A nagymama még hozzátette, hogy a ruha szinte érintetlen, a pulóvert pedig saját kezűleg kötötte, mert mindig ügyes volt az ilyesmiben. Azt mondta Rékának, vigye csak el, hordja bátran, ne porosodjon itt. Közben keserűen megjegyezte, mennyire le van már harcolva a férje mellett, annál a fösvény embernél. Hét éve élnek együtt, és szerinte ez idő alatt Réka egyetlen rendes holmit sem kapott. A kérdést fel is tette, majd azonnal megválaszolta magának: semmit.
Nem értette, miért hagyja Réka, hogy Imre rendelkezzen minden fillér fölött. Értetlenkedve kérdezte, hová tűnik a pénz, ha Réka odaadja a fizetését, ő meg folyton panaszkodik, hogy üres a kassza. Azt is nehezményezte, hogy a mai napig titok, mennyit keres valójában a férfi.
Példaként Margit Erdélyit hozta fel, akinek a veje markológéppel dolgozik egy építkezésen, és állítólag igen jól megfizetik, bőven százezer forint fölött. Ők a gyerekekkel minden nyáron elutaznak pihenni Törökországba, mert megengedhetik maguknak. Ezzel szemben Rékáéknál még gyerek sincs, sőt, Imre egy kiscicát sem engedett a lakásba, mert szerinte túl sokba kerülne az eleség és az alom. A nagymama dühösen legyintett, és hangosan szidta a zsugoriságát.
Réka halkan védekezni kezdett. Emlékeztette, hogy tizenkilenc évesen ment férjhez, tapasztalatlan volt, a háztartáshoz sem értett igazán, Imre pedig nyolc évvel idősebb nála. A férfi magára vállalta a gondokat, a számlákat, az intéznivalókat, és ez akkor megnyugtatónak tűnt. Nem kellett azon aggódnia, miből fizetik a lakást, ki vásárol be, mikor viszik szervizbe az autót, sőt még félre is tett valamennyit. Azt sem felejtette el megemlíteni, hogy vettek egy autót is, igaz, használtat, de teljesen elfogadható állapotban.
Azt mondta, Imre idővel biztonsági tartalékot is összegyűjt, és akkor majd gyereket vállalhatnak. A mondat végén azonban elszomorodott, mert ez a tartalék nagyon lassan gyarapodik.
A nagymama erre azonnal közbevágott, és emlékeztette, hogy az autó árának nagy részét ő adta oda, az anyja után megmaradt nyugdíj-megtakarításból, Imre pedig csak minimálisan szállt be.
Réka ekkor már tudta, hogy a nagymama belekezdett a jól ismert, véget nem érő szólamába, ezért elköszönt, magához vette a csomagot a ruhákkal, és busszal indult haza.
A ház előtt ott állt a férje autója. Réka régóta szeretett volna megtanulni vezetni, de Imre határozottan elutasította az ötletet. Szerinte elég, ha egy sofőr van a családban, ráadásul a tanfolyamok irreálisan drágák, és ki tudja, átmenne‑e egyáltalán a vizsgákon.
Otthon lefeküdt aludni az éjszakai műszak után, de a nagymamával folytatott beszélgetés nem hagyta nyugodni. Egyre erősebben motoszkált benne az érzés, hogy valami nincs rendben a házasságukban.
Már régen nem az a félénk, szerény kislány volt, aki vakon beleszeretett az első fiúba, aki észrevette. Mégis mindig csúnyának látta magát: vékony, jelentéktelen, bátortalan, szemüveges lányként gondolt magára, akire szerinte senki sem figyelne fel.
Imre Kozma mégis felfigyelt rá, akivel Fruzsina Szalai, egykori csoporttársa hozta össze. Egy faluból származtak, és Rékának alig volt ideje igazán megismerni őt, mielőtt a férfi egyenes, megkerülhetetlen ajánlattal állt elő, amely gyökeresen megváltoztatta az életét.