Amikor az anyósa kopogás nélkül rontott be, Dorka éppen a kézfeje hátával törölte le az arcáról a lisztet. Fehér csík maradt az arcán, de ez volt az utolsó dolog, ami foglalkoztatta. Előtte az asztalon négy tepsi sorakozott, félig kész kekszekkel — sürgős megrendelés egy gyerekzsúrra. Az idő vészesen fogyott, ráadásul a bérelt lakás sütője kiszámíthatatlanul működött, akár egy hisztis primadonna.
— Dorkácska, drága kislányom! — Ildikó úgy tört be a konyhába, mint egy forgószél, magával hozva a drága parfüm illatát és egy újságpapírba csomagolt csomagot. — Hoztam neked friss halat, a piacról, még ma meg kell főzni, különben megromlik.
Dorka megfordult, letörölte a homlokáról a verejtéket. Fülledt meleg volt, órák óta állt a tűzhely mellett. Az ujjaiban zsibbadás futott végig az aprólékos munkától, a háta sajgott. Az anyósa azonban ebből semmit sem vett észre. Ő csak a küldetését látta: a halat.
— Ildikó, köszönöm, de ma nem fog beleférni — mondta fáradtan. — Sürgős munkám van, estére készen kell lennem.
Ildikó arca egy pillanat alatt megváltozott. A mosoly megfeszült, a szeme összeszűkült.
— Hogyhogy nem fér bele? Hát meg fog romlani! Képzeld, reggel hatkor keltem, hogy kimenjek a piacra! Te meg már megint ezekkel a süteményekkel vacakolsz. Az én Balázsom gürcöl, mint egy ló, te meg csak sütögetsz. Nem lenne ideje végre rendes állást keresni? Irodát, fizetéssel, szabadsággal, ahogy kell?
Dorka összeszorította az ajkát. Ez a téma rendszeresen előkerült. Az otthoni megrendeléseit, amelyek több pénzt hoztak, mint Balázs fizetése az építőipari cégnél, Ildikó következetesen „játéknak” és „nem komoly foglalatosságnak” nevezte.
— Ez a munkám — felelte higgadtan. — Ebből élünk. Ebből fizetjük a lakbért.
— Ugyan már, kereset… — legyintett az anyósa. — Aprópénz. Egy rendes állásnál lenne fizetés, juttatás, akkor más lenne. Így meg ki tudja, mivel töltöd az idődet.
Dorka belül forrni kezdett. Már válaszolt volna, amikor léptek hallatszottak az előszobából. Balázs ért haza.
— Anya! — kiáltotta örömmel, amikor belépett a konyhába. — Te ilyen korán?