…mire egyáltalán észbe kapna, a pénz már nálunk lesz. Azt mondjuk majd, hogy betettük egy készülő családi ház építésébe. Mutatunk neki egy alapot, néhány látványtervet, szép képeket az internetről. Amíg papírok, engedélyek, amíg az állítólagos építkezés „halad”, addig is telnek az évek.
Diána Fodor ösztönösen a szája elé kapta a kezét, hogy ne sikoltson fel. Amit hallott, az messze túlmutatott egy egyszerű áruláson. Ez tudatosan felépített kifosztás volt. Nemcsak eladni akarták a lakását – teljesen lenullázni készülték őt, egy sosem létező „családi ház” meséjével takarózva, amelynek talán még terve sem volt.
„Tartozások” – villant fel benne Erzsébet Balázs korábbi megjegyzése. „A te ügyed rendezése.”
Egy héttel korábban Diána véletlenül észrevett egy banki értesítőt a bejáratnál, Erzsébet Balázs nevére címezve. Nem bontotta fel, mert illetlenségnek érezte. Most azonban minden értelmet nyert. A takarékosságra oly büszke anyós, aki még a sajtot is sajnálta tőle, valamilyen pénzügyi csapdába sétált bele. Hitel? Befektetési átverés? Bármi is volt, most a menye lakásával akarta betömni a lyukat, hogy mentse a saját bőrét.
És Márk Fülöp? Az a figyelmes, szeretetteljes férj, akiben vakon bízott? Belement. Gondolkodás nélkül. „Anyuci kedvence” – gondolta keserűen Diána. Nem. Ennél is rosszabb: cinkos.
Léptei nesztelenek voltak, amikor visszahúzódott a hálószobába, ügyelve, hogy a parketta meg se nyikorduljon. A szíve vadul vert, mintha szét akarná feszíteni a mellkasát. Legszívesebben berontott volna a konyhába, felborította volna az asztalt, és az arcukba vágta volna mindazt, amit kihallgatott. De megállította magát.
Nem. A kiabálás semmire sem vezetne. Magyarázkodnának, hazudoznának, érzelmi zsarolásba kezdenének. Jönne a „mi csak jót akartunk”, a „család vagyunk”, a „félreértetted”. Márk elsírná magát, Erzsébet Balázs a szívéhez kapna. És Diána tudta magáról: a végén talán még el is hinné nekik.
Most nem érzelmekre volt szükség, hanem józan észre.
Leült az ágy szélére, és lassan, mélyen lélegzett. Játszani akarnak vele? Rendben. De akkor a játékszabályokat ezúttal ő írja.
— Diána, felébredtél? — dugta be a fejét Márk Fülöp az ajtón. Arcán a megszokott, szelíd mosoly, kezében egy bögre. — Csináltam neked kávét. Fahéjasat, ahogy szereted.
Hogy képes erre? Hogy tud így mosolyogni, miközben pár órán belül el akarja venni tőle az otthonát? Diána ránézett, és először nem a férjét látta benne, hanem egy idegent, akiben valami nyugtalanítóan csúszós volt.
— Köszönöm — erőltetett mosollyal válaszolt. Márk nem vett észre semmit; túl mélyen benne volt a saját szerepében.
— Ja, és még valami — tette le a bögrét az éjjeliszekrényre, majd leült mellé, megfogva a kezét. A tenyere enyhén izzadt. — Előkészítettem pár iratot az adóhivatalnak. Emlékszel, beszéltünk a fogászati költségek utáni visszatérítésről? Hamarosan lejár a határidő. Mindent kitöltöttem, neked csak alá kell írnod.
Elérkezett a pillanat.
— Persze, szívem — Diána kihúzta a kezét, mintha csak a haját igazítaná meg. — Add ide, gyorsan aláfirkantom, és intézheted.
Márk arca felderült. Egy pillanat alatt kint termett, majd visszatért egy vékony dossziéval.
— Itt van, nézd — magyarázta buzgón. — Ez a kérelem, ez a melléklet… és ez itt — csúsztatott elé egy lapot, amelynek tetejét egy másik irat takarta el — csak egy adatkezelési hozzájárulás ahhoz a közvetítőhöz, aki beadja helyettünk. Lent kell aláírni.
Diána átvette a tollat. A betűk aprók voltak, de néhány kifejezés azonnal szemet szúrt neki: „…meghatalmazom Tibor Gált, hogy teljes jogkörrel képviseljen minden hatóság előtt… ingatlan elidegenítésére is kiterjedően… pénz átvételére jogosult…”
Ez egy általános meghatalmazás volt. Valódi, komoly tartalmú. Vagy legalábbis annak szánták. Talán egy ismerős közjegyző készítette elő, vagy Márk abban bízott, hogy később pótolják a hitelesítést. Vagy csak nyomást akartak gyakorolni rá ezzel a papírral. Egy biztos: lakást így, egyszerűen nem lehet eladni.
Akkor tehát a terv még ennél is rafináltabb volt. Az aláírás csak az első lépés lett volna.
„Mindegy” — futott át Diánán. A lényeg világos volt: mit akarnak.
— Márk — szólalt meg halkan, felnézve rá —, meg tudnád mondani, miért szerepel ebben a dokumentumban ez a bizonyos megfogalmazás az ingatlannal kapcsolatban?