A sebész szavai után dermedt csend ült a folyosóra. A papírok szerint Balázs Kozma és a felesége első vércsoportúak voltak, a gyerek viszont második. Ez az adat egyetlen dolgot jelentett: biológiailag nem lehetett a fiuk.
Balázs arca egy szempillantás alatt kifakult. Renáta Mezei alatt mintha megnyílt volna a padló; a füleiben vadul dübörgött a vére, a világ elmosódott, kapaszkodót keresett. Aztán elhangzott az a mondat, amely mindent kettétört.
— Renáta… — morogta Balázs tompa, idegen hangon. — Kivel voltál?
— Tessék? — suttogta.
— KIVEL SZÜLTED ŐT?! — üvöltötte, és ebben a kiáltásban benne volt minden összegyűlt fájdalom, düh és megaláztatás.
Renáta nem tudott válaszolni. Soha, egyetlen pillanatra sem volt hűtlen. Mégis, ebben a lidércnyomásban a hat évvel korábbi, jelentéktelennek hitt bizonytalanságok is vádként csapódtak vissza rá.
Aznap este csörgött meg a telefon a kórházi folyosón. A hívó Margit Gál szomszédja volt: az idős asszonyt intenzívre vitték, és könyörgött, hogy azonnal menjenek be hozzá.
Rohantak. A kórteremben törékeny, csövek és monitorok közé szorított test feküdt. Margit Gál gyenge mozdulattal intette őket közelebb.
— Bocsássatok meg… — lehelte alig hallhatóan. — Én voltam… minden az én hibám…
Balázs megragadta a kezét.
— Anya, pihenj. Ne beszélj…
— Jót akartam… — pillantása Renátára villant, benne hideg indulat csillant. — Lányt akartál, de csak egy gyenge kislány született. Ezt nem engedhettem. A fiamnak örökös kellett!
Balázs megdermedt.
— Miről beszélsz?
— Mindent elintéztem… — suttogta Margit Gál. — Az osztályvezető… Edina Bíró… tartozott nekem. Én segítettem neki, ő nekem. Kicserélte őket… azonnal… miközben altatásban voltál. A kislány alig sírt. A szomszéd szobában volt egy elhagyott újszülött, erős kisfiú. Az anyja eltűnt. Senki sem vette észre. Keressétek Edinát… ő mindent elmond…
Renáta sikoltása betöltötte a szobát — úgy, ahogy csak az az anya tud kiáltani, akitől elragadták a gyermekét.
— Hol van?! Hol van a lányom?!
Margit Gál rekedt hangon elmondott egy címet, majd örökre elhallgatott.
Megtalálták.
Egy másik megyében álló gyermekotthon volt az. Kopott, málló festékű ajtó mögött egy sovány, sápadt kislány állt: szürke szemekkel, világos haj kusza tömegével, és olyan tekintettel, amely mintha egyszerre keresett és félt volna.