— Anya, valamit nem értek — szólalt meg Boglárka Fülöp bizonytalanul. — Miféle másik örökösről beszélnek apa lakásával kapcsolatban, amikor rajtad és rajtam kívül senkije sem volt? — kérdezte, miközben a kezében tartott fényképre nézett: hárman voltak rajta, egy tó partján, a városon kívül.
Anya, apa és ő. Akkoriban minden olyan kerek és biztonságos volt.
Még nem is olyan régen fel sem merült benne, hogy az apja egyszer csak eltűnhet az életéből. És most… egyik pillanatról a másikra nem volt többé. Aznap még dolgozni ment, előtte közösen tervezték a hétvégét, aztán egy leszakadt vérrög, és minden véget ért. Hirtelen. Visszavonhatatlanul.
— Ráadásul, anya, most egyáltalán nem akarok lakásról meg örökségről beszélni — tette hozzá elcsukló hangon. — Alig temettük el apát… és egyáltalán honnan került elő ez az ember? Ki ő egyáltalán? — Boglárka ismét sírni kezdett. Túlzottan hozzászokott ahhoz, hogy az apja mindig ott volt mellette.
Mellette, aki erős volt, megbízható, kiszámítható. Most pedig csak ketten maradtak az anyjával.
Boglárka mély levegőt vett, és megtörölte az arcát. Tudta, hogy apa nem örülne annak, ha ennyire összeroppanna. Most neki kellett erősnek lennie, hiszen ő maradt az egyetlen támasz Zsuzsanna Katona számára. Az anyja mindig fiatalos volt, de az elmúlt napokban mintha éveket öregedett volna: beesett vállak, remegő ajkak, lefelé görbülő szájzugok. A tekintetében ott ült a kimondatlan kérdés és a fájdalom — miért történt ez velünk?
— Ki ő? — kérdezte halkan az anya. — Boglárka, nem figyeltél fel a temetésen arra a fiatal férfira? Kissé távol állt a többiektől.
— De igen… — bólintott Boglárka. — Arra gondoltam, apa munkatársa lehet. Nem ismertem. Ő volt az? Mondd, anya, ki ő? Ugye nem titkolsz előlem valamit?
Zsuzsanna Katona fáradtan felsóhajtott. — Kicsim, erről apáddal már akkor tudomást szereztünk, amikor te öt éves voltál. Túl kicsi voltál még ahhoz, hogy elmondjuk. Később terveztük, de apád mindig halogatta. Félt, hogy megbontja a családi boldogságunkat, és nem tudta, hogyan reagálnál. Te voltál számára az egyetlen, a legdrágább Boglárkája.
— Anya, kezdesz megijeszteni — vágott közbe Boglárka. — Ugye apa nem csalt meg? Ez nem lehet igaz. Kérlek, ne kerülgesd, mondd ki végre, miről van szó, ha már elkezdted. Mert így csak szétzilálod bennem mindazt, amit kettőtök szerelméről és a mi családunkról hittem!
— Igazad van… — bólintott Zsuzsanna. — Apád nem volt hűtlen. Egyszerűen volt egy élete előttem. Az első házassága. Mielőtt megismert volna engem, feleségül vette az osztálytársát, Diána Dunait. Rögtön az iskola befejezése után házasodtak össze, dacból, mert Diána szülei ellenezték a kapcsolatot. Úgy érezték, bizonyítaniuk kell mindenkinek. Csakhogy az első fellángolás gyorsan kialudt. Diána elkényeztetett volt, megszokta, hogy mindent megkap. Mihály Váradi pedig akkoriban nem tudta biztosítani azt az életet, amire ő vágyott. És amikor Diána apját áthelyezték dolgozni egy másik városba, minden végleg más irányt vett…