…és mégis miből kapnád meg a fizetésedet, hogy kifizesd azt a számodra olyannyira „szent” rezsit?!
— Két teljes év állt rendelkezésedre, hogy bármilyen munkát találj, ahelyett hogy rajtam lógsz! — robbant ki Dóra Fodor hangja, és a mondat végén már nem is próbálta visszafogni magát.
A levegő megdermedt köztük. A csend súlya szinte nyomta a falakat. Marcell Jakab zihálva vette a levegőt, tekintetében düh vibrált, amit hiába próbált palástolni.
— Akkor hallgass ide — sziszegte összeszorított fogakkal. — Ha szerinted én csak teher vagyok, ha te vagy itt az egyetlen „dolgos kenyérkereső”, akkor oldd meg egyedül. Teremtsd elő a pénzt a számlákra. Ez a lakás a te neveden van, a csekkek is a tieid.
— Az én pénzemet vetted el, kérdezés nélkül — vágta rá Dóra halkan, de metszően.
— Jó célra ment! — csattant fel a férfi. — Anyám nem tehet róla, hogy neked nincs elég pénzed!
Dóra lehunyta a szemét, mély levegőt vett, mintha rendet akarna tenni a gondolatai között. Amikor újra ránézett, már nem remegett a hangja.
— Rendben, Marcell. Holnaptól kezdve minden kiadásodat te állod. Egy fillért sem kapsz tőlem többé.
A férfi harsány nevetésben tört ki.
— Most komolyan? És mégis miből fizessek, ha nincs állásom?
— Lesz — felelte Dóra nyugodtan. — Felnőtt ember vagy. És az anyádat sem támogatom tovább. Oldja meg maga, vagy segíts neki te, ha ennyire fontos neked.
Marcell arca eltorzult a dühtől.
— Így állunk?! — morogta fenyegetően. — Akkor válok! És kérem a vagyonmegosztást! Ennek a lakásnak a fele törvény szerint engem illet!
Dóra elmosolyodott. Meglepte saját magát: először érzett könnyebbséget az este folyamán.
— Marcell, ezt a lakást a nagymamámtól örököltem, jóval az esküvőnk előtt. Személyes tulajdon, nem része a közös vagyonnak. Kérdezz meg bármelyik ügyvédet.
A férfi zavartan pislogott.
— Ez nem lehet igaz… öt éve házasok vagyunk!
— Teljesen mindegy. Az örökség nem megosztható. Ráadásul az enyém már a házasság előtt is az volt. — Dóra az előszobába ment, kinyitotta a szekrényt, elővett egy nagy sporttáskát, és Marcell lába elé dobta. — Pakolj. És menj ahhoz az anyához, akit ennyire védelmezel.
— Nem rakhatsz ki! — tiltakozott a férfi, de a hangja megremegett.
— De igen. Ez az én lakásom. Nem tartalak el tovább sem téged, sem Erzsébet Ráczot. — Dóra összefonta a karját. — Fél órád van.
Marcell szólásra nyitotta a száját, aztán meggondolta magát. Úgy nézett Dórára, mintha idegent látna. Hirtelen felkapta a táskát, berontott a hálóba, és dühösen kezdte beledobálni a holmiját.
Húsz perc múlva az ajtóban állt, megtömött táskával és egy hátizsákkal.
— Meg fogod bánni — köpött egyet. — Senkinek sem kellesz majd. Ki akar olyan nőt, aki kidobja a férjét?
— Nem az utcára mész, hanem az anyádhoz — felelte Dóra. — Ahhoz, akit eddig mindenkinél fontosabbnak tartottál. Most éljetek együtt.
Marcell úgy csapta be az ajtót, hogy megremegtek az üvegek. Dóra mozdulatlanul állt az előszobában, és hallgatta, ahogy a léptei egyre halkulnak a lépcsőházban.
Később bement abba a szobába, ahol öt éven át Marcell kanapéja állt. Leült a padlóra, és csendben sírni kezdett. Nem sajnálatból. Nem fájdalomból. Hanem megkönnyebbülésből. Öt év élősködés ért véget. Végre önmagáért élhetett.
Másnap felhívta a szüleit, és elmondta, hogy válni készül. Mihály Fülöp és Ilona Balázs egyáltalán nem lepődtek meg. Régóta látták, hogy a vejük nem dolgozik, és a lányuk tartja el, de nem akartak beleszólni.
— Kislányom, jól döntöttél — mondta az apja. — Gyere el hozzánk hétvégén, beszélgessünk.
Dóra felvett egy kisebb hitelt, hogy rendezze a közüzemi számlákat, és egy hónap alatt vissza is fizette. Fél évvel később hivatalosan is elvált Marcell Jakabtól az anyakönyvi hivatalban. A férfi nem akadékoskodott, és az ügyvédi tanács után nem támasztott igényt a lakásra sem.
Erzsébet Rácz még többször telefonált, pénzt követelt, és Dórát okolta a család széthullásáért. A nő végül egyszerűen letiltotta az anyósa számát.
Marcell pedig maradt az anyjával, továbbra is számítógépes játékokba menekülve. Csak most már Erzsébet Rácz tartotta el a saját pénzéből. Dóra mindezt közös ismerősöktől hallotta, és csak halványan elmosolyodott. Mindenki azt kapja, amit választ.