Imre Kozma ezzel a mondattal zárta le a témát, és Réka hiába érzett belül bizonytalanságot, nem volt ereje tovább vitatkozni.
Az esküvőt végül a faluban tartották meg. A vőlegény azzal indokolta a döntést, hogy így jóval kevesebbe kerül minden. Réka nagymamája nem utazott el a lakodalomra, ami különösen fájt neki, de ezt is lenyelte, mint annyi mást az elmúlt időszakban.
A saját esküvőjén mégis úgy érezte magát, mintha csak egy idegen lenne. A hangos, részeg vendégseregben alig akadt ismerős arc, valójában egyetlen embert ismert igazán: Fruzsina Szalait. Ő volt a tanú, és rajta kívül senkihez nem tudott igazán kapcsolódni azon a napon.
A házasság után elkezdődött a közös élet, amelyet szinte azonnal áthatott az állandó pénzhiány érzése. Folyamatosan spóroltak, minden apróságon. Az élelmiszereket Imre kizárólag akciósan vásárolta, más dolgok csak ritkán kerültek a kosárba, akkor is használtan vagy nagy leárazással. Rékát rendre megszidta, ha túl gyakran mosott, mert szerinte feleslegesen pazarolta a vizet. A vízforralót sem volt szabad sűrűn bekapcsolni, mert „eszméletlen mennyiségű áramot zabál”.
Réka pontosan tudta, hogy mindketten tisztességesen keresnek, és megengedhetnének maguknak akár egy rendes nyaralást is, nem csak azt, hogy minden évben Imre szülőfalujában kapáljanak az anyósa kertjében.
Valahányszor azonban a pénz szóba került, a beszélgetés mindig veszekedésbe torkollott. A férje esküdözött, hogy minden fillér elment, nem maradt semmi tartalék, és most sem sikerült félretennie. Így szerinte gyerekről egyelőre szó sem lehetett.
Egy este Réka éppen elszenderedett, amikor pittyent a telefonja. Üzenet érkezett: sürgősen rendezzék a közüzemi tartozást. Már régóta szerette volna befizetni, hiszen Imre számítógépén ott volt az internetbank, de a férje megtiltotta neki, mondván, majd ő elintézi, amint kiengedik a kórházból.
„Mikor lesz az még? Fizetni kellene, különben naponta zaklatnak” – gondolta, és elővette Imre jegyzetfüzetét, amelyben a jelszavakat tartotta.
Amikor belépett a férje fiókjába, majdnem elájult. Egy megtakarítási számlát talált, rajta tekintélyes összeggel. Tehát hazudott neki. Nemhogy nem fogyott el a pénz, hanem szépen gyarapodott. Miután kissé megnyugodott, befizette a számlákat, majd észrevette, hogy Imre hónapok óta rendszeresen húszezer forintot utal ugyanarra a kártyára.
Réka úgy döntött, egyelőre hallgat. Megvárja, amíg Imre hazajön a kórházból, és akkor kér számon mindent.
Talán az idegesség, talán valamilyen fertőzés tette – elvégre gyógyszertárban dolgozott, ahol állandóan betegek vették körül –, de Réka rosszul lett. Nem volt láza, mégis szinte mozdulni sem bírt. Szerencsére volt néhány ledolgozott szabadnapja, így kivette őket.
Otthon feküdt betegen, amikor hirtelen kulcs fordult a zárban. Valaki kívülről nyitotta az ajtót. Réka megijedt, kisietett az előszobába, és szó szerint beleütközött Fruzsina Szalaiba, a régi csoporttársába.
– Te mit keresel itthon, miért nem dolgozol? – kérdezte Fruzsina meglepetten.
– Inkább te mondd meg, honnan van kulcsod a lakásomhoz – felelte Réka döbbenten.
– Úgy tűnik, ezt most muszáj lesz elmagyaráznom… talán így lesz a legjobb – mondta Fruzsina, és jelentőségteljesen becsukta maga mögött az ajtót.