A hívásban már benne volt az elvárás, mintha természetes lenne, hogy ismét nálunk gyűlik össze mindenki. Annyian lesznek, mint tavaly, talán eggyel-kettővel többen is – tette hozzá könnyedén. Júlia Orosz úgyis tudja már, mit kell főzni, nem igaz? Tavaly is minden kifogástalan volt.
Balázs Mezei bűnbánó pillantást vetett rám. Láttam rajta, hogy botrányra számít.
– Rendben – feleltem nyugodt hangon. – Jöjjenek csak.
Meglepődve felhúzta a szemöldökét, de nem mondtam többet, csak tovább öblítettem a tányérokat a csap alatt.
Másnap megvettem három utalványt egy hegyvidéki üdülőhelyre. Erdő ölelte faházak, kandallóval, nagyjából háromórányi autóútra. Balázs egész decemberben estig dolgozott, és észre sem vette, mikor pakoltam össze csendben a bőröndöket.
December harmincadikán este Renáta Kertész ismét felhívott.
– Júlia, ugye emlékszel, hogy holnap indulunk? Készíts mindent úgy, mint legutóbb, csak az oliviersalátából legyen több. A sült húsból is kevés volt, a csirke gyorsan elfogyott.
– Minden rendben lesz – válaszoltam.
Elégedetten bontotta a vonalat.
Harmincegyedikén reggel tízkor a lányommal taxiba ültünk. Balázs nem volt otthon, korán elment dolgozni, azt ígérte, háromra hazaér. A házat tisztán, üresen hagytam, az ajtókat gondosan bezártam.
– Anya, apa tudja, hogy elutazunk? – kérdezte a kocsiban.
– Majd megtudja – feleltem.
Dél körül már a meleg faházban ültünk, forró kakaót kortyoltunk, és a hóval borított fenyőket néztük az ablakon át.
A telefonomat azonnal kikapcsoltam.
Balázs háromkor érkezett haza. A kapunál már több autó állt. Renáta Kertész pezsgős dobozzal a kezében nevetgélt, hangosan szólítgatta a rokonságot.
Az ajtó zárva volt. Az ablakok sötétek.
Balázs újra és újra hívott. Először halkan méltatlankodtak, aztán Renáta Kertész kiabálni kezdett.
– Ez tűrhetetlen! Hogy merte ezt megtenni? Balázs, azonnal intézkedj!
A rokonok a hidegben toporogtak. A városban minden étterem zsúfolásig tele volt, az asztalok már napokkal korábban gazdára találtak. Felmerült, hogy elmennek Balázs nővéréhez, de ő visszautasította őket – túl kicsi volt a lakás.
Estére mindenki hazaszéledt. Dühösen, éhesen, megsértődve. Renáta Kertész maradt utoljára, majd induláskor olyan erővel csapta be a kaput, hogy a csattanás végigvisszhangzott az utcán.