Amikor Márk azon a napon betolta a kartondobozt az idősotthonba, és apjának azt mondta: „Anyától hoztam valamit,” mindenki azt várta, régi fényképeket lát majd — senki sem sejtette, hogy egy negyven éve elrejtett titok kerül elő.
Dávid az ablak mellett ült a tolószékében, vékony takaróval a térdén, és a parkolót nézte, ahogy minden délután tette. Felnézett, amikor fia belépett; hangjában ott volt a megszokás keserűsége és a sietség nyoma.
„Késtél,” dünnyögte Dávid, de harag nem volt a szóban, csak kifáradt megszokás.
„Tudom, dugó volt,” válaszolta Márk reflexből, pedig az út alig tartott húsz percig. Letette a kartondobozt az ágy melletti kis asztalra, félretolva egy műanyag poharat meg egy megkezdett kirakóhalmot.
„Anyádtól?” Dávid ujja remegett, amikor a doboz tetejéhez nyúlt. „Ő soha semmit sem dobott el.”
Márk elfojtotta a gondolatot. „Azt mondta, hogy el kell hoznom. Hogy most már látnod kell.”
Valami megváltozott a hangjában, és Dávid rögtön megállt. A veterán felkapta a fejét, a szürke tekintete hirtelen éles lett. „Mi történt?”
Márk túlságosan soká tétovázott.
„Mi van, Márk?”
Mélyet sóhajtott. „Tegnap este szélütése volt. Intenzív osztályon van. Nem tudják, fel fog-e ébredni.”
A szoba elnémult. A sarokban a tévé némán vetített egy főzőműsort, a mosolygó műsorvezető lassú mozdulatokkal forgatta a spatulát.
Dávid keze elernyedt a dobozon. „És most tudod csak meg?” hangja elcsuklott.
„A lehető leggyorsabban jöttem,” mondta Márk, hallva, mennyire kevésnek tűnik ez a mondat. Egy órát töltött a kórházi büfében a telefonját bámulva, mielőtt elindult.
Pillanatra Dávid arca megrándult, aztán megmerevedett, mintha láthatatlan varratokat húznának össze rajta. „Mi van a dobozban?”
„Anyád dolgai. Az ágya melletti fiókból. Azt mondta… néhány napja… hogy ha valami történik, adjam át neked.”
„Ő tudta,” suttogta Dávid, mintha vallomást tenne.
Márk nem kérdezett tovább; csak odébb tolta a dobozt.
Belül rendezett borítékok, egy megkopott notesz és egy régi, összehajtogatott babatakaró volt, szélén apró, sárga kacsafigurákkal. Amikor Dávid a takaróra nézett, hirtelen elakadt a lélegzete.
„Nem,” motyogta magának. „Ezt megőrizte?”