— Drágaságom — hunyorított ravaszul Gábor —, amint befut a szállítmány, te leszel az első, aki belép a raktárba. Addig viszont gyakorold a türelmet.
Hármasban felmentek az emeletre, ahol a biliárdasztal állt. Anna a konyhában maradt, és tisztán hallotta a fölötte dobogó férfilépteket, majd Vivien csengő nevetését. A saját házában mégis úgy érezte magát, mintha csak betévedt volna ide, nem pedig ő építette volna fel az egészet.
Eszébe jutott, hogyan indult minden évekkel korábban. Péterrel egy apró, vasútállomás melletti standnál kezdték az árusítást. Onnan jutottak el a piacra, majd egy szerény üzlethelyiségig a kisvárosuk főutcáján. Anna volt a háttér mozgatórugója: ruhákat alakított át, régi darabokat varázsolt újjá, különleges kiegészítőket tervezett. Az átlagos árut képes volt egyedi, keresett darabbá formálni. Péter ezzel szemben szeretett a kirakatban állni – tárgyalt, mosolygott, alkudozott, és minden eladás sikerélményként töltötte el. Az első bevételeiket együtt számolták meg, és minden egyes eladott ruhadarabnak őszintén örültek.
Amikor a vállalkozás már biztos lábakon állt, elhatározták, hogy a nyereség egy részét félreteszik. Vettek egy telket, és elkezdték felhúzni a családi házukat. A fordulat akkor jött, amikor a lányuk iskolás lett. Péter figyelme egyre gyakrabban kalandozott el – új „szórakozások” kötötték le. Egy heves vita után Anna a válást is szóba hozta, ám akkor még nem szakadtak el egymástól. Péter könyörgött, hogy maradjon, hiszen a cég valódi ereje Anna kezében volt. Végül kompromisszum született: a házat a lányuk nevére íratták, Anna pedig maradt. Néhány évvel később azonban, amikor Péter ismét más nő társaságát kereste, a házasság végleg véget ért.
Lassan kiszorították Annát az üzleti döntésekből, és Péter oldalán egymást váltották a nők. Most éppen Vivien töltötte be azt a helyet, amely egykor az övé volt – nemcsak a magánéletben, hanem a cég körül is.
Anna kivette a sütőből a frissen sült csirkeszárnyakat, melléjük savanyú uborkát és gondosan elkészített szendvicseket tett, majd tálcára rendezve felvitte az emeletre a jókedvű társaságnak.
— Hát ez mennyei! Anna, lassan saját séfünk lesz belőled — lelkendezett Vivien, miközben már nyúlt is az ételért. Aztán fintorogva hozzátette: — Bár talán maradhattak volna még egy kicsit a sütőben. Én szaftosabban szeretem.
— Nekem így tökéletes — vont vállat Péter közömbösen. — Ha nem ízlik, ne egyél belőle.
— Persze, neked mindegy, mit mondok — horkant fel Vivien, és belekortyolt a sörébe.
Gábor kaján mosollyal figyelte a két nőt, tekintete ide-oda cikázott közöttük, mint egy macskáé, amely élvezi az egerek civódását.
— Hagyom, hogy folytassátok a mulatságot — szólalt meg halkan Anna, mintha észre sem venné a beszólásokat.
Ám amikor leért a lépcsőhöz, a tompábbra fogott hangok még utolérték.
— Meddig hurcolod még magaddal ezt az exet, Péter? Mi szükséged rá? — sziszegte Vivien türelmetlenül.
— Nem rád tartozik — felelte Péter gúnyos hangon. — Anna afféle biztosíték számomra. Amíg itt van, minden kézben tartható, beleértve a lányomat is. Ne üsd bele az orrod.
— Értem… — csöpögött a szarkazmus Vivien hangjából, mielőtt nagyot húzott volna az italából.
Később, amikor elcsendesedett a ház, Anna visszahúzódott a hálószobába. Péter kimerülten hevert az ágyon, mélyen aludt. Vivien azzal az ürüggyel, hogy pihenni szeretne, a vendégszobába vonult. A folyosón nehéz léptek visszhangoztak: Gábor közeledett. Anna résnyire nyitotta az ajtót, és látta, ahogy a férfi utoléri Vivient.
— Hé, szépségem, ma különösen ragyogsz — súgta a fülébe.
— Mit akarsz már megint? — vetette oda a nő lenéző pillantással.
— Tetszel nekem. Nem is értem, mit keresel Péter mellett, amikor itt vagyok én — jókedvű, talpraesett, és sokkal izgalmasabb.
— Ne kezdj ostobaságokba — vágta rá Vivien élesen, bár tekintete egy pillanatra végigmérte Gábort. — Megvannak a saját elképzeléseim Péterrel, és azokba te nem tartozol bele.
— Elképzelések? Talán jobban járnál, ha jövedelmezőbb terveken gondolkodnál. Például azon, hogyan osszuk fel azt a sok üzletet…
— Vigyázz, mit beszélsz — villant rá Vivien hidegen. — Tekintsd meg nem történtnek ezt a beszélgetést.
Anna a küszöbnél mozdulatlanná dermedt. „Felosztani az üzleteket?” A mondat baljósan csengett, és egyértelműen nem Péter érdekeit szolgálta. Mégsem lépett közbe; inkább csendben visszahúzódott, és elhatározta, hogy figyel.
A szobájába érve leült az íróasztalhoz, és elővett egy régi, kopott füzetet. Ebben gyűjtötte évek óta az ötleteit, számításait, üzleti jegyzeteit – mindent, ami egyszer még hasznára válhat. Most, ahogy átlapozta a sorokat, úgy érezte, közeleg az idő, amikor végre lépnie kell. A gondolatai gyorsan rendeződtek, a szíve pedig izgatottabban vert, mint hosszú ideje bármikor.
Másnap reggel Gábor, Vivien és Péter ismét a nappaliban ültek. Anna egy tálcán gőzölgő kávét és friss szendvicseket vitt be hozzájuk. Az ajtót résnyire hagyta, miközben letette az edényeket, és akaratlanul is meghallotta a beszélgetésüket.
— Meddig kell még ismételnem, Péter? Szükségem van a pénzre! — csattant fel Vivien éles, követelő hangon.