…amikor egy másik városba helyezték az édesapját dolgozni, Diána egyszerűen összecsomagolt, és a szüleivel együtt menekült el mind a nehézségek, mind a mi apánk elől. Nem próbált küzdeni, nem magyarázkodott, beadta a válópert, és lezárt mindent.
— De ez hogy jön most ide? — kérdezett vissza Boglárka Fülöp értetlenül.
— Apád nem akarta, hogy valaha is tudj arról, hogy volt egy másik családja. Amikor mi összeházasodtunk, kifejezetten megkért rá, hogy soha ne emlegessem a fiatalkori botlását.
— Ugyan már, anya… ez milyen család? Inkább gyerekes próbálkozás volt — legyintett Boglárka halvány mosollyal. — Hiszen gyerekük sem született.
— Pontosan így gondolta ő is. Csakhogy évekkel később, amikor már orvosként dolgozott a körzeti rendelőben, teljesen véletlenül újra összefutott Diánával.
Akkor te még csak ötéves voltál. Diána mellett állt egy tíz év körüli kisfiú. Annyira hasonlított az apánkra, mintha ikrek lettek volna — ezt nem lehetett nem észrevenni, kétség sem férhetett hozzá. Diána abban a pillanatban rájött, hogy apád mindent megértett, és elsírta magát. Akkoriban a szülei megtiltották neki, hogy szóljon annak a nincstelen Mihály Váradinak a terhességről. Azt ígérték, találnak majd neki egy „rendes” férjet.
Pár évvel később Diána apjának hirtelen üzlettársa akadt. Norbert Budai mindenkit lenyűgözött a fellépésével, annyira, hogy az apja bevette a vállalkozásába, befektetéseket remélve tőle. Nem sokkal később Diána Norbert felesége lett.
Ez a látszólagos boldogság azonban hamar szertefoszlott. Norbert sikkasztásba keveredett, csúnyán rászedte Diána apját is, akit végül börtönbe zártak. Az apja épphogy megúszta: szélütést kapott, rokkanttá vált. Diána pedig egyedül maradt, és maga nevelte fel a fiát. Így derült ki számunkra, hogy az apai féltestvéred neve Domonkos Vincze.
— Apa tudott róla? Elismerte? — kérdezte Boglárka meglepetten, és a szemében egy pillanatra féltékenység villant.
— Apád felkeresett, mindent elmondott. Közösen döntöttük el, hogy a fiú semmiről sem tehet. Apád segíteni kezdett neki, akkoriban jól keresett. Domonkos egyébként az ő nyomdokaiba lépett, szintén orvos lett. Az édesanyjával él egy másik városban. Nem gondoltam volna, hogy valaha belép az életünkbe… de tegnap felhívott, és azt mondta, szeretne veled beszélni.
— Beszélni? Miről? És… egyáltalán csináltatok vizsgálatot?
— Természetesen. Diánát ismerve nem hagytuk a véletlenre. Bár Domonkos megszólalásig hasonlít Mihályra, a DNS-vizsgálat kilencvenkilenc egész kilenc tized százalékos egyezést mutatott. Hogy miről akar beszélni, azt én sem tudom. Talán az örökségről — jegyezte meg Zsuzsanna Katona keserű félmosollyal. — Nem szeretek rosszat feltételezni senkiről, de eddig sosem kereste a kapcsolatot. Most pedig hirtelen megjelent. A lakás apád nevén volt, még a szüleié volt eredetileg. De tényleg meg akarja ezt osztani velünk? Fogalmam sincs, hogyan lehetne egy kétszobás lakást kettévágni.
— Anya, mi mindig hittünk abban, hogy az emberek alapvetően tisztességesek — kezdte Boglárka halkan, mintegy előkészítve azt a beszélgetést, amelynek súlyát ekkor még egyikük sem látta előre.