— Halat hoztam nektek, kisfiam — váltott azonnal anyai hangnemre Ildikó. — Friss, gyönyörű! Dorka majd elkészíti.
Balázs ránézett a feleségére. A kimerült arcára, a tepsikre, a mosogatóban tornyosuló edényekre. Aztán bólintott:
— Szuper, köszi, anya. Dorka, megcsinálod, ugye?
Ennyi volt. Kérdés nélkül, magyarázat nélkül. Dorkában valami elszakadt. Nem hangosan, nem látványosan. Csendben, mint egy elvékonyodott kötél.
— Nem — mondta.
A levegő megfagyott. Az anyósa és a férje döbbenten néztek rá.
— Tessék? — tért magához Balázs elsőként.
— Úgy értem, nem — Dorka megtörölte a kezét a kötényében. — Dolgozom. Egy harmincötezer forintos megrendelésem van. Nem fér bele, hogy egyszerre halat főzzek és határidős munkát fejezzek be. Sajnálom.
Ildikó arca vörös foltokban égett.
— Megőrültél?! Én jó szívvel jövök, gondoskodom, te meg így beszélsz velem? Balázs, hallod ezt?
Balázs zavartan ide-oda kapkodta a tekintetét.
— Dorka, hát anya csak segíteni akart…
— Segíteni? — Dorka hangja megemelkedett. — Hetente „segít”! Egyszer leves, amit azonnal meg kell melegíteni. Máskor pogácsa, amit még aznap el kell tüntetni. Aztán csirke, amit rögtön meg kell sütni. Az nem számít, hogy nekem is van munkám, időbeosztásom, életem. Mert én ugye nem dolgozom, igaz? Csak itthon ülök és hülyeségekkel foglalkozom!
— Micsoda hülyeség?! — háborodott fel Ildikó. — Én csak azt akarom, hogy a fiam rendes ételt egyen, ne ezeket az édességeket!
— Ezekből az „édességekből” élünk! — tört ki Dorkából. — Ezekből fizetjük ezt a lakást! Ezekből vettük a hűtőt meg a mosógépet! A te fiad fizetése csak a rezsire és a benzinre elég! De persze ez nem számít, mert nem igazi munka!
Balázs elsápadt.
— Dorka, ez most nem erről szól…
— De igen! — fordult felé. — Arról, hogy soha nem álltál mellém! Anyád évek óta célozgat, hogy nem vagyok elég jó, hogy rosszul főzök, rosszul takarítok, rosszul dolgozom. Te meg hallgatsz. Vagy még rosszabb: egyetértesz vele!
— Tisztelem az anyámat — Balázs hangja keményebb lett. — Te is tisztelhetnéd. Idősebb, tapasztaltabb. Jót akar.
— Jót? — Dorka keserűen felnevetett. — Azt akarja, hogy kényelmes legyek. Hogy mindent eldobva ugorjak, amikor ő csettint. Hogy azt főzzem, amit ő hoz. Hogy az ő szabályai szerint éljek!
Ildikó felszegte az állát.