…azon tűnődtem, mi lenne, ha új színt kapnának a nappali falai. Ez a bézses árnyalat olyan fantáziátlan.
Dóra majdnem félrenyelte a teát. Marcelllel fél éven át vitatkoztak, mintákat gyűjtöttek, mire végül pont ezt a tónust választották.
– Henrietta Székely – szólalt meg végül visszafogottan, bár belül már forrt benne a méreg –, nem tervezzük az átfestést. Ez a mi lakásunk, és így érezzük jól magunkat benne.
– Ugyan már, aranyom – mosolygott az anyós, mintha kedves szívességet tenne. – Csak segíteni akarok. Meglátod, sokkal barátságosabb lesz!
Dóra ösztönösen Marcellre pillantott, várva, hogy végre mellé álljon. A férfi azonban a telefonjába mélyedt, ujjai szorgalmasan görgettek, mintha a beszélgetés meg sem történt volna.
A napok egymásba csúsztak. Henrietta Székely láthatóan berendezkedett náluk: átrendezte a bútorokat, lecserélte a függönyöket, sőt egy alkalommal „véletlenül” kidobta Dóra kedvenc vázáját is, azzal az indokkal, hogy nem illett az összképbe.
Marcell egyre gyakrabban maradt bent estig a munkahelyén, ügyesen kerülve az otthoni feszültséget. Dóra érezte, ahogy köztük lassan nő a távolság, mégsem találta a módját, hogyan állítsa meg ezt a folyamatot.
Egyik este a szokottnál hamarabb ért haza. Amikor belépett, a konyhából beszélgetés foszlányai szűrődtek ki.
– Marcellkém, meddig tűröd még ezt a lányt? – Henrietta hangja élesen csengett. – Egy háztartást sem tud rendesen vezetni!
– Anya, hagyd abba – válaszolta fáradtan Marcell. – Dóra a feleségem, és szeretem.
– A szeretet szép dolog, de a jövőt is nézni kell – erősködött az anyja. – Bezzeg Alexandra Farkas, a barátnőm lánya, na ő igazi háziasszony…
– Láttam már azt az Alexandrát – legyintett Marcell ingerülten. – Siralmas. Nem csoda, hogy egyedül van. Se alak, se pénz. Miért cserélném le a megszokott életemet egy ilyen csúf kiskacsára?
Dóra megdermedt az ajtó mögött. A szíve hevesen vert. Nemcsak az anyós próbálta összeboronálni a fiát valaki mással, de Marcell még mérlegelte is a dolgot.
– Elég legyen – vágta el a beszélgetést Marcell. – Erről nem akarok többet hallani.
Dóra nesztelenül visszahúzódott a hálószobába. A mellkasát sértettség és düh feszítette. Tudta, hogy nem halogathatja tovább.
Másnap szabadságot vett ki, és felkereste Kinga Illést, a barátnőjét, aki jogászként dolgozott. Részletesen elmesélte az anyósával kapcsolatos minden apróságot.
– Rendben, haladjunk sorban – mondta Kinga, miután végighallgatta. – A lakás közös tulajdon?
– Igen, a házasságunk után vettük fel rá a hitelt – bólintott Dóra.
– Ez jó hír – gondolkodott el Kinga. – Nélküled semmit sem intézhetnek. De most jön a lényeg: készen állsz keményebb lépésekre?
Dóra egy pillanatig hallgatott, majd határozottan bólintott.
– Igen. Így nem lehet tovább élni.
– Akkor elmondom, mit fogunk tenni…
Aznap este, amikor Marcell hazaért, Dóra már a nappaliban várta. A konyhából Henrietta Székely dúdolása hallatszott.
– Marcell, beszélnünk kell – mondta Dóra csendesen, de rendíthetetlenül.