András elhallgatott. Margit hallotta, ahogy valaki megmozdul — valószínűleg András közelebb lépett.
— Mit jelent az, hogy nem látom? — kérdezte András halkan, de a hangjában volt valami… valami harag.
— Azt jelenti — felelte Dávid —, hogy te három éve nem jársz ide. Hogy te nem látod, milyen anya most. Hogy te csak… csak számokat látsz. Öt év. Három év. Pénz. Kezelések. De anyát… anyát nem látod.
— Dávid, ne leckéztes…
— Nem leckéztetek — vágott közbe Dávid, és Margit hallotta, hogy sír. — De te… te nem tudod. Te nem tudod, milyen volt az elmúlt öt év.
Csend lett. Margit hallotta, ahogy Dávid mély levegőt vesz.
— András, anya… anya egész életében erős volt. Emlékszel? Amikor apa meghalt, mi tíz és tizennyolc évesek voltunk. Anya nem sírt. Anya dolgozott. Anya mindent megoldott. Anya nem kért segítséget senkitől. Soha.
András nem válaszolt.
— De az elmúlt öt évben… az elmúlt öt évben anya… anya megváltozott. Nem gyengült. Hanem… hanem lett valaki más. Valaki, akit én soha nem láttam.
— Dávid, anya beteg…
— Tudom, hogy beteg! — Dávid hangja megemelkedett. — De attól még él. És én… én az elmúlt öt évben többet beszélgettem anyával, mint az előző harminc évben. Mert anya most… anya most nem az az erős, zárkózott nő, aki mindent magában tart. Anya most… most félt. Most sírt. Most elmondta nekem, hogy… hogy fél meghalni.
Margit behunyta a szemét, és próbálta visszatartani a zokogást.
— És én — folytatta Dávid — én először az életemben láttam anyát. Igazán láttam. Nem azt a gépet, aki dolgozik, főz, mos, mindent megold. Hanem… hanem egy embert. Aki fél. Aki szeret. Aki… aki engem szeret.
András hosszú ideig hallgatott.
— Dávid — mondta végül halkan —, én is szeretem anyát.
— De akkor miért nem jössz? — kérdezte Dávid. — Miért nem vagy itt?
András sóhajt.
— Mert… mert Erika…
— Erika! — Dávid hangja keserű lett. — Erika azt mondja, hogy anya elég. Hogy öt év elég. Hogy pénzkidobás. És te… te hallgatsz rá.
— Dávid, Erika a feleségem…
— És anya… anya mi? — kérdezte Dávid. — Anya csak… csak valaki, akit el lehet engedni?
Csend lett. Margit hallotta, ahogy András közelebb lép.
— Dávid — mondta halkan András —, anya öt éve haldoklik. Öt éve nézzük, ahogy szenved. És te… te azt akarod, hogy ez folytatatódjon? Hogy még öt év? Még tíz? Meddig?