Mérges volt magára, mégis igyekezett mindent előre elrendezni. A gyerekeket alaposan ellátta tanácsokkal, bár igazából nem aggódott túlzottan: amúgy is két hétig magukra maradtak volna, nem volt ez számukra újdonság. Nem voltak már kicsik – a lánya tizennégy éves, a fia tizenkettő –, és határozottan állították, hogy boldogulni fognak. A fiú még egy lépéssel tovább ment:
– Elmegyek veled, anya. A nagyi rossz állapotban van, egyedül nem fogod tudni emelni.
Csilla Balogh annyira meghatódott ettől, hogy könny szökött a szemébe. Ilyen egy igazi férfi – gondolta. Nem úgy, mint Kristóf Kozma, aki gondolkodás nélkül egyedül készült elrepülni pihenni, őt hátrahagyva. És végképp nem úgy, mint a volt férje, Dezső Váradi, aki az egész lakást az anyja nevére íratta, majd szó nélkül kirakta Csillát a gyerekekkel együtt, hogy beköltözhessen az új feleségével.
– Minden rendben lesz, anya – nyugtatta meg a lánya.
A vonatra felszállva Csilla szíve nehéz volt. Placcskárti kocsi, felső ágy, két teljes nap utazás. A végállomáson ott várta az édesanyja a sérült lábával, amelyről egyre inkább úgy tűnt, műtét nélkül nem fog meggyógyulni. És közben Kristóf is faképnél hagyta.
Az igazi csapás azonban csak a kocsiban érte: a közvetlen közelében már kipakolt Dezső, a fiatal felesége, Henrietta Fehér, valamint az ötéves kisfiú, Gergő Fülöp.
„Ez nem lehet igaz” – futott át Csilla fején.
– Én vele nem utazom! – jelentette ki Henrietta élesen.
– Nyugi, megoldjuk – csitította Dezső. – Majd átteszik valahova. Csilla, menj már oda a kalauzhoz!
Legszívesebben visszavágott volna, hogy akinek gondja van, az intézkedjen, de neki sem fűlt a foga ahhoz, hogy két napot velük töltsön, így lenyelte a büszkeségét, és elindult helyet keresni.
– Hová tegyem magát? Teltház van! – tárta szét a karját a kalauz. – Ha cserélni akar, beszéljen az utasokkal!
Csilla sosem volt jó a kérlelésben. Mégis összeszedte magát, és két kocsit végigjárva próbált valakit rábeszélni a cserére. Mindenki úgy nézett rá, mintha nem lenne teljesen százas, és senki sem egyezett bele.
– Semmit nem lehet rád bízni! – mordult rá Dezső, majd felállt és elment.
Henrietta zöld szemei villámokat szórtak, amikor Csillára sziszegte:
– Tudom, hogy ezt direkt csináltad! Ne is reménykedj, Dezső az enyém!
Mintha csak hiányzott volna neki Dezső…
Öt perc múlva visszatért. Úgy ragyogott, mint aki főnyereményt húzott.
– El van intézve. Pakolj össze! Ötös kocsi, huszas hely. Mozgás, mit bámulsz? Megbeszéltem, egy rendes férfi van ott.
Csilla szó nélkül összeszedte a holmiját. Ha megegyeztek, hát legyen. Az új helye egy másik kocsiban várta, és már az első pillanatban érezte, hogy ez az átszállás még tartogat számára meglepetéseket.