A következő percekben Péter minden apróságba belekötött, és egyre sűrűbben kezdte piszkálni Gábort, felhánytorgatva neki a korábbi pénzügyi hibáit és félresikerült ügyleteit.
Vivien ahelyett, hogy csillapította volna a kedélyeket, olajat öntött a tűzre.
— Ti ketten teljesen eszetlenek vagytok! — kiabálta, hadonászva a karjaival. — Az egyik sajnál tőlem minden forintot, a másik meg olyan divatkollekciókat ígér, amik sosem léteztek! Elegem van ebből az egész bohózatból!
— Hogy én hazudok? — pattant fel Gábor a székéről. — Inkább azt mondd meg, ki könyörgi ki Pétertől a pénzt új ruhákra meg a szépségkezeléseidre!
— Péter, hallgattasd el azonnal! — visította Vivien, és felkapva a távirányítót, átdobta a szobán. — Mutasd meg végre, hogy nem vagy gyáva!
— Tényleg ennyire hülyének néztek? — ordította Péter, és akkorát csapott az asztalra, hogy az egyik tányér a földre zuhant. A mellette álló, Anna számára kedves váza megbillent, majd darabokra tört a parkettán. — A francba veletek!
Anna résnyire nyitott ajtó mögül figyelte a jelenetet. Látta, ahogy minden újabb korty csak tovább szítja az indulatokat. Vivien egy párnát hajított Gábor felé, aki válaszul belerúgott egy puffba, Péter pedig megragadta Vivien telefonját, és teljes erőből a falhoz vágta.
— Megőrültetek mind! — bömbölte, miközben megragadta a nő csuklóját. — Mi folyik itt? A hátam mögött szűröd össze a levet Gáborral?
— Engedj el, őrült! — tépte ki magát Vivien, és egy borospoharat hajított felé. A szoba megtelt kiabálással, káromkodással és egymásra zúdított sértésekkel.
Gábor ekkor úgy döntött, jobb lesz eltűnni. Felkapta a kabátját, és sebes léptekkel lerohant a lépcsőn. Vivien szikrázó tekintettel utána eredt. Péter az ajtóból ordított utánuk:
— Azonnal gyertek vissza! Ezért még felelni fogtok!
Másnap reggel a ház siralmas látványt nyújtott: feldőlt székek, leszakadt függöny, összetört állólámpa. Anna kilépett a verandára, mélyen beszívta a hűvös levegőt, és halvány mosoly suhant át az arcán. „Elérkezett a pillanat” — gondolta magában.
Amikor visszament, Pétert a szobában találta. A férfi komoran bámulta a falat.
— Hogy vagy? — kérdezte Anna csendesen.
— Mit érdekel az téged? — vetette oda ingerülten. — Vivien és Gábor felszívódtak. Biztos valami újabb trükkön törik a fejüket. A hitelek a nyakamon, a vállalkozás romokban… És még őt is kereshetem!
— Nem tudom, mi lesz — felelte Anna higgadtan. — De azt hiszem, egy időre elutazom. Ez a káosz már meghaladja az erőmet.
— Menj, amerre látsz! — robbant ki Péter. — Csak ne játssz mártírt! Még megbánod!
Anna lehajtotta a fejét, bólintott, és hangtalanul távozott. Az autója csomagtartójában napok óta ott sorakoztak a gondosan bepakolt bőröndök — minden, ami igazán fontos volt számára. Az éjjel, miközben Péter öntudatlanul aludt, elővette a laptopját. Tudta, hogy a régi jelszót sosem változtatta meg. A telefonja is ott hevert az asztalon. Tíz perc sem kellett, hogy a számláin lévő összegek átkerüljenek Anna saját számlájára. A végső lépés már Máriára várt.
— Anya! — szaladt elé Dóra, amikor Anna megérkezett ahhoz a vidéki hotelhez, ahol a lánya megszállt. — Tényleg megtetted?
— Igen. Ott mindennek vége. Mostantól szabadok vagyunk — ölelte magához Anna. Mindkettőjük szemében könny csillogott, de ezúttal a megkönnyebbüléstől.
— A ház árát megkaptad? — kérdezte Anna.
— Természetesen, az utolsó forintig. Benedeknek adtam meghatalmazást az ingatlanirodánál, ő intézte az eladást. Valószínűleg már beszélt is Péterrel — pillantott az órájára Dóra.
— El tudom képzelni az arcát — jegyezte meg Anna száraz mosollyal.
— Ne sajnáld. Évekig megalázott téged. Most majd ő viseli a következményeket — mondta határozottan Dóra.
— Hatalmas adósságai vannak, a bolti hitelek, a széteső vállalkozás… Most már csődbe ment, és fedél sincs a feje fölött — felelte Anna, elégedett fény csillant a tekintetében.
— Merre tovább?
— Minél távolabb az apádtól. Oldja meg egyedül, amit elrontott.
— Büszke vagyok rád, anya — mosolyodott el Dóra, vállára kapva a táskáját. — Kezdjünk tiszta lappal.
Nevetve indultak el az ismeretlen felé, maguk mögött hagyva a veszekedéseket és a hazugságokat. Nem telt bele sok idő, és Péter ellen eljárás indult adócsalás gyanújával. Kénytelen volt túladni a tartalékként őrzött lakásán, az autóján, sőt a raktárkészleten is. Megtörten költözött vissza az anyjához — ahhoz a Máriához, aki egykor a válást erőltette, és a vállalkozást is a saját nevére íratta. Most már későn bánta döntéseit. Estéről estére veszekedtek, az asszony pénzt követelt a fiától, aki már semmit sem tudott adni.
Anna és Dóra eközben egy tengerparti, barátságos házban telepedtek le, és végleg maguk mögött hagyták a múlt árnyait.