Ágnes Fehér egy idő után furcsa apróságokra lett figyelmes. Hol egy kendő tűnt el a helyéről, hol a szemüvegét nem találta, pedig esküdni mert volna rá, hogy az asztalon hagyta. Kereste mindenhol, még Réka Simont is megkérdezte, nem nyúlt‑e hozzá véletlenül, aztán egyszer csak az eltűnt tárgyak újra előkerültek – mindig a legszembetűnőbb helyről, mintha ott lettek volna végig.
Réka eleinte legyintett az egészre, és azt gondolta, az édesanyja egyszerűen feledékenyebb lett. Ágnes azonban egy alkalommal saját szemével látta, amint György Király fogta a gyógyszereit, és minden magyarázat nélkül átrakta őket egy teljesen másik szekrénybe. Akkor már nem tudta elhessegetni a rossz érzést.
És ezzel még nem volt vége. Ágnes elmondta a történteket Rékának, ám a lánya felháborodva védte Györgyöt: ugyan mi oka lenne bármi ilyesmire, hiszen csak segíteni akar. Nem sokkal később azonban ennél is veszélyesebb dolog történt. György észrevétlenül feltette az elektromos vízforralót a gázra, majd szó nélkül elment. Ágnes égett szagot érzett, berohant a konyhába, és rémülten látta, mi történik. Ebben a pillanatban György is visszatért, azzal a kifogással, hogy „valamit otthon felejtett”.
Ekkor elszabadultak az indulatok. György Rékának kezdte magyarázni, hogy az anyja már nincs teljesen magánál, bármikor tüzet okozhat, eláraszthatja a lakást, vagy rossz gyógyszert vehet be, és sürgősen lépni kellene. Ágnes ettől kezdve óvatosan, szinte félve nézett rá.
Hogy ne maradjon egyedül, egyre gyakrabban hívta át régi ismerősét, Elemér Lakatost. Elemér egy ilyen beszélgetés alkalmával vetette fel: tehetnének úgy, mintha eljegyezték volna egymást, hátha György akkor békén hagyja. Ágnes kétségbeesésében beleegyezett.
György azonban nem tágított. Továbbra is felbukkant, Réka előtt hangsúlyozva, mennyire szívén viseli Ágnes sorsát. Egy nap, amikor Elemér nem volt ott, György ismét betoppant. Telefonhívást kapott, és azt hitte, Ágnes már nem hall jól. Ő azonban tisztán kihallotta, amint György valakinek azt ígéri, hamarosan mindent visszafizet, mert rengeteg pénzhez jut, hiszen a „nőjét” már majdnem sikerült rábeszélnie.
Ágnes szíve összeszorult: világos volt számára, hogy ezzel a „nővel” a saját lányára, Rékára célzott. A gyanúja csak erősödött, amikor Réka pár nappal később azzal állt elő, hogy jó lenne eladni ezt a lakást. Szerinte az épület rossz állapotú, inkább venne Ágnesnek egy kisebb garzont, ami később Márk Fodor öröksége lehetne. Ők pedig Györggyel autót vennének, utaznának, hiszen Réka úgy érezte, eddig nem is élt igazán, amíg Györggyel nem találkozott.
„Ez azt jelenti, hogy rá akar venni minket a lakás eladására, kicsalni a pénzt, engem pedig idősek otthonába dugni” – zárta le remegő hangon a történetét Ágnes. – „Hála az égnek, hogy te időben hazajöttél.”
Márk felháborodva kérdezte, tud‑e bármit György valódi adatairól. Ágnes bevallotta, hogy nem szép dolog, de egyszer belenézett György irataiba, és mindent feljegyzett. Lediktálta a részleteket Márknak, aki azonnal felhívta egy barátját, akinek az apja a hatóságoknál dolgozott.
Rövid időn belül kiderült, hogy György Király neve nem ismeretlen: már több nő járt pórul miatta anyagilag. A gond csak az volt, hogy senki sem tudta bizonyítani a csalást, mert mindenki önként adta át neki a pénzt – hol üzleti befektetésre, hol esküvői előlegre, papírok nélkül.
A helyzet gyorsan megoldódott. György rájött, hogy Márk miatt a lakásból nem lesz semmi, túl sok kérdés merülne fel. Rékát azzal áltatta, hogy egy szinte új autóra akadt, sürgősen le kell tenni a foglalót, a többit majd ő állja, csak most minden pénze a vállalkozásában van. Felvette a nagyobb összeget, és megpróbált eltűnni.
Réka számára akkor hullott le a lepel, amikor szembesítették más károsultak vallomásaival: elszégyellte magát, amiért ennyire könnyen bedőlt, és vakon hitt az első szép szónak.