András hosszú másodpercekig nem felelt. Végül megvonta a vállát, mintha az egész nem érintené igazán.
— És akkor mi van? Az az ő pénze. Az öregkorára tette félre.
— De egy tízéves gyerekét el lehet venni? — csattant fel Nóra. — Az rendben van?
— Nóra, ez csak nyolcezer forint volt. Nem a világ vége.
— Bencének igenis az volt. Fél évig spórolt. Álmodozott egy számítógépről. És az anyád egyszerűen elvette az egészet. Ráadásul megfenyegette, hogy hallgasson.
— Vissza fogja adni. Csak legyetek türelemmel.
— Nem fogja, András. Soha. Mert egész életében ehhez szokott: másét elveszi, ha kedve tartja.
András felállt, az ablakhoz lépett. A sötét udvart nézte, nem szólt semmit. Nóra nem hagyta annyiban.
— Elveszem tőle a lakáskulcsot. Ilona Simon nem fog többé csak úgy bejárni hozzánk.
— Te ezt most komolyan gondolod? — fordult felé a férfi.
— Teljesen. A te anyád meglopta a fiunkat. És te ezt mentegeted.
— Nem mentegetem! Csak… hát ő az anyám.
— Akkor is vendég lesz nálunk. Ha jönni akar, előtte szóljon.
András szembefordult vele.
— És ha én ebbe nem megyek bele?
— Akkor én megveszem Bencének a számítógépet a saját pénzemből. A továbbiakban pedig a te anyád pénzügyei nem az én dolgom. Egy fillért sem kap tőlünk.
A férfi sokáig nézte Nórát, majd lesütötte a szemét.
— Rendben. Legyen úgy, ahogy jónak látod.
Nóra szó nélkül kiment a hálóból, benézett Bencéhez. A fiú az íróasztalnál ült, leckét írt. Amikor meglátta az anyját, kérdőn felnézett.
— Anya, baj van?
— Nincs, kicsim. Minden rendben. Holnap iskola után elmegyünk a boltba, és veszünk neked egy számítógépet.
Bence szeme felcsillant.
— Tényleg?
— Tényleg. Megérdemled.
— De… a pénz? A nagyi nem adta vissza…
— Nem számít. Ami fontos, hogy tudd: amit te munkával, kitartással összegyűjtöttél, az értékes. És én mindig mögötted állok.
A fiú átölelte. Nóra megsimogatta a fejét, magához húzta. Belül még mindig forrt benne a düh, de Bence öröme enyhítette.
Másnap reggel, még munka előtt, Nóra felkereste az anyósát. Ilona Simon a konyhában ült, kávét ivott. Amikor meglátta a menyét, az arca azonnal elkomorult.
— Mit akarsz?
— A lakáskulcsokat. Azonnal.
— Tessék?
— Azt, hogy mostantól csak meghívással jöhet. Előre egyeztetve.
— Megőrültél?! András ezt nem fogja eltűrni!
— De igen. Beszéltünk róla.
Ilona elsápadt, majd kelletlenül elővette a kulcsokat, és az asztalra tette.
— Ezt még megbánod.
— Nem hiszem.
Nóra megfordult és kiment. Az anyósa ott maradt a konyhában, arca eltorzulva a dühtől.
Aznap este Nóra elvitte Bencét egy műszaki áruházba. A fiú alaposan körülnézett, összehasonlította a gépeket, kérdezett az eladótól. Végül egy középkategóriás modell mellett döntött. Nóra kifizette, majd hazamentek a nagy dobozzal.
Bence ujjongott. Kibontotta, bekötötte, telepített. Nóra mellette állt, figyelte. A fiú egyszer csak felé fordult.
— Anya, köszönöm! Te vagy a legjobb!
— Jegyezd meg, Bence — mondta halkan —, a munkád és a becsületességed mindig többet ér mások üres ígéreteinél. Te nem adtad fel, és ez számít.
A fiú bólintott, majd újra megölelte. Nóra elmosolyodott.
András későn ért haza. Megállt fia szobájának ajtajában, meglátta az új számítógépet.
— Megvetted…
— Igen. A saját pénzemből.
— Nóra…
— Ne folytasd. A fiamat meg kellett védenem.
András hallgatott, majd lassan bólintott.
— Talán igazad van.
Nóra a konyhába ment vacsorát készíteni. András még sokáig állt a folyosón, a csukott ajtót nézve.
Ilona Simon napokig sértődött volt, majd megpróbálta visszacsinálni a dolgokat.
— Nórikám, ugye nem haragszol még mindig? Nem rosszindulatból volt… csak kellett a pénz.
— Nem haragszom — felelte nyugodtan Nóra. — Csak határokat húztam. Többé nem vesz el semmit engedély nélkül.
— De hát kölcsönkértem!
— Egy gyerektől. Engem meg sem kérdezett.
— Akkor visszaadom!
— Nem szükséges. Tekintsük úgy, hogy ez volt az utolsó alkalom.
Ilona még mondott volna valamit, de Nóra a tűzhely felé fordult. A beszélgetés lezárult.
Ettől kezdve Nóra nem adott pénzt az anyósának. Bevásárlást, gyógyszert sem fizetett helyette. Ilona panaszkodott Andrásnak, de ő nem állt mellé. Először fordult elő, hogy nem az anyját védte.
Bence féltve őrizte az új számítógépet. A pénzét már nem dobozban tartotta. Nóra vett egy kis széfet, a hálóba tette. Ami ajándékpénzt kapott, oda került. Kulcsra zárva. Anyai felügyelet alatt.
Hónapok teltek el. Ilona Simon leszokott a kérésekről. Ha szüksége volt valamire, kivett a lekötésből. Nóra látta, de nem szólt. Így volt helyes.
Bence érettebb lett. Megtanulta: nem mindenkiben szabad megbízni, és azt is, hogy az anyja mindig megvédi, akárkivel szemben.
Nóra nem érzett bűntudatot. Tudta, hogy helyesen cselekedett. A családja védelme fontosabb volt mindennél.
András egyre több időt töltött a fiával. Rájött, hogy a valóságot nem lehet örökké eltakargatni. A család végre fellélegzett, Ilona Simon pedig megszűnt minden körül forogni.
Nóra pedig megtanult nemet mondani. Nem dühből, nem keménységből, hanem határozottan. Mert tudta: ha ő nem áll ki a családjáért, más nem fog.