– …azzal fenyegettek, hogy Hunornak baja esik, ha nem segítek nekik – préselte ki végül magából Előd, miközben tovább rázta a sírás.
Hunor erre úgy ugrott talpra, mintha áramütés érte volna. Júlia egy pillanatra azt hitte, a fiú azonnal felpattan a motorjára, és elvágtat, hogy személyesen számoljon le azokkal az ismeretlen „magyarországiakkal”, akikről addig semmit sem tudott.
– Elég volt – vágott közbe határozottan. – Mindketten be a házba. Azonnal!
Nem volt mit tenni. Júlia elővette a telefonját, felhívta Attila Bírót, és kapkodva elmagyarázta neki Elődöt, a fenyegetést, meg az egész zavaros történetet. Attila a vonal túlsó végén elnyújtva füttyentett.
– Hát, Júlia Dunai, te aztán tudsz meglepetéseket okozni… Idegeneket beengedsz a családba? Szép kis történet.
Ugyanakkor megígérte, hogy utánajár a dolognak, de szigorúan meghagyta: addig senki ne mozduljon ki, ne menjen sehová. Látszólag Előd és Hunor bele is egyeztek ebbe – ám este valamiért mégis mindent elmondtak az apjuknak.
– Kinek telefonáltál? – kérdezte Kálmán Balázs sötéten. – Annak a szerencsétlennek? Most már értem… mindent értek. Mit gondolsz, mire képes? Arra biztosan, hogy nőket hurcoljon eldugott helyekre. Majd én elintézem ezt. Egyedül. Világos?
Júlia válaszolni sem tudott. Kálmán kiviharzott, az ajtó becsapódott, és már el is tűnt.
– Hova ment? – kérdezte remegő hangon Hunortól. – Tudod, merre indult?
Hunor csak bólintott. Odakintről már felbőgött Kálmán autójának motorja. Júlia az ablakhoz rohant, kétségbeesetten verte az üveget, mintha a férfi meghallhatná.
– Utána megyek – döntötte el Hunor. – Fogalma sincs, mibe keveredik.
Amikor a fia is elhajtott, Júlia ismét Attilát hívta. A hangja elcsuklott, amikor segítséget kért. Attila röviden megnyugtatta, majd bontotta a vonalat.
Ekkor vette észre Elődöt. A fiú sápadtan állt a szoba szélén, rémült szemmel, könnytől ázott arccal.
– Minden miattad van! – robbant ki Júliából. – Csak bajt hozol ránk! Miért éppen nekem jutott ez a büntetés?
Előd válla meggörnyedt, az arca összerándult. Már megint sír, mint egy kislány – futott át Júlia fején, és elfordult. Az ablaknál állt mozdulatlanul egészen késő éjszakáig, mígnem megszólalt a telefon. Attila volt az. Bocsánatkérő hangon közölte: Kálmán Balázs a kórházban van, késszúrást kapott a bordái alatt, és úgy tűnik, a lába is két helyen eltört.
A kórházból Kálmán mankóval tért haza, Hunor támogatta minden lépésnél. Addigra Hunor már teljesen felhagyott az ivással, többnyire otthon aludt, nappal dolgozott. Egy délután egy lányt is hazahozott, Alexandra Budai volt a neve. Azt mondta, csak ismerős, de Júlia azonnal látta: bemutatás ez, nem véletlen látogatás. A lány megnyerő volt, talpraesett, mégis visszafogott. Elmondta, hogy levelezőn tanul, és arról álmodik, hogy egyszer saját magánóvodát nyit. Kálmán akkor még a kórházban feküdt, és Júlia tudta, bárhogy is alakult köztük minden, az első gondolata most is az volt, hogy neki telefonáljon.
– Képzeld – mondta izgatottan –, a fiunknak barátnője van! Gyönyörű, mint egy kirakatbaba.
Kálmán felnevetett a vonal túloldalán, majd azonnal köhögőroham törte meg.
– Na mesélj, milyen? – sürgette.
Júlia részletesen beszámolt. Később újra felhívta, hogy megbeszéljék, melyik iskolába lenne jobb Elődöt íratni: a közeli, de kétes hírűbe, vagy egy távolabbiba, ahol ugyan sok a befizetés, de talán jobb esélyei lennének. Ki tudja, ha annak idején Hunor is oda jár, talán másfelé fordul az élete.
Amikor Kálmán végre kiszállt az autóból, Hunorra támaszkodva, Júlia szíve összeszorult. Úgy léptek be a házba, mint valami különös, háromlábú teremtmény. Hunor Elődnek szólt:
– Szabadítsd fel az utat a nappaliig!
Júlia maga sem tudta, miért csúszott ki a száján:
– Ne a nappaliba… inkább a hálóba. Ott kényelmesebb az ágy.
A tekintetük találkozott Kálmánnal, és pár másodpercre minden megállt. A férfi szeme megtelt könnyel, Júliának is elszorult a torka.
– Mit ácsorogtok? – mordult fel, hogy elrejtse az érzelmeit. – Mondtam, a hálóba.
Előd kitárta az ajtót, felkapta a lábuk körül sündörgő macskát, és előreengedte az apját meg a bátyját. Júlia ott maradt a konyha ajtajában, pedig legszívesebben rohant volna utánuk, igazgatta volna a párnákat, óvatosan helyezte volna fel Kálmán begipszelt lábát az ágyra. Ekkor valaki átölelte hátulról. Meleg test simult hozzá. Előd volt az. A fejét lehajtotta, csendesen szuszogott.
Júlia szívében valami addig ismeretlen érzés rezdült meg. Óvatosan Előd fejére tette a kezét, finoman megsimította.
– Na látod – mondta halkan. – Apa itthon van. Most már minden rendbe jön…