Emese halványan elmosolyodott. Az „új Emese”… de vajon ki is az? Egy elvált asszony? Egy magányos nő? Nem tudta pontosan megfogalmazni. Azt viszont életében először érezte, hogy valóban kíváncsi rá. Meg akarta ismerni azt az embert, akivé most formálódik.
…
Márk közben kibérelt egy lehangoló, kis lakást a város peremén. Idegennek érezte magát benne. Fojtogatta a csend, és leginkább saját magát nem tudta elviselni. Naponta hívta Emesét, mígnem a nő letiltotta a számát. Ekkor a közös ismerősöknél próbálkozott, majd a húgánál – hiába. Még az édesanyja is keményen rászólt:
– Gyerekesen viselkedtél. Ha vissza akarod kapni, ne beszélj róla – mutasd meg.
Végül segítséget kért egy szakembertől, Andreától. Nehezen szánta rá magát, de a beszélgetések során lassan felismerte, mennyire önző volt. Folyton visszaigazolást hajszolt, Emesét pedig biztos háttérnek tekintette, nem társának.
Leveleket kezdett írni neki. „Emese, próbálom megérteni, mi romlott el bennem. Nem bocsánatért könyörgök. Azt szeretném, ha látnád: dolgozom magamon.”
A nő többször is átolvasta a sorokat. Nem válaszolt, de nem is dobta ki őket.
…
Egy délután a ház előtt futottak össze. Márk öt percet kért. Leültek a bejárat melletti padra. A férfi lesütött szemmel vallott:
– Természetesnek vettem, hogy mindig mellettem leszel. Máshol kerestem figyelmet, és most már tudom, hogy ez az én hibám volt. Változtatni akarok.
Emese egyenesen a szemébe nézett.
– Nem tudom, hihetek-e neked. Mindent tönkretettél. Ha újrakezdjük, az csak az én feltételeimmel történhet. Teljes őszinteség. Másképp nincs értelme.
– Elfogadom – felelte halkan.
…
Lassan, óvatosan építkeztek újra. Nem ott folytatták, ahol abbahagyták. Kávézók csendes sarkaiban beszélgettek, sétáltak a parkban, hosszasan és nyíltan. Márk továbbra is járt Andreához, tanulta, hogyan legyen felelősségteljes és tiszta szándékú. Emese közben megtartotta a határait.
Egy nap ráébredt: már nem retteg az egyedülléttől. Nem kapaszkodik görcsösen senkibe. Megerősödött – olyan nő lett, aki tiszteli önmagát.
– Nem ígérem, hogy minden a régi lesz – mondta végül. – De adok egy esélyt. Az én szabályaim szerint.
Márk bólintott.
Az életük más alapokra került: őszintébb, törékenyebb, de valódibb lett. Emese tudta, ha a férfi ismét elbukna, ő akkor is talpon maradna. Vele – vagy nélküle.
Ahogy azonban Márkra nézett, aki most figyelmesen, valódi érdeklődéssel hallgatta, először hitte el: talán mégis van jövőjük.