A fiú ekkor Orsolya Takács mögött bukkant fel, és mély hangon magyarázkodni kezdett:
– Hát izé… a zár belseje teljesen szétmállott. Kicseréltem az egészet, mert bármikor előfordulhatott volna, hogy egyszer csak nem jutnak be, aztán hívhatják a katasztrófavédelmet. Itt vannak a pótkulcsok, a számlát meg Orsolyánál hagytam.
Balázs Deák csak hallgatagon bólintott. Be kellett látnia, hogy volt ebben ráció: Orsolya már nem egyszer panaszkodott arra az átkozott zárra, ő pedig mindig elintézte egy vállrándítással.
A felesége azonban lendületbe jött, és újabb „aprósággal” állt elő:
– Úgysem használjuk mostanában a Vestát, igaz? Szóval ideiglenesen átadtam Gergőnek az Ügyfélkapun keresztül. Szegény mindenhová taxival jár a saját pénzén! Hadd menjen vele, legalább átmozog a motor, az olaj is rendesen körbejár. Ugye nem bánod, drágám? Bár végül is az autó az enyém, magamnak vettem…
Balázs majdnem lehuppant a döbbenettől.
Zár, kocsi… mi jön még? Közös nyaralás a Balatonnál ezzel a pattanásos „férj egy órára”? Veszélyesen kezdett forrósodni a helyzet, így erőt vett magán, és közömbös arcot erőltetve csak ennyit mondott:
– Csináld, ahogy jónak látod.
Belül viszont marcangolta valami. Gyorsan bekapta a vacsorát, minden korábbi lelkesedés nélkül, majd – ahogy szokta – leült játszani. A képernyőn tankok csaptak össze, de Balázs fejében csak Gergő képe motoszkált.
Egyszer csak vidám ének szűrődött ki a nappaliból. Orsolya imádta a karaokét, különösen Zsuzsanna Halász dalait. Most is tisztán, erőteljesen csendült fel:
– Mi egymás visszhangjai vagyunk…
A hangja lenyűgöző volt, akár egy tehetségkutató döntőjében is megállta volna a helyét. Balázs felpattant.
– Orsi, beszélhetnénk pár szót? – szólt be a nappaliba.
Gergő kihívó pillantást vetett rá, de Balázst ez hidegen hagyta. Nézze csak a saját korosztályát – ő az ilyen „hörcsögöket” régen csomószámra fektette két vállra.
Kimentek az udvarra, letelepedtek a kedvenc lugasukban. Csendes májusi este ereszkedett rájuk.
– Emlékszel, itt tartottuk a házavatót? – szólalt meg Balázs. – Bal oldalt volt a grill… Norbert végül teljesen szénné égette.
– Réka meg leöntötte magát borral! – nevetett Orsolya. – Aztán rászórtunk egy egész csomag sót!
– Orsi, rájöttem, hogy úgy viselkedtem, mint egy önző alak – sóhajtott fel Balázs. – Igen, féltékeny vagyok Gergőre. De ennél többről van szó. Először érzem hosszú idő óta, hogy bánt a lelkiismeret.
– Amíg megvan, nem becsüljük, csak amikor elveszítjük? – kérdezte halkan Orsolya, a szemébe nézve.
– Pontosan! – vágta rá Balázs. – Felejtsd el a nehéz szatyrokat, a szekrényeket, a kiégett konnektorokat. Mindent én intézek! És mit szólnál, ha szombaton leugranánk a tóhoz? Már eltűnt a jég, üldögélhetnénk a parton, felidézhetnénk a régi időket.
– Benne vagyok – mosolygott Orsolya.
– Gergőt meg számold le végre. Három már sok egy házasságban.
– Teljes újraindítás nálad – jegyezte meg játékosan.
– Az bizony! – nevetett Balázs. – Mint egy számítógépen.
Így leckéztette meg az eszes feleség a férjét, minden különösebb vita nélkül.