Aznap estére Orsolya már alig bírta kiegyenesíteni a hátát. A dereka lüktetett, minden mozdulatnál összerezzent, és keserűen gondolt arra, hogy a nagydarab szekrényeket valójában nem női kezekre tervezték. Ahogy lassan telt az idő, egyre biztosabb lett benne, hogy ezt a terhet nemcsak szó szerint cipelte egyedül.
Balázs Deák eközben úgy tett, mintha mi sem történt volna. Jóízűen kanalazta a vacsorát, legalább három adaggal szedett Orsolya fűszeresen omlós sültjéből, és hangosan szidta az aktuális politikai vezetést, amiért szerinte teljesen magukra hagyják a dolgozó embereket. Ez volt a kedvenc esti műsorszáma: vacsora mellé morgolódni, mintha ettől jobb íze lenne az ételnek.
Orsolya nap mint nap próbált segítséget kérni tőle apróbb, teljesen hétköznapi ügyekben.
– Balázs, kiégett a konnektor a hálóban…
– Balázs, nem folyik le rendesen a víz a kádban…
– Meg tudnád nézni az online mozis előfizetést?
– Be kéne állítani a mosógép lábait, ehhez kulcs kell…
A válasz szinte mindig ugyanaz volt.
– Orsi, hagyj már! Hívd fel azt a céget, ahol „férj egy órára” szolgáltatást adnak. Jön egy szakember, megcsinál mindent. Nem keresünk mi olyan rosszul, nem?
A „szakember” valóban megjelent. Ráadásul fiatal volt, udvarias és feltűnően jóképű – Gergő Lengyelnek hívták –, és rövid idő alatt alaposan felforgatta Balázs addigi, kényelmes világát.
Balázst egy este kellemetlen meglepetés érte: a vacsoraasztalnál nem egy üres szék várta, hanem Gergő ült ott, civil ruhában, pulóverben és farmerben, és lelkesen falta Orsolya híres töltött káposztáját.
– Kérsz még egy adagot, Gergő? – kérdezte Orsolya kedvesen, amikor meglátta az üres tányért.
A fiú mosolyogva nyújtotta felé.
– Nem lenne ideje indulnod? – mordult rá Balázs. – Ettél eleget, lassan végezhetnél!
– Én csak… – kezdte volna Gergő, de Orsolya megelőzte.
– Nem megy sehova. Rengeteg elmaradt munka van még a házban. Megágyazok neki a vendégszobában – tette hozzá, majd bájos mosollyal Balázsra nézett. – Határozatlan idejű a szerződésünk, amíg minden el nem készül.
Balázs megjegyzést akart tenni, de félrenyelt, köhögve felállt, és inkább elvonult. Az éjszakát számítógépes játékkal töltötte, ahol sorra győzte le az ellenséget – mindegyikük arca kísértetiesen Gergőére emlékeztette.
Reggel mogorván kapta fel a kávéját, és szinte vicsorogva indult dolgozni. Este újabb jelenet fogadta: Orsolya és Gergő a varrógép mellett ültek, nevetve dolgoztak valamin. Kiderült, hogy a „férj óradíjban” még szegélyezni is tud, sőt hasznos trükköket is ismer a gép karbantartásáról.
Balázs lenyelte a sértettségét, de az étel alig csúszott le. A csirke száraznak tűnt, a saláta ízetlen volt, a gyümölcsital túl savanyú, és egy furcsa, szorító érzés telepedett rá, mintha valaki lassan kiszorítaná a helyéről.
Hirtelen felpattant, és a nappaliba rohant, ahol Orsolya és Gergő felszabadultan nevetgéltek.
– Meddig marad még ez az „ideiglenes férj”? – morogta. – Nem gondolod, hogy túlságosan elhúzódik ez a látogatás?
– Balázs, gyere ki velem – mondta Orsolya, és a mosolya egy pillanat alatt eltűnt.
Kiléptek az udvarra, leültek a kerti pavilonban, Orsolya komolyan Balázs szemébe nézett, mielőtt megszólalt volna.