Ez az egész kívánságlista éppen azért készült, hogy az ember pontosan azt kapja ajándékba, amire valóban szüksége van, ne pedig valami teljesen oda nem illőt, amit aztán évekig kerülgethet az új lakásban. Fruzsina emlékezett rá, hogy az ágyneműgarnitúra mellé valaki már korábban „bejelentkezett”, de meg sem fordult a fejében, hogy éppen az anyja lehetett az. Akkor most ez azt jelenti, hogy titokban figyelte őt egy névtelen profillal? Vagy valamelyik rokon segített neki információkat szerezni? A gondolat hidegen futott végig rajta. Nem tetszett neki ez az egész helyzet.
– Köszönöm… nos, gyere beljebb, vedd le a kabátod – mondta végül kissé késve, hiszen az anyja addigra már megszabadult a cipőjétől, a cipősszekrényből előhalászott egy pár papucsot, és magabiztos léptekkel beljebb is ment. A meghívás így utólag inkább tűnt formaságnak, mint valódi gesztusnak.
A következő fél órában Anikó Fekete aprólékosan végignézte a lakást. Szobáról szobára járt, benyitott mindenhova, megjegyzéseket tett, hol elégedetten hümmögött, hol kritikusan felhúzta a szemöldökét. Fruzsina eközben, megfeledkezve a többi vendégről, árnyékként követte. Belül végig feszült volt: biztosra vette, hogy valami kellemetlen dolog fog történni. Valami, ami felborítja az estét.
Egy ideig azonban semmi rendkívüli nem történt. Csak akkor kezdett gyanússá válni a helyzet, amikor mindenki leült az asztalhoz, poharak emelkedtek a magasba, és egymás után hangzottak el a jókívánságok a „boldog, összetartó családra”. Dicsérték a lakást, érdeklődtek, hogyan képzeli el Fruzsina és Benedek Hegedűs a közös jövőjüket ebben az új környezetben.
– Gyönyörű ez a lakás, pont megfelelő lenne nekem – csapta meg Fruzsina fülét az anyja hangja, amint valamelyik vendéggel beszélgetett. – A konyha melletti szoba különösen tetszik. Jó a mérete, és ráadásul napos is.
Pontosan az a helyiség volt az, amelyet Fruzsina és Benedek vendégszobának szántak.
– Mit gondolsz, kislányom, ide kellene hoznom a saját bútoraimat, vagy elég lesz az a szekrénysor, amit már betettél abba a szobába? – kérdezte Anikó széles mosollyal.
Abban a pillanatban minden világossá vált. Fruzsina egy szempillantás alatt átlátta a tervet. Az egész látogatás nem volt más, mint előre megfontolt lépés. Az anyja elhatározta, hogy átköltözik hozzájuk egy élhetőbb városba, jobb egészségügyi ellátással, modernebb környezettel, zárt udvaros társasházba. Nem kellett már elviselni az utcai részegeket a padokon, sem az elmaradott körülményeket. Itt minden magasabb színvonalú volt. És nyilván Barnabás Kozma, az öccse is célozgatott arra, hogy ideje lenne átadni neki a lakást. Így Anikó most, tanúk előtt, ügyesen sarokba szorította a lányát, abban bízva, hogy nem mer majd nemet mondani.
– Ugyan, minek ide bútor – szólalt meg Benedek könnyed mosollyal. – Arra a helyre pont befér majd két kiságy. Persze a hangszigetelés elvesz még valamennyit a térből, de hát ezt mindenki megérti.
Fruzsina döbbenten nézett rá, amikor Benedek odalépett Anikóhoz, átölelte, és kissé emeltebb hangon folytatta:
– Istenem, de örülök, hogy igent mondott! Már azon gondolkodtunk, ki segít majd három gyerekkel.
– Miféle hárommal? Hiszen csak egy fiatok van – csodálkozott rá az egyik kolléganő.
– Nos, vannak bizonyos… nehézségeim – felelte Benedek komoly arccal. – Ezért Fruzsinával úgy döntöttünk, hogy jövőre lombikprogramba kezdünk. Ott pedig előfordul iker, sőt akár hármas ikerterhesség is. Fruzsina rengeteget dolgozik, egy gyerek mellett is alig volt ideje, nekem meg a munkám miatt nem menne a folyamatos felügyelet. Arra gondoltam, jó lenne, ha valamelyik nagymama ideköltözne. Az én anyám hallani sem akar róla, de ön… maga egy szent asszony, Anikó. Hadd csókoljam meg a kezét! Egy hónapon belül be is jelentkezünk a kezelésre, addigra ön áthozza a holmiját, én pedig megcsinálom a gyerekszoba szigetelését. Igazi nagy család leszünk! Mindig erről álmodtam… maga nélkül nem sikerülne, anyuka.
– Eszem ágában sincs ideköltözni! – sikította Anikó, ellökve magától a vejét. – És hagyd abba, ne csimpaszkodj rám, mintha a családom lennél!
– De hát… az imént még egészen mást mondott – felelte Benedek csalódott képpel.
Fruzsina alig bírta visszatartani a nevetést, majd úgy döntött, rátesz még egy lapáttal.
– Hát akkor tényleg nem szeretsz engem, anya? – csuklott meg a hangja színpadiasan. – Középiskola után elküldtél a nagymamához, most meg a gyerekeimet sem akarod ismerni. Azt hittem, csak elfoglalt vagy, azért nem jöttél még megnézni a kisfiadat, de ezek szerint mi nem is számítunk családnak…
– Nem vagyunk család! Nem! – kiáltotta Anikó, felpattant az asztaltól, és szinte futva rohant ki az előszobába. Az ajtó hangos csattanással csukódott be mögötte.
Amint eltűnt, Benedek és Fruzsina nevetésben törtek ki. A vendégek is kuncogtak, hamar megértették a helyzetet. A legjobb az egészben az volt, hogy mindez komoly botrány nélkül zajlott le, és még az estét sem sikerült teljesen tönkretenni. Fruzsina hálásan gondolt Melinda Vinczére, amiért egy ilyen remek férfit sodort az útjába.
Amikor később pakolás közben összeszedték a poharakat és tányérokat, Fruzsina észrevette, hogy az anyja magával vitte az ágyneműgarnitúrát is, amit korábban ajándékozott. Valószínűleg úgy gondolta, Barnabásnak nagyobb szüksége lesz rá. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy felhívja a testvérét, és megkérdezze, mennyire tetszenek neki a rózsaszín lepedők és a fodros huzat, de végül elvetette az ötletet. Nem akarta felébreszteni az alvó tigrist. Még a végén Barnabás is előállna egy „meglepetés” látogatással, az anyjuk stílusában. Abból pedig köszönte szépen, nem kért.