Erzsébet Balázs ekkor már pontosan tudta, hogy vesztett. A hangja még próbált kemény maradni, de mögötte ott remegett a pánik.
— Semmi baj, majd megoldjuk valahogy! — vetette oda dacosan. — Lesz hol meghúznunk magunkat. Ne alázd meg magad előtte…
A mondat végét elharapta, aztán hirtelen irányt váltott, berontott a nappaliba, és kapkodva kezdte leszedni a falról a szentképeket. Egyesével gyömöszölte őket nejlonzacskókba, mintha attól félne, hogy valaki az utolsó pillanatban még elragadja tőle.
— Rohadjon rád ez az egész lakás! — üvöltötte, miközben fel-alá rohangált az előszobában. — Fulladj meg a négyzetmétereiddel együtt! Egyedül maradsz, mint az ujjam! Kinek kellesz férfi nélkül? Önző vagy, semmi más!
Diána Fodor a hálószoba ajtajában állt, karba font kézzel. Nem szólt egy szót sem. Nézte ezt az eszeveszett jelenetet, ezt a kétségbeesett tombolást. Fájt. Elmondhatatlanul fájt. Nem csupán egy házasság omlott össze előtte, hanem az a hite is, hogy az emberek alapvetően képesek tisztességesen viselkedni. Az a férfi, akit szeretett, most kiderült: gyenge, gerinctelen, kész volt mindent feláldozni az anyja egyetlen szavára.
Mégis, a fájdalom mögött lassan utat tört magának egy másik érzés. Megkönnyebbülés. Tiszta, hatalmas megkönnyebbülés. Olyan volt, mintha évek óta egy rothadó krumplival teli zsákot cipelt volna a hátán, és végre letehette volna.
— És az előleg? — szólalt meg váratlanul Márk Fülöp, amikor a bőrönddel a kezében megállt az ajtóban. Szánalmas látványt nyújtott: kinyúlt melegítő, kapkodó tekintet. — Anya… hát felvettük az előleget… Háromszázezer forintot. Azt vissza kell adni.
— Tőle kérd! — bökött Erzsébet Balázs Diánára. — Miatta hiúsult meg minden! Fizessen ő!
Márk reménykedve nézett a feleségére.
— Di… kérlek… komolyan. Baj lesz belőle. Nem tudnál kölcsönadni? Akár csak százezret? Tudom, hogy van félretett pénzed… Írunk papírt, esküszöm!
Diána úgy nézett rá, mintha ott sem lenne.
— A kulcsokat — mondta halkan, kinyújtva a kezét.
Márk habozott.
— A kulcsokat! — csattant fel Diána hangja, olyan erővel, hogy megremegtek a vitrin üvegei.
A férfi összerezzent, előhalászta a kulcscsomót a zsebéből, és odavágta a komódra.
— Ezt még megbánod — morogta. — Én voltam a legjobb dolog az életedben.
— Te voltál a legnagyobb tévedésem — felelte Diána. — És hálás vagyok, hogy most korrigáltam, nem akkor, amikor az utcára kerültem volna.
Kinyitotta a bejárati ajtót.
— Viszlát, kedves rokonság. És jegyezzétek meg: ha akár egy hívást vagy üzenetet kapok tőletek, megyek az ügyészségre, és feljelentést teszek csalási kísérlet miatt.
Erzsébet Balázs kihúzott háttal vonult ki a lépcsőházba, az állát büszkén felszegve, de a zacskókat tartó keze remegett. Márk utána vánszorgott, összegörnyedve, megtörten.
Az ajtó becsapódott. Diána kétszer is elfordította a zárat. Kattanás. Még egy kattanás.
Csend lett.
Homlokát a hideg ajtónak támasztotta. A könnyek, amelyeket eddig visszatartott, végre szabad utat kaptak. Leült a padlóra, és zokogni kezdett. Keservesen, kontroll nélkül, elsiratva három évet, egy szerelmet, és azokat az álmokat, amelyekben idős korára is Márk mellett képzelte el magát.
Ekkor pittyent egyet a telefonja a zsebében. Könnyein át vette elő. Banki értesítés érkezett:
„Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy hitelinformációs adatait ma lekérdezte a GyorsHitel Kft.”
Diána szeme elkerekedett. Gyorsan letörölte az arcát, és belépett az Ügyfélkapu alkalmazásba.
A legutóbbi műveletek között ott állt: „Hozzájárulás hiteladat-lekérdezéshez.” Időpont: hajnali 03:00.
Márk. Amíg ő aludt, nemcsak a lakás eladását készítette elő. Megpróbált kölcsönt felvenni az ő nevében, hogy betömje a sürgős lyukakat, amíg a lakás „el nem kel”.
A düh egy pillanat alatt kiszárította a könnyeit.
Felállt, kiment a konyhába, és töltött magának egy pohár vizet. A keze már nem remegett.
Elővette a laptopját. Először minden jelszót megváltoztatott: bankok, szolgáltatások, hivatalos felületek. Másodszor online feljelentést tett a rendőrségen. Harmadszor pedig azonnali zárcserét rendelt.
Az ablakhoz lépett. Odakint esett az eső, lemosta az utcáról a koszt.
— Rendben van — mondta félhangosan az üres lakásnak. Az ő lakásának. — Dolgozni fogok. Túl fogom élni. Ti pedig…
Lelki szemei előtt megjelent Márk, amint magyarázkodik a „vevőnek”, hol a pénz, és Erzsébet Balázs, aki reszketve néz szembe a hitelezőkkel.
— Pont azt kaptátok, amit megérdemeltetek.
Diána ivott még egy kortyot. A víz friss volt és tiszta. Pont olyan, mint az élete, amely ebben a pillanatban indult újra. Paraziták nélkül. Hazugságok nélkül. És anyós nélkül.
Este pizzát fog rendelni. Extra drága sajttal. Egyedül eszi meg, lassan, élvezve minden falatot — a szabadság ízét.