Szállodákban találkoztunk. Néha bérelt lakásokban.
— Szeretsz engem? — kérdeztem ki egyenesen.
Még hevesebben zokogni kezdett.
— Nem tudom — suttogta. — Téged is szeretlek… őt is. Nem tudok dönteni.
— Nem tudsz dönteni — ismételtem tompán. — Akkor mi volt a terv? Így élsz tovább? Nekem hazudsz, vele alszol, aztán hazajössz, mintha minden rendben lenne?
— Azt hittem, idővel elmúlik. Hogy majd kifakulnak az érzések. De teltek a hónapok… és semmi sem változott.
Felálltam, az ablakhoz mentem. Az utcát figyeltem. Emberek jöttek-mentek, siettek a dolgukra. A világ ment tovább, mintha az én életem nem épp most omlana össze.
— Miért most derítetted ki? — kérdezte halkan.
— Mert ma későn értél haza. Kinyomtad a hívásomat. Azt mondtad, esti megbeszélésed van. Felhívtam az irodát, hogy megkérdezzem, meddig tart.
— És most mi lesz? — kérdezte Eszter.
— Most összepakolsz, és elmész. Két órád van. A kulcsot tedd az asztalra.
Szó nélkül kezdett pakolni. Ruhákat hajtogatott, bőröndbe rakta őket. Közben sírt. Időnként megállt, rám nézett, mintha várna valamire. Én elfordítottam a fejem.
Másfél óra múlva az ajtóban állt. Két bőrönd, egy kézitáska. A kulcs ott feküdt az asztalon.
— Bocsáss meg — lehelte.
Az ajtó becsukódott mögötte. Csend maradt utána. Ültem a kanapén, és a falat bámultam. Üres volt a lakás. Üres volt minden.
Egy héten át hívott. Üzeneteket küldött, könyörgött, hogy beszéljünk. Nem reagáltam. Végül letiltottam.
Egy hónappal később hosszú e-mail érkezett. Azt írta, bán mindent. Hogy a férfi elhagyta, és teljesen egyedül maradt. Azt kérte, adjak még egy esélyt. Félbehagytam az olvasást, és töröltem.
A válás gyorsan lezajlott. A lakás az enyém maradt. Elvitte a holmiját, aláírta a papírokat, és eltűnt az életemből.
Fél év telt el azóta. Egyedül élek. Dolgozom, edzőterembe járok, találkozom a barátaimmal. Lassan helyreállt minden.
Nem bánom, hogy akkor telefonáltam. Egyetlen hívás az irodába — és leomlott a két és fél évnyi hazugság. Két és fél éven át járt egy nős férfival, aztán hazajött hozzám, mosolygott, reggelit készített.
Néha elgondolkodom, hány férj hiszi még mindig, hogy a felesége valóban „kiküldetésen” van. Pedig olyan egyszerű ellenőrizni. Egy telefon a munkahelyre.
Azóta, ha egy nő utazásokról beszél, csak elmosolyodom. Megkérdezem, melyik cégnél dolgozik. És ott, előtte tárcsázom a számot. Csak hogy biztos legyek benne.