András valóban azonnal mozdult, és amint meghallgatta Esztert és Nórát, megígérte, hogy pár napon belül visszatér, addigra pedig minden kérdésre konkrét válaszokkal készül. Nem ígért csodát, de határozott volt, és ez valamelyest megnyugtatta őket.
Eszter azonban láthatóan nem talált békét. Egy este, amikor kettesben maradtak, remegő hangon szólalt meg.
– Kislányom… bocsáss meg nekem. Azt hiszem, valami nagyon rosszat tettem.
– Miről beszélsz? – Nóra azonnal mellé ült.
– Emlékszel arra az időre, amikor Levente azt a szerencsétlen kaviárt hozta nekem? Akkor annyira megörültem. Te mindig diétás ételekkel etettél, ő meg hirtelen mindenféle finomságot hozott. Jól éreztem magam, erősebbnek tűntem.
– Mert pont az volt a cél, hogy kíméljük a szervezetedet – sóhajtott Nóra.
– Ezt csak később értettem meg. Levente viszont azt sulykolta belém, hogy te csak az örökség miatt törődsz velem. Azt mondta, neki semmi nem kell, ő csak segíteni akar. Elvitt gyógyüdülésre is, mindent úgy adott elő, mintha ő lenne az egyetlen, aki jót akar nekem.
– Ezért írtad át rá a házat? – kérdezte halkan Nóra.
– Először csak apróságok tűntek el a látogatásaid után. Aztán Levente kijelentette, hogy te loptad el őket. Összeraktam a fejemben, amit mondott, és elhittem, hogy ő véd meg mindenkitől.
– És utána?
– Aláírtam egy szerződést. Abban az állt, hogy a ház halálom után az övé lesz, cserébe gondoskodik rólam. Papíron legalábbis.
– Gondoskodott? – Nóra hangja megfeszült.
– Eleinte igen. Naponta beugrott, aztán hetente, később kéthetente. Két hónapja teljesen eltűnt. Nem jött, nem hívott. Aztán pár napja idegen emberek jelentek meg. Azt mondták, elmaradásaim vannak villanyra, vízre, mindenre. Közölték, hogy a ház banki fedezetként van terhelve, és vissza fognak jönni leltározni.
– Nagymama… – Nóra torkát elszorította az indulat.
– Fogalmam sem volt, mit tegyek. Idegeskedtem, megbetegedtem, jött a hideg, elfogytak az élelmiszerek, fűtés sem volt. Mit tettem, Nóra? – Eszter sírva fakadt.
– Nyugodj meg. András rendbe fogja tenni – próbálta csillapítani.
– Hálás vagyok neki. Ő beszélt le annak idején az ajándékozási szerződésről. Talán még nincs minden veszve… ugye?
Nóra nem válaszolt. Tudta, hogy a helyzet túl messzire fajult.
Másnap visszament Eszter házába, hogy néhány holmit összeszedjen. Már a kapuban rossz érzése támadt: az ajtó tárva-nyitva állt.
– Van itt valaki? Hívom a rendőrséget! – kiáltotta.
– Ne tedd, hugicám – lépett elő Levente. Borostás volt, lesütött szemmel, mintha megverték volna.
– Mit keresel itt?
– A nagyit jöttem megnézni – hebegte, miközben a kezeit a háta mögé rejtette.
– Mi van nálad?
– Semmi különös…
– Mutasd meg!
Nóra ösztönösen rárontott, és akkor meglátta Eszter régi brosstját Levente kezében.
– Szóval tényleg te tüntetted el az ékszereit?
– Ugyan már. A vénasszonynak mindegy volt, ki hordja neki a kaját – Levente hangja újra fölényessé vált.
– Ne beszélj így róla!
– Öreg és buta. Hoztam neki egy adásvételit, erre eltűnt – nézett körbe zavartan.
– Milyen szerződést? – Nóra elsápadt.
– Csődben vagyok. Eladom a házat, kifizetem az adósságaimat, és minden rendbe jön – mondta mézesmázosan.
– És ő hol éljen?
– Hát… nálad például.
Ekkor csattanás hallatszott a verandáról, majd Eszter hangja szólalt meg.
– Nem, Levente. Én a saját otthonomban maradok. És András segít mindent tisztázni.
– Pontosan – lépett elő András. – És jobb, ha tudod: ez könnyen bíróságon végződhet. Feltéve, ha Eszter nem kegyelmez meg.
– Bíróság? Miért?
– A gondozási kötelezettségek elmulasztása miatt. Vagy minek nevezted magad? – András gúnyosan elmosolyodott.
– Nem is gondozta! – fakadt ki Nóra. – Magára hagyta a nagymamáját hidegben, áram nélkül, élelem nélkül, miközben idegenek fenyegették!
– Talán jobb lett volna, ha engem zaklatnak?! – védekezett Levente.
Nóra nem hallgatta tovább. Hívta a rendőrséget.
Eszter később sokáig bocsánatot kért az unokájától. A család többi tagja értetlenkedett, amikor megtudták, hogy Nóra segített, annak ellenére, hogy Eszter hónapokon át rosszakat mondott róla. Nóra azonban megbocsátott.
– Te vagy a nagymamám. Fájt, hogy nem hittél bennem, de most az a fontos, hogy minden rendeződött – mondta halkan.
– Drágám, te vagy a legbölcsebb nő a családunkban. Büszke vagyok arra, hogy részem volt a nevelésedben – felelte Eszter.
Levente megkapta, ami járt neki. Eszter ismét nyugodtan él a házában, félelem nélkül. És Nóra meg András között valami több kezdett formát ölteni. Úgy tűnik, a nehézségek valóban közelebb hozzák az embereket.