— Vigyétek vissza! Utálom őt! — szakadt fel a kiáltás, és ezzel kezdetét vettek az esték, amelyek mind próbára tették őket.
Minden alkonyattal a lakás veszélyzónává vált. Zokogás, dühkitörések, éles hangok pattantak egymásnak. Renáta Mezei idegei pattanásig feszültek. Legszívesebben mindkét gyereket magához szorította volna, egyszerre adott volna meleget és biztonságot. De érezte, ahogy a mellkasában kettéhasad valami, és nem tudja, melyik felé mozduljon előbb.
Diána Hegyi alig szólalt meg. Gyakran bebújt az ágy alá, motyogott magának, összerezzent egy-egy hangosabb zajra. Az ölelés idegen volt számára, a gyengédség inkább rémisztette, mint megnyugtatta.
Renáta újratanulta az anyaságot. Halkabb hangon beszélt, hosszabban várt, türelmet gyakorolt. Finoman simította Diána haját, suttogva mesélt neki, égve hagyta az éjjeli lámpát. Aztán várt. Újra és újra.
Egy este, amikor a nap minden erejét kiszívta belőle, Renáta benézett a gyerekszobába… és megtorpant.
Csongor Lakatos és Diána a szőnyegen ültek, egészen közel egymáshoz. Színes kockákból építettek várat. Csongor magyarázta, hogyan lesz stabilabb a fal, Diána bólintott, és egy alig észrevehető mosoly suhant át az arcán. A fiú átnyújtott egy tornyot, a kislány pedig óvatosan a legfelső szintre illesztette.
Összenéztek… majd felnevettek. Halkan, de őszintén.
Abban a pillanatban Renáta megértette: semmi sem volt hiábavaló.
Nem egy elveszett lányt látott, és nem egy „idegen” fiút. Testvért és testvért látott. Két világot, amelyek végre összeértek.
Most már két gyermeke volt. És mindkettőt szeretni fogja — a törékeny Diánát és a lobbanékony Csongort — az utolsó lélegzetéig.
A szív, amelyről azt hitte, darabokra hullott, hirtelen tágasabb lett. És egyenletesen dobogni kezdett.
Balázs Kozma és Renáta Mezei nem tudtak megbocsátani Margit Gálnak. De a gyűlöletet sem engedték megtelepedni magukban. Más utat választottak: gondoskodni, építeni, gyógyítani.
Újrakezdték az életet — most először igazán. A házat nem emlékek töltötték meg, hanem hangok. Nevetés. Viták az édességen. Félénk „anya” és „apa”.
Egy család, amelyet nem a vér kötött össze, hanem egy szeretet, amely erősebbnek bizonyult a legnagyobb árulásnál is.