Henrietta Király vállat vont, majd a kekszeket egy tányérra borította.
— Ugyan már, nem harapnak — jegyezte meg könnyedén.
— Henrietta, ezek csótányok voltak! — fakadt ki Marcell Lengyel. — A süteményes dobozból szaladtak elő!
— A kekszek külön csomagolásban vannak, hozzá sem érhettek — felelte feltűnő nyugalommal a lány. — Őszintén szólva már az őrületbe kergetnek ezek a rovarok. Mindent kipróbáltam ellenük, mégis újra és újra megjelennek.
— Esetleg a takarítással próbálkoztál már? — csúszott ki Marcell száján. — Ez így borzalmas, Henrietta!
— Ezt hogy érted? — kérdezett vissza a lány őszinte döbbenettel. Látszott rajta, hogy nem érti, miért háborodott fel a párja.
— Tényleg nem látod ezt a rengeteg szemetet magad körül?
— Dehogynem látom, nem vagyok vak — vágta rá sértetten Henrietta. — Mondtam már, nincs időm rendet rakni. Ráadásul mi ebben a nagy ügy? Egyedül élek, vendégeim is alig akadnak.
— Nem csoda — morogta Marcell az orra alatt. — Szóval szerinted ez így teljesen rendben van? A kosz, a kupi, a csótányok? Lassan még egerek is beköltöznek!
— Azok biztosan nem — legyintett a lány. — Ilyen magasan nem fordulnak elő rágcsálók. A rovarokkal viszont valóban kezdeni kellene valamit…
— „Kezdeni valamit”? — csattant fel Marcell gúnyosan. — Itt alapjaiban kellene rendet rakni! Kidobálni mindent! Lépni sem lehet ebben a lakásban. Tényleg képes vagy így élni?
— Elég volt, ne oktass ki! — vágott közbe Henrietta. — Nem vagyok gyerek. A tisztaság nem a legfontosabb dolog az életben. Mondd, emiatt már nem tudnál szeretni?
A kérdés váratlanul érte Marcellt. Hirtelen maga sem tudta, mit érez. Pár perccel korábban még tökéletesnek látta Henriettát, most viszont egyre világosabbá vált számára, hogy ez az illúzió szertefoszlott.
— Inkább indulok — mondta hűvösen. Letette a rózsacsokrot egy szeméthalom tetejére, majd óvatosan kerülgetve a dobozokat az ajtó felé vette az irányt.
— Elmész? És a tea? — Henrietta utána sietett az előszobába. — Mi történt? Nem értem…
— Pont ez a baj — felelte Marcell keserűen. Egy utolsó csalódott pillantást vetett a lányra, átlépte a küszöböt, és szó nélkül eltűnt a lépcsőházban. Hazafelé menet végiggondolta a kapcsolatukat. Most már összeállt a kép: miért nem mosogatott soha nála, miért hagyta szanaszét a pizzás dobozokat és a szemetet. Azt hitte, siet, vagy csak próbára teszi őt — de nem. Ez egyszerűen az életmódja volt. Legalább az ő lakása megmenekült ettől.
Ez az este végleg lezárta a kapcsolatukat. Henrietta még próbálkozott, hogy megmentse a románcot Marcelllel, ám a férfi már nem akart kapcsolatban maradni vele. Nem tudta elfogadni a rendetlenséghez való különös ragaszkodását, Henrietta pedig nem volt hajlandó változtatni a tisztaság kedvéért — még a szerelemért sem.