Zsuzsanna Rácz egy pillanatig azt hitte, félrehall. Anyaként képtelen volt felfogni, hogy ilyen kegyetlen mondatok hagyják el a fia száját.
— Ugyan már, min aggódsz? Egy rokkant nő meg egy apa nélküli, értetlen kölyök — legyintett Marcell Takács gúnyosan.
— Nem te tetted őket ilyenné? — csattant fel Zsuzsanna, hangjában nyílt szemrehányással. — Ha annak idején segítettél volna Rékának, talán már rég talpra állt volna. Bocsáss meg, Marcell, de most nincs időm erre. Menj el.
A szavak a résnyire nyitott ajtón keresztül Rékához is eljutottak. A nő hangtalanul zokogott, arcát párnába fúrva. Az előszobaajtó csattanva becsukódott, majd halk lépések közeledtek. Zsuzsanna benézett a szobába, meglátta Réka könnyeit, és rögtön megértette, mi történt.
— Felébredtél, kislányom? — kérdezte szelíden. — Ez jó. Kezdjük egy kis tornával, aztán ebédelsz, délután jön a masszőr.
— Zsuzsanna… kérem, adjon egy hetet — szólalt meg Réka bizonytalanul, kerülve az asszony tekintetét. — Kitalálom, hova költözünk.
— Tessék?! — Zsuzsanna majdnem felsikoltott meglepetésében.
— Úgy érzem, terhére vagyunk. Elfoglaljuk a helyet, gondot okozunk… Ráadásul még a fiával is miattam veszekszik.
Zsuzsanna fáradt mosollyal csóválta meg a fejét.
— Réka, nem vagyok szörnyeteg. Igen, elrontottam Marcell nevelését, de ettől még nem vagyok embertelen. Nem mentek sehova. El sem tudom képzelni az életemet nélküled és Bence nélkül.
— De hát… ön mondta, hogy…
— Azt kértem Marcelltől, adja vissza azt a pénzt, amit a házba tettél — szakította félbe. — Nekünk hármunknak jól jönne egy tágasabb lakás, szélesebb folyosóval.
Réka csak nézett rá értetlenül. Az egész helyzet olyan abszurdnak tűnt, mint azon a napon, amikor Marcell közölte, hogy elmegy.
— Ti vagytok most az életem értelme — folytatta Zsuzsanna. — Szeretek Bencével foglalkozni. Azt akarom, hogy újra járj, és boldog légy. És fáj látni, amit a fiam tett veled.
— Nem akarom, hogy miattunk szenvedjen — sírta el magát Réka.
— Drágám, én nem szenvedek — felelte Zsuzsanna, könnyeit törölgetve. — Elfáradok, igen, de legalább élek, nem a padon ülök pletykálva, mint egy megkeseredett öregasszony. Na, elég a szomorkodásból, készülődj!
Torna, reggeli, egy rövid séta az udvaron — szerencsére földszinti lakás. Amíg Réka vacsorát készített, Zsuzsanna elment az óvodába Bencéért. Nem sokkal később megérkezett a masszőr is.
Előd Vincze nem volt izomkolosszus, de pontosan tudta, hogyan kell visszaadni valaki mozgását. Rékával már a harmadik hónapja dolgozott, és nap mint nap látta a nő makacs elszántságát.
— Réka, ha ilyen ütemben halad, kénytelen leszek megkérni Zsuzsanna kezét — viccelődött. — Remélem, az édesanyja nem bánja.
— Előd, én árva vagyok, Zsuzsanna pedig a volt anyósom — nevetett Réka.
— Anyós? Akkor maga férjes… — csalódottan torpant meg a férfi.
— Esküvőig nem jutottunk el. De nekem ő az anyám. Úgyhogy nyugodtan kérje meg nála a kezem — csilingelt Réka nevetése.
A hangra Zsuzsanna is belépett.
— Készen vagytok, gyerekeim?
— Igen, anya — mosolygott Réka.
— Akkor irány a tea. Előd, marad velünk?
— Természetesen — mondta, és karját nyújtotta Rékának. A nő életében először jutott el a konyháig egyedül, az ő segítségével.
— Végre… — suttogta Zsuzsanna könnyes szemmel.
— Anya, mindezt neked köszönhetem — lihegte Réka. — Előd megígérte, hogy elvesz, ha önállóan tudok járni. Ugye nem bánod?
Zsuzsanna nevetve ingatta a fejét.
Két évvel később Marcell Takács újabb barátnőjével a tengerparton nyaralt. A nő szünet nélkül a ruhákról, akciókról és naptejfajtákról csacsogott. Marcell mellkasában már régóta üresség tátongott, amit felszínes élvezetekkel próbált betömni. A mellette lépdelő szőke lány kimerítő volt.
Ekkor meghallott egy ismerős, csengő nevetést. Megfordult, és meglátta Rékát — pont olyannak, mint amikor először találkoztak, az akváriummal és a halacskával.
— Na, fiam, nem ismersz meg? — szólalt meg mögötte egy ismerős hang.
— Anya? Te mit keresel itt?
— A családdal pihenünk. A lányommal, a vejemmel és az unokámmal.
— Anya, jól vagy? Én vagyok az egyetlen gyermeked!
— Vér szerint talán — felelte nyugodtan Zsuzsanna. — De lélekben nem. Köszönöm, hogy annak idején bemutattad nekünk Rékát. Ő és Bence ma a legfontosabbak számomra.
— És a veje?
— Előd? Azt hitted, Réka egyedül marad? Fél éve volt az esküvő. Vannak gondjaik, de eltörpülnek, ha szerető család veszi körül őket.
— És én? — kérdezte Marcell halkan.
— Nem tudom, fiam. Te már választottál. Ha beszélgetni akarsz, hívj.
Marcell csak bólintott. Sokáig nézett utánuk: Zsuzsanna karon fogva sétált a kissé sántító Rékával, mellettük Előd lépdelt, vállán büszkén ült Bence.