Eltelt egy hét.
A válóper megindításáról szóló hivatalos értesítés láthatóan eljutott Gáborhoz, mert még aznap este az édesanyjával együtt megjelentek Nóra anyjának háza előtt. A kapualj közelében várakoztak, mintha előre eltervezték volna az újabb jelenetet, és munka után akarták őket sarokba szorítani.
— Asszonyom, hogy támogathatja ebben? Hát tétlenül nézi, hogy a fiatalok egy ostoba vita miatt szétverik a családjukat? — tört ki Gábor anyja, amint Nóra és az édesanyja odaértek.
Gábor a padon ült mellette, és csak bólogatott, akár egy rendreutasított kisfiú.
— Miféle családról beszél? Az már nincs. Hamarosan papíron sem lesz. És maga, kedves, szinte már nem is rokonom, előbb tanítsa meg a fiát önállóan dönteni, aztán keressen neki új menyasszonyt — felelte Nóra édesanyja higgadtan, de érezhető keserűséggel.
Azzal előreengedte a lányát, majd határozott mozdulattal becsapta mögöttük a kaput, éppen az orruk előtt.
Később, amikor már otthon ültek a konyhában egy csésze tea mellett, csendesebb hangon folytatta:
— Tudod, kislányom, már az első találkozáskor feltűnt valami. Amíg az anyja nem volt a közelben, Gábor egészen normálisan viselkedett. De amint megjelent, mintha kicserélték volna. Te kérdeztél tőle valamit, és helyette ő válaszolt.
Ha az asszony azt mondta: „Ez így nem jó”, ő azonnal rábólintott, még akkor is, ha előtte mást gondolt.
— Nem baj, ha egy férfi ad a saját anyja szavára — tette hozzá sóhajtva. — De van, aki visszaél ezzel. Úgy tűnik, ez az egész „próbatétel” is az ő ötlete volt. És végül mindent tönkretett.
Belekortyolt a teájába, majd halvány mosollyal folytatta:
— Az én anyósom egészen más volt. Mindig a családot védte. Meséltem már, hogyan kergette végig egyszer a falun apádat egy vesszővel, amikor rossz társaságba keveredett? Aznap alapos leckét kapott — utána el is ment a kedve az italozástól.
Nóra elmosolyodott, de a tekintete szomorú maradt.
— Én viszont az anyósom miatt még három évet sem éltem házasságban — mondta halkan.
— Ne csüggedj, drágám. Néha az, ami fájdalmas, később áldásnak bizonyul. Még rád talál a boldogság. És soha ne feledd: van egy otthonod, ahová mindig visszajöhetsz.
— Tudom, anya. Most már biztosan nem felejtem el — felelte Nóra őszinte mosollyal, és kitöltötte a frissen főzött, illatos teát a csészékbe.