Nem hívott vissza.
Az éjszaka álmatlanul telt. Csak feküdtem a sötétben, és a gondolataim körbe-körbe jártak. Miért nem szólt előre? Miért nyomta ki a hívásomat? Miféle értekezlet az, ami este van, és fontosabb annál, hogy felvegye a telefont?
Reggelre eldöntöttem, hogy utánajárok. Korábban eszembe sem jutott ilyesmi. Mindig azt mondta, alig jár be az irodába, állandóan úton van, tárgyalásokra rohan.
Kikerestem a cég számát, és tárcsáztam. Néhány csörgés után egy női hang jelentkezett be.
— Jó napot kívánok, kereskedelmi vállalat.
— Jó napot… — bizonytalanodtam el. — Eszter férje vagyok. Meg tudná mondani, jelenleg kiküldetésen van?
A vonal túlsó végén meglepett csend.
— Kiküldetésen? Nem, dehogy. Bent van az irodában. Egész héten itt dolgozik. Történt valami?
Megdermedtem.
— Bent? Egész héten?
— Igen. Szeretné, hogy kapcsoljam?
Tehát nincs semmiféle kiküldetés. Az irodában van. Végig ott volt. Hazudott.
Letettem. Azonnal hívtam Esztert. Csörgött, de nem vette fel. Majd megszakadt. Írtam: „Hívj vissza. Fontos.” Öt perc múlva válaszolt: „Most nem érek rá. Este beszélünk.” Újra próbáltam. Kinyomta. Harmadszorra már ki is kapcsolta a telefonját.
A falat bámultam magam előtt. Egész héten az irodában. Akkor hol volt valójában az elmúlt hónapokban?
Ha most képes volt hazudni, mi van, ha korábban is ezt tette? Megnyitottam a naptárat. Visszagondoltam az „utazásokra”. Három hete is volt egy. Azelőtt egy hónappal megint. Rendszeresen, szinte menetrendszerűen.
Újra felhívtam a céget.
— Kereskedelmi vállalat, tessék.
— Elnézést, még egyszer én vagyok. Azt mondta, Eszter bent van. Megkérdezhetem, gyakran járnak önöknél kiküldetésre?
A titkárnő hangja most bizonytalanabb lett.
— Kiküldetés? Nálunk már két éve nincsenek ilyen utak. A cég átállt online kapcsolattartásra. Minden megbeszélés videón zajlik.
Levegőt is elfelejtettem venni.
— Tehát senki sem utazik?
— Nem. Semmi értelme. Így olcsóbb és egyszerűbb.
Bontottam a vonalat. Csend ült a lakásra.
Két éve nincs kiküldetés. Két teljes éve. Eszter mégis minden hónapban elutazik. De akkor hová? És kihez?
Felálltam, és idegesen járkálni kezdtem a nappaliban.
Elővettem a telefonomat, és felhívtam a legjobb barátnőjét, Nórát. Egyetem óta elválaszthatatlanok voltak.
— Szia — szólt bele Nóra. — Mi történt?
— Nóra, kérlek, mondj igazat. Eszter beszélt neked a kiküldetéseiről?
Rövid csend következett.
— Miféle kiküldetésekről? Eszter nem jár sehova… — kezdte.