Később derült csak ki igazán, mennyire ravaszul játszott Lilla: nemcsak a rokonságot vezette meg, hanem még a saját édesanyját is. Hitelkártyát igényelt, és gondolkodás nélkül költötte róla a pénzt. Arra azonban – ahogy korábban sem – nem számolt, hogy az idegen forrás gyorsan elfogy, és előbb-utóbb törleszteni kell.
Nem is telt el sok idő, Lilla elmulasztotta a befizetéseket, és minden elölről kezdődött: banki hívások, kétségbeesett sírás, könyörgő üzenetek, segélykiáltások.
Segítségért természetesen ismét a „tehetősebb” rokonokhoz fordultak: Nórához és Gáborhoz. Ők pedig – ahogy eddig is – végül engedtek. Újra pénzzel támogatták a családot. Lilla esküdözött, hogy most már tényleg tiszta lappal indul, munkát talál, eltartja magát, a fiát és az anyját is. Sőt, még azt is megígérte, hogy minden kölcsönt maradéktalanul visszafizet Nórának és Gábornak. Csakhogy a hetek múltak, az ígéretek pedig üresen lógtak a levegőben.
— Jaj, Nórikám, milyen jó, hogy összefutottunk a ház előtt! Akkor fel sem megyek hozzátok — szólalt meg Erzsébet lihegve.
— Jó napot — köszönt vissza Nóra feszülten.
— Adj már tízezer forintot. Lillát Benedekkel gyógyüdülőbe küldjük. Mindig kell még ezt-azt venni, és az árak… hát, elszálltak. Te is tudod.
Nóra ránézett az anyósára. Benne forrt minden, mégis engedelmes mozdulattal a táskájába nyúlt. Aztán hirtelen megállt, elővette a pénztárcát, és szétnyitotta.
— Nézze csak, Erzsébet — mondta halkan, de határozottan. — Nálunk sincs pénz.
Az üres tárca láttán az asszony egy pillanatra megszédült.
— Miféle színjáték ez, Nóra? Meg akarsz alázni minket? — csattant fel.
— Eszem ágában sincs! A lányunkat felöltöztettük télre, Gábornak ruhákat vettünk, a kocsit megjavíttattuk. Mondja meg, miből kellene még félretennünk? Mi évek óta nem megyünk nyaralni, mert maguknak segítünk! És akkor Lilla üdülőbe készül? Miből, kérem? Miért a mi gyerekünk mondjon le mindenről, hogy az övé pihenhessen?
— Kígyó vagy te, nem asszony — sziszegte Erzsébet, majd sarkon fordult.
— Pontosan — felelte Nóra, és bement a lépcsőházba.
Otthon mindent elmesélt a férjének. Ezután újra csend következett, csaknem három héten át senki sem kereste a másikat.
Aztán Erzsébet jelentkezett.
— Lillácska megismerkedett egy férfival az üdülőben. Állást is szerzett neki. Most már tényleg új életet kezd.
— Remek hír — mondta Gábor óvatosan. — Hol dolgozik, és ki az az úr?
— Márk Obukhov, vállalkozó — hangzott a büszke válasz.
Amint Nóra meghallotta a nevet, azonnal figyelmeztette a férjét.
— Gábor, a főnököm mesélt róla. Ez az Obukhov hírhedt szélhámos, papíron létező cégei vannak, nyakig úszik az adósságban.
— Fel kell hívni Lillát — mondta Gábor idegesen.
Lilla azonban minden figyelmeztetést elutasított.
— Ne üssétek bele az orrotokat az életembe! Ne rontsátok el a boldogságomat!
Nóra és Gábor végül hátraléptek. Egyetlen dologban egyeztek meg előre: többé nem fizetnek ezért a „boldogságért”.