— Ügyvédet akarok! – fakadt ki Márk Kiss rekedten, mintha ezzel még visszafordíthatna bármit is.
— Természetesen kérhet, – biccentett hűvösen Béla Orosz. – Sőt, erősen ajánlott. A Nyomozó Hatóság már most figyelemmel kíséri az ügyét, és nem baráti érdeklődésről van szó.
Barbara Vincze görcsösen megragadta a bátyja karját.
— Add vissza a férjem pénzét! Azonnal, most rögtön!
— Nincs miből… – hebegte Márk.
— Hogyhogy nincs?! – csattant fel Barbara. – Hová lett?!
— Én csak… befektettem…
— Mibe?! – csapott le rá Hunor Somogyi hangja.
Márk lesütötte a szemét, és hosszú másodpercekig nem szólalt meg.
— Kriptovalutába, – törte meg a csendet Orsolya Molnár fáradt hangon. – Láttam az utalásokat. Egy új tokenbe tette, ami irreális, ezer százalékos hozamot ígért. Az egész egy átverés volt. A készítők felszívódtak, a pénzzel együtt.
— Tessék?! – üvöltötte Hunor, és megragadta Márk ingének gallérját. – A gyerekeim jövőjét egy kriptós csalásba ölted?!
— Engedj el! – vergődött Márk. – Működnie kellett volna! Minden jel azt mutatta!
— Működnie kellett volna… – Barbara hangja elcsuklott, majd sírásba tört. – Tíz évig kuporgattunk érte! Tíz évig!
Zsuzsanna Balog ereje elfogyott, és szinte összeesett a kanapén.
— Jaj, fiam… hogy voltál képes erre…? Emberek hittek benned… bennünk…
— Rendbe hozom, mama! Esküszöm, mindent megoldok! – kapkodta Márk.
— Mégis hogyan? – kérdezte Béla Orosz, lassan megrázva a fejét. – Tudja, fiatalember, ezért akár tíz év szabadságvesztés is járhat. Ha kegyes a bíróság.
— Orsolya! – Márk odarohant volt feleségéhez. – Kérlek, segíts! Te tudod, hogy nem akartam senkit átverni!
— Nem akartál?! – Orsolya hátrált egy lépést. – Te mindenkit becsaptál. Engem, a befektetőket, még a szeretődet is!
— Megváltozom! Adj még egy esélyt!
— Esélyt? – Orsolya hangja jéghideggé vált. – Miután éveken át hazudtál, félreléptél, és apám pénzét a saját machinációidra égetted el?
— Ez üzlet volt!
— Nem. Ez bűncselekmény. És most viselned kell a következményeit.
Imre Bíró Orsolya mellé lépett.
— Orsolya Molnár, szerintem ideje mennünk. A feszültség tapintható, és ezek az emberek bármire képesek lehetnek.
— Igazad van, – bólintott Orsolya. – Márk, két órád van összecsomagolni. Utána lecseréltetjük a zárakat.
— Ezt nem teheted meg!
— Dehogynem. És meg is fogom. Imre, figyeljen rá, hogy csak a személyes holmijait vigye magával. Semmi mást.
— Értettem.
Orsolya már az ajtóban állt, amikor még egyszer visszafordult.
— Ja, és Hajnalka. A gyerek, akit vársz… jobb, ha tudod: tartásdíjra ne számíts. A te Márkodnak hamarosan sem pénze, sem lakása nem marad.
— De… azt mondta… – hebegte Hajnalka Székely.
— Sok mindent mondott. Mindig. Nézz körül, hová vezetett.
Az ajtó becsukódott mögöttük.
A nappaliban Márk maradt: körülötte a feldúlt rokonok, Hajnalka, és a károsult befektetők képviselője.
— És a pénz? – kérdezte Hunor, továbbra is szorítva a sógora karját.
— Már mondtam… nincs meg.
— Akkor add el, amid van! Az autót például!
— Lízinges. Három hónap elmaradás van rajta.
— Az órád! A svájci! Az legalább egymilliót ér!
— Hamis… – ismerte be Márk kimerülten. – Harmincezerért vettem.
Hunor keze ökölbe szorult, de Barbara elé lépett.
— Ne! Nem éri meg, hogy miatta bajba kerülj!
Béla Orosz elővette a telefonját.
— Halló, Jenő Fülöp? Igen, nála vagyok. Nem, pénz nincs, és nem is lesz. Igen, indítsák el a csődeljárást is.
— Csődeljárást?! – sikította Márk.
— Mit gondolt, a tartozások csak úgy eltűnnek? Egyébként más hitele van még?
— Pár… fogyasztási kölcsön…
— Összesen mennyi?
— Olyan… öt millió forint.
— Márk! – zokogta Zsuzsanna Balog. – Miért vettél fel ennyi hitelt?!
— Fent kellett tartani a sikeres üzletember látszatát…
— Látszatot?! – robbant Barbara. – Mindenkit tönkretettél egy kirakatéletért?!
Hajnalka a sarokban állt, halkan sírva.
— Nem tudtam… Azt mondta, gazdag… képeket mutatott egy jachtról…
— Az a jacht egyetlen napra volt kibérelve fotózásra – jegyezte meg szárazon Béla Orosz. – Ellenőriztük.
— Honnan…?
— Jó ügyvédeink és nyomozóink vannak. Ötvenmilliónál az emberek hajlandók alaposan utánanézni.
Zsuzsanna lassan felállt.
— Hol fogsz lakni, fiam?
— Nem tudom…
— Eszedbe se jusson hozzánk menni! – vágta rá Barbara. – Azután, amit tettél!
— De hát a testvéred vagyok!
— Az voltál. Most már számomra senki.
Barbara karon fogta Hunort, és elindult kifelé. Zsuzsanna tántorogva követte őket, majd az ajtóból még visszanézett.
— Nem ismerlek rád, Márk. Szörnyeteggé váltál.
— Mama… – suttogta, de már hiába.
Hajnalka odalépett hozzá.
— Mit tegyek most? Gyerekem lesz!
— Kitalálok valamit… – mondta üresen.
— Mit?! Semmid nincs! – kiáltotta, majd pofon vágta, és zokogva kirohant.
Béla Orosz lassan megigazította a nyakkendőjét, és komor tekintettel végignézett a romokon, mielőtt megszólalt volna.