Balázs Deák a szokásosnál jóval hamarabb ért haza az egyik munkáról, és amint belépett az előszobába, megtorpant. A cipőtartón egy idegen, férfias sportcipőpár árválkodott, legalább negyvennégyes méretben, a fogason pedig egy sportos dzseki lógott. Balázsban egy pillanat alatt megfagyott a levegő.
Mi a fene ez? Orsolya Takács idehozta a szeretőjét? – villant át az agyán, és az indulat azonnal elöntötte. Szeme elsötétült, ökölbe szorította a kezét, és határozott léptekkel a lakás belseje felé indult.
A konyhában egy magas, szőke fiatal férfi állt munkásruhában, és nagy szakértelemmel babrált a szekrény ajtajával – pontosan azzal a darabbal, amelynek beállítására Orsolya már tegnap is panaszkodott.
– Te meg ki vagy? – vágta oda Balázs kihívó hangon.
– Gergő Lengyel – fordult felé a férfi nyugodtan. – A „Boldog Feleség” szolgáltatástól jöttem. Úgynevezett férj egy órára. A felesége, Orsolya Takács bízott meg.
Balázs lassan kifújta a levegőt. Tényleg… Hiszen ő maga javasolta korábban, hogy hívjanak ilyen ezermestert. Akár eszébe is juthatott volna.
Szótlan bólintással továbbment a nappaliba, ahol Orsolya kényelmesen elnyúlva kapcsolgatta az okostévé csatornáit. Amikor meglátta a férjét, elégedett mosoly futott át az arcán.
– Képzeld, találtam megoldást! Gergő igazán rendes: megjavította a fürdőszobai csapot, beállította a mosógépet, még új csatornákat is hangolt a tévén. Most épp a szekrényt csinálja rendbe!
– Láttam – morogta Balázs, majd bevonult a hálószobába a nagy becsben tartott számítógépéhez.
Mindjárt kezdődött az online tankcsata, erről pedig semmiképp sem akart lemaradni.
Kívülről Orsolya és Balázs házassága mintaszerűnek tűnt. A férfi szerényen, de becsületesen dolgozott ablakbeépítőként, Orsolya pedig sikeres üzletasszonyként vitte a vállalkozását. Csakhogy Balázsnak volt egy komoly gyenge pontja: amit a munkában precízen és lelkiismeretesen végzett, azt otthon maradéktalanul elengedte. A házimunka szinte kivétel nélkül Orsolyára hárult, férje részvétele nélkül. Néha a helyzet már az abszurditás határát súrolta.
Elég csak a nappali szekrény esetére gondolni. Orsolya mindössze egy méterrel szerette volna arrébb tolni a bútort. Előbb a hatalmas szekrényre nézett, majd Balázsra. A férfi eközben a telefonjába mélyedve böngészte a focihíreket, és hangosan kommentálta az eredményeket.
– Segítenél egy kicsit? Ezt egyedül nem fogom bírni – kérte Orsolya. – Kellene hozzá egy kis férfierő.
Balázs úgy tett, mintha meg sem hallaná. Orsolya újra szólt. Másodjára már felpillantott, és teljes komolysággal odavetette:
– Ugyan már, Orsi, oldd meg egyedül! Te vagy a fitneszbajnok, a város legmenőbb edzőtermébe jársz, ráadásul platina bérlettel. Mutasd meg, hogy nem hiába fizeted az edzőidet! Tekintsd hát- és combgyakorlatnak. Én egész nap üvegezett ablakokat cipeltem fel az ötödikre lift nélkül, a derekam majd’ leszakad!
Orsolya szóhoz sem jutott. Tényleg képes ilyet mondani az, aki elvileg szereti? Ez most komoly? Balázs arckifejezése azonban nem hagyott kétséget: egyáltalán nem viccelt.
Vita helyett Orsolya csak legyintett. Megvetette a lábát, és minden erejét összeszedve, mint egy cirkuszi erőművész, centiről centire a helyére tolta a súlyos szekrényt. Balázs mindeközben némán figyelte, sőt, még el is mosolyodott rajta.
Orsolya később érezte meg igazán az akció árát: a dereka és a háta már akkor feszülni kezdett, sejtetve, hogy az este korántsem ígérkezik fájdalommentesnek, és ez a kellemetlen érzés hamarosan tovább fokozódik majd.