— Mi a csuda folyik itt, Anna? Hogy lehet ekkora rendetlenség ebben a házban?! — robbant be Péter a nappaliba, és dühében a földre hajította az aktatáskáját, amely hangos csattanással ért parkettát.
— Péter, kérlek, nyugodj meg. Épp most fejeztem be a takarítást — felelte halkan az asszony, miközben aggodalmas pillantást vetett a szétszóródott iratokra.
— Takarítást? És az étel hol van? A meleg vacsora? Mivel töltötted az egész napodat? — a férfi hangja egyre erősödött, tekintete villámokat szórt, keze ingerülten hadonászott.
— Meglocsoltam a virágokat, főztem egy levest… — próbált magyarázkodni Anna.
— A virágokat? Kit érdekelnek azok az átkozott növények, amikor majd éhen halok? Legalább annyit megtehetnél, hogy gondoskodsz a férjedről! — szavai csöpögtek a gúnytól. — Egyébként Viviennel ebédeltem ma egy étteremben, de még így is azt vártam, hogy itthon rend fogadjon. Világos?
— Világos — suttogta Anna alig hallhatóan.
Ekkor kopogó sarkak zaja hallatszott az előszobából, majd Vivien lépett be a szobába. Feltűnő jelenség volt, fiatal, kihívó mosollyal az arcán. Táskáját hanyagul ledobta, és máris panaszkodni kezdett:
— Péter, hogy lehetsz ennyire tapintatlan? Miért kellett annyit várnom rád? Fogalmad van, milyen volt keresztülvergődni a városon egy zsúfolt taxiban? Ráadásul még a süteményeimen is élcelődtél mindenki előtt! Hogy képzelted ezt? Ha én nem lennék…
— Legalább egy percre maradj csendben, Vivien! Szétrobban a fejem nélküled is — morogta Péter összeszorított fogakkal.
— Inkább te hallgass! Ha nem kötöttél volna belém folyton, nem emeltem volna fel a hangom! És különben is… — itt elhallgatott, mert észrevette Annát.
Az asszony finoman megköszörülte a torkát.
— Készítsek valami harapnivalót? Vivien, esetleg egy tea vagy egy pohár limonádé?
— Nem kérek a limonádédból! — legyintett a lány, és lehuppant a kanapéra.
— Anna, hozz valami hideget — vetette oda Péter elégedetlenül, miközben levette zakóját és a fotel karfájára dobta.
— Rendben — felelte nyugodt, engedelmes hangon, majd a konyhába ment.
Vivien gúnyos félmosollyal nézett utána.
— Te most komolyan cselédként élsz itt? Micsoda méltóság…
— Elég — sóhajtott Péter, és megdörzsölte a halántékát. — Anna vezeti a háztartást. Semmi közöd hozzá, hogyan élünk.
A konyhában Anna áttöltötte a limonádét egy magas kancsóba, majd elővette a telefonját és tárcsázta a lánya számát.
— Szia, anya! Hogy vagy? — szólt bele vidáman Dóra.
— Drágám, jól vagyok. A lábad hogy van? Javult már?
— Csak egy zúzódás, semmiség. Inkább az aggaszt, te hogyan viseled apu új barátnőjét. Szörnyen viselkedik.
— Ne félts. Megtanultam úgy tenni, mintha észre sem venném.
— Anya, apa kihasznál téged! És ez a Vivien… kész rémálom!
— Csitt, kicsim — igyekezett Anna egyenletes hangon beszélni. — Érted maradok itt. Azt szeretném, ha biztos jövőd és megfelelő tanulási lehetőséged lenne.
— Felnőtt vagyok már, megoldom egyedül is! Kérlek, hagyd ott őt. Fáj ezt nézni.
— Még nem jött el az ideje. Vannak körülmények… Majd elrendezem. Inkább mondd, a papírok elkészültek?
— Csütörtökre ígérték. Utána érted megyek.
— Az túl korai. És a vevő?
— Megvan, de Mária csak pénteken tud jönni. Mikor nem lesz apa otthon? — suttogta Dóra.
— Délelőtt tíztől délután négyig üres a ház. Szervezd dél körülre, az biztos.
— Rendben, de ha bármi gond adódik…
— Ne kapkodj. Minden a maga idejében történik.
Anna bontotta a vonalat, a könnyeit egy konyharuhával törölte le, majd visszatért a nappaliba. Vivien már duzzogva kortyolgatta a kóláját, Péter pedig a laptopja fölé görnyedve jelentéseket böngészett.
— Na végre — emelte meg a poharát Vivien. — Ugye hideg? Legalább ezt sikerült rendesen megcsinálnod.
Anna nem válaszolt. Hátralépett, a füle mögé igazított egy tincset, és hallgatásával jelezte, hogy nem kíván vitába szállni.
Az este folyamán betoppant Péter üzlettársa és régi barátja, Gábor is. Magas, erős testalkatú férfi volt, arcán állandó, kissé pimasz mosollyal. Ő intézte az áru szállítását, és segített az elosztásban.
— Anna, kedvesem, főznél egy teát? — kiáltotta már az ajtóból, és szokásos sármjával a konyha felé indult.
— Természetesen, már teszem is fel a vizet — felelte higgadtan.
Vivien azonnal Gábor mellé perdült, és izgatottan kezdte faggatni:
— Gábor, drágám, áruld el, mikor érkezik az új kollekció? Teljesen kifogytam a ruhákból, és hamarosan fotózásom lesz!