Semmiféle „márkaépítési hozzájárulás”, sem BMW-alkatrészre félretett pénz.
Feltettem a tésztát főni. Amikor elkészült, nem is szedtem ki tányérra – a fazékból ettem, az ablak előtt állva. Nem lett túl jó; elsóztam. Az utolsó mozdulatnál megbicsaklott a kezem, amikor a nagy zacskóból szórtam bele a sót. De különösebben nem érdekelt.
Pontban este kilenckor üzenet érkezett Vivientől, a titkárnőtől.
„Nóra Igorevna, jó estét. Márk Nikolajevics megkért, hogy szóljak… bezárkózott az irodába és iszik. Azt mondta, maga boszorkány. A fizetésemet viszont nem adta oda. Nem tudja, mikor oldják fel a számlazárolást?”
Letiltottam a számát. Nem akartam több közvetítőt a káoszból.
Másnap reggel Márk megjelent. Nem a BMW-vel – azt már elvitték a bank emberei, hiszen a hitel törlesztése ugyanabban a pillanatban leállt, amikor a cég számláit befagyasztották. Egy „Economy” feliratú taxiból szállt ki.
Szó nélkül lépett be a lakásba. Gyűrött volt, mintha nem aludt volna, az inge kávéfoltos, a szemei véreresek. Kapkodva rángatta elő a bőröndjeit, idegesen cibálta a cipzárakat. Az egyik táska nem akart becsukódni – egy sportcipő orra kilógott belőle.
– Na, elégedett vagy? – sziszegte az ajtóból. – Tönkretettél mindent. Öt év az életemből a szemétben landolt. A te kapzsiságod miatt.
A konyhaajtófélfának dőlve figyeltem.
– Nem a kapzsiságom miatt, Márk – feleltem higgadtan. – Hanem mert nem figyeltél. Annyira siettél megszabadulni tőlem, hogy elfelejtetted megnézni, pontosan mitől is válsz „szabaddá”.
Magához rántotta a bőröndöt, majd kiviharzott, az ajtót is nyitva hagyva. Láttam, ahogy a lift előtt toporog, és mérgében belerúg a cipősdobozába.
Amikor végre becsukódott mögötte az ajtó, odaléptem, és elfordítottam a kulcsot. Háromszor. Kattanás. Még egy. Aztán még egy.
Azóta furcsa szokásom lett: minden blokkot végigolvasok a boltban. Az utolsó sorig. Akkor is, ha csak kenyeret és tejet vettem. A pénztárosok néha rosszallóan méregetnek, én pedig nyugodtan ellenőrzöm a számokat.
Az órára néztem: 10:45.
Tizenöt perc múlva online megbeszélésem lesz az új munkahelyemmel. Ott a fizetés nyolcvankétezer forint. És nincs „speciális technika”, nincs kreatív könyvelés.
Az előszobai tükör elé álltam. Az ujjamon a halvány csík már alig látszott. Nem sokára teljesen eltűnik.
Elővettem a neszesszerből azt a bizonyos szájfényt, felkentem, és rámosolyogtam a saját tükörképemre.
A szabadság nem az, amikor valaki hátat fordít neked. A szabadság az, amikor te lépsz ki – és nem mások adóssága lapul a zsebedben, hanem a saját lakásod kulcsa. És az a jog, hogy soha többé ne főzz „tökéletes” vacsorát annak, aki még egy szerződést sem képes elolvasni.