— Egyszerűsítsük le a helyzetet – mondta halkan, de metsző élességgel Orsolya Molnár, miközben a férjére nézett. – Úgy távozol ebből a lakásból, mint amikor a dugó kirepül az üvegből. És többé ide nem teszed be a lábad.
Márk Kiss a nappali közepén állt meg, ujjai görcsösen szorították a dossziét. Előbb kifakult az arca, majd pillanatok alatt vörösbe borult.
— Hogy érted azt, hogy a te lakásodból? Hiszen ezt közösen vásároltuk!
— Nem – vágta rá Orsolya, és felmutatta a tulajdoni lapot. – Ez a lakás a nagymamámé volt, Ilona Farkasé. Öt évvel ezelőtt nekem ajándékozta. Te csak itt laktál, élvezted a vendégjogot, semmi több.
Márk lassan letette a mappát a dohányzóasztalra. A döbbenet helyét hamarosan elfojtott indulat foglalta el a tekintetében.
— Orsolya, teljesen elvesztetted az eszed? Nyolc éve vagyunk házasok! Közös cég, közös számlák, közös élet!
— Házaspár voltunk – pontosított Orsolya, miközben egy újabb iratot húzott elő a táskájából. – A válókeresetet egy hónapja benyújtottam. Ami pedig a vállalkozást illeti… a „KissÉpítő” jogilag már nem létezik.
— Ez képtelenség! Hogyhogy nem létezik?!
Orsolya kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, keresztbe tette a lábát. A hangja nyugodt volt, szinte fagyos.
— Nagyon is egyszerű. Emlékszel, három éve aláírattál velem néhány dokumentumot? Azt mondtad, adózási optimalizálásról van szó. Bíztam benned. Csak később derült ki, hogy az egész céget az én nevemre írattad. Egyedüli tulajdonosként pedig jogomban állt megszüntetni.
Márk a kanapé háttámlájába kapaszkodott, mintha attól tartana, elvágódik.
— Ezt nem teheted meg! Ez az én vállalkozásom volt! A nulláról építettem fel!
— A nulláról? – Orsolya elmosolyodott. – Apám, György Kertész pénzéből. Ne felejtsd el. Emlékszel, mit ígértél neki az esküvőn? Hogy vigyázol rám, és soha nem árulsz el.
— Orsolya, kérlek, hallgass meg…
— Most te hallgatsz! – szakította félbe, majd az ablakhoz lépett. Odakint a város esti fényei vibráltak. – Tudod, hányszor hívott fel az elmúlt hetekben a szeretőd, Hajnalka Székely?
Márk összerezzent.
— Milyen Hajnalka? Fogalmam sincs, kiről beszélsz.
— A titkárnőd. Huszonhárom éves, szőke, műszempillás. Annak a lánynak, akinek lakást ígértél az új lakóparkban. Természetesen a cég pénzéből.
— Honnan tudsz erről egyáltalán…?
— Minden üzenetet elmentettem, Márk. Az összeset. És megvannak a fotók is a siófoki kiruccanásról, amikor állításod szerint szakmai kiállításon voltál. A bankszámlakivonatok pedig pontosan megmutatják, mennyit költöttél az ajándékaira.
Ebben a pillanatban egy magas, kifogástalan öltönybe bújt férfi lépett be a szobába. Márk azonnal felismerte Imre Bírót, Orsolya ügyvédjét.
— Orsolya Molnár – szólalt meg hivatalos hangon –, minden dokumentum elkészült. Kiss Márknak huszonnégy órán belül el kell hagynia az ingatlant.
— Ez törvénytelen! – csattant fel Márk. – Jogaim vannak!
— A nyolc éve aláírt házassági szerződés szerint – felelte higgadtan az ügyvéd – hűtlenség esetén a vétkes fél elveszít minden jogot a közösen szerzett vagyonra. Egyébként ilyen vagyon nem is keletkezett. Minden Orsolya Molnár nevén szerepel.
Márk az asztalhoz rontott, felkapta a saját dossziéját.
— Nekem is vannak bizonyítékaim! Orsolya sem volt hűséges! Nézd ezeket a képeket!
Néhány fotót hajított az asztalra. Az egyik étteremben Orsolya látható volt egy idegen férfi társaságában.
Orsolya felvette az egyik képet, figyelmesen szemügyre vette.
— Ő Kristóf Hegyi, az unokatestvérem Szegedről. Bernadett Hegedűs, a nagynéném jubileumára érkezett. Te nem jöttél el a családi ünnepségre, mert állítólag fontos tárgyalásod volt. Valószínűleg Hajnalka társaságában.
— Ő nem a rokonod! Utánanéztem!
— Utánanéztél? – Orsolya felvonta a szemöldökét. – Vagyis követtél? Magánnyomozót fogadtál?
— Jogom volt tudni!
— ELÉG! – Orsolya hangja betöltötte a szobát. – Fogd a holmidat, és tűnj el! Soha többé ne merj ide visszajönni!
Ekkor kivágódott az ajtó. Belépett Zsuzsanna Balog, Márk anyja, mögötte pedig a húga, Barbara Vincze, a férjével, Hunor Somogyival.
— Mi ez a cirkusz? – kérdezte parancsoló hangon Zsuzsanna Balog. – Márk, miért ordít veled a feleséged?
— Anya, kidob a lakásból!
Az idős asszony megvetően végigmérte Orsolyát.
— Hálátlan nő! A fiam mindent megtett érted!
— Valóban? – kérdezte Orsolya nyugodtan. – Pontosan mit?
— Feleségül vett! Egy egyszerű vidéki lányt!
— Én harmadik generációs debreceni vagyok, Zsuzsanna Balog. Az ön fia tizenöt éve érkezett ide Kecskemétről, pénz nélkül.
— Hogy beszélhetsz így?! – csattant fel Barbara Vincze. – A bátyám sikeres üzletember!
— Volt – jegyezte meg szárazon Imre Bíró. – A céget három nappal ezelőtt végleg felszámolták.
— Tessék?! – Hunor Somogyi előrelépett. – Márk, ez mit jelent? Azt ígérted, szerződést kapok az anyagbeszállításra!
— Szerződések nem lesznek – zárta le Orsolya határozottan. – A cég megszűnt, és ezzel minden ígéret is érvényét vesztette, ami csak tovább élezte a feszültséget a szobában.