Fontos, hogy a család egyben maradjon? – kérdezte még, és Balázs Mezei bólintott rá. Ezzel le is zártnak tekintette a dolgot.
Pénzről természetesen szó sem esett. Senki nem adott egy fillért sem.
December harmincegyedikén hajnali hatkor keltem. Másfél vödör krumplit pucoltam meg, öt kiló csirkét daraboltam fel, a majonézes heringsaláta két nagy tálban várta a hűtőben a sorát. Délre égett a tenyerem a késtől, a derekam lüktetett, mintha ólommal töltötték volna meg.
Balázs kint lapátolta a havat az udvaron, a kislányunk a fát díszítette. Én maradtam bent egyedül: koszos edények tornyosultak körülöttem, és ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy pár órán belül huszonkét, szinte ismeretlen ember lepi el a lakást.
Este hétkor megszólalt a csengő. Átöltözni sem volt időm. Renáta Kertész harsány nevetéssel lépett be, csillogó ruhában, frissen belőtt hajjal, mintha egyenesen a fodrásztól érkezett volna.
– Júlia Orosz, hol vannak a falatkák? Gyorsabban, a vendégek már éhesek!
Cipeltem a tálakat, töltöttem az italokat, melegítettem, majd takarítottam. Senki nem hívott az asztalhoz. Balázs az anyja mellett ült, poharat emelt vele. Egyszer találkozott a tekintetünk, aztán lesütötte a szemét.
Éjfél körül lehuppantam a hátsó szoba kanapéjára, csak egy percre. A testem azonban feladta: mély, ájulásszerű alvásba zuhantam.
Hajnali hatkor dideregve ébredtem. A nappaliban emberek horkoltak, volt, aki a szőnyegen aludt. Az asztalon ételmaradékok, feldőlt poharak, vörösboros foltok. A nagyapám örökségeként őrzött régi készletből három tányér szilánkokra törve hevert.
A romok közepén álltam, és nem sírtam. Elfogytak a könnyeim.
Másnap egész nap mostam, törölgettem, zsákokban hordtam ki a szemetet. Renáta Kertész csak ebéd körül kelt fel, és kávét követelt.
– Mikor folytatjuk az ünneplést? – kérdezte ásítva.
Balázs hallgatott.
Január harmadikán az anyósom egy szatyrot nyomott a kezembe.
– Ez a fáradozásodért van.
Egy gyűrött csomagolású, olcsó, mosószappan-szagú darab szappan lapult benne. Átvettem, és szó nélkül bólintottam.
Eltelt egy év. December huszonkettedikén Renáta Kertész ismét telefonált, és már a hangjából érezni lehetett, hogy megint kész tervekkel jelentkezik.