Andrea édesanyja nemcsak jelezte a segítőkészségét, hanem magától ajánlotta fel, hogy gondoskodik az unokájáról, és örömmel lépett bele a nagymamaság szerepébe. Ez a felbecsülhetetlen támogatás immár a hetedik éve tartott, hiszen a kislányt ősszel már az iskola várta.
Ez idő alatt Erzsébet Király, a mindenki által szeretett „Erzsi mama” állandóan jelen volt: csendesen, türelmesen, feszültség és hangos szó nélkül, még apró súrlódások sem tarkították a mindennapokat. Ilyen segítőt a gyermeknek és a vejének is – igen, igazi áldás volt – csak kívánni lehetett volna.
Henrietta Török ezzel szemben szinte soha nem volt része a családi életnek. Hangos, feltűnő jelensége hiányzott is, meg nem is: valójában nagymamaként senki sem tekintett rá igazán. Amikor ritkán mégis összefutottak, a kis Lilla Kertész inkább megijedt a harsány, folyton elégedetlen arcú nőtől, akinek tekintetében nem sok melegség tükröződött.
Ráadásul Henrietta ragaszkodott hozzá, hogy az unoka ne „nagymamának” szólítsa, hanem egyszerűen a keresztnevén. Csakhogy így általában kislányokat hívnak, nem egy korosodó asszonyt. Akárhogy próbálta leplezni, az időt nem lehetett megállítani, és a mindig gondosan ápolt, csinos nő előbb-utóbb nyugdíjba került.
Mindez azonban semmit sem változtatott a hozzáállásán: a fia családja felé továbbra sem tett gesztusokat. Eszébe sem jutott, hogy besegítsen az unokája körül, és senki sem számított már arra, hogy ez valaha másként lesz.
Mindig akadt valamilyen indok: hol orvoshoz kellett mennie, hol angolórára sietett – hiszen modern nő volt –, máskor táncpróba, vagy épp a vérnyomása ugrott meg. Márk Somogyi számára mindez kínos volt, mert józanul látta a helyzetet: az édesanyja egyszerűen kibújt a felelősség alól, és valószínűleg nem alakult ki benne igazi kötődés az unokájához.
Erről persze nem beszéltek nyíltan, de kimondatlanul mindenki tisztában volt vele. Lilla sem vágyott különösebben a találkozásokra Henriettával – pontosabban csak „Henriettával”, elnézést a megszólításért. Ebben azonban biztosan nem a gyerek volt a hibás: ha a nagymama gyakrabban lett volna jelen, a kislány is megszokta volna. Csakhogy ez elmaradt.
Ráadásul a menyét, Andrea Jakabot sem kedvelte különösebben, sőt inkább kifejezetten ellenszenves volt számára. Ez sem számított ritkaságnak: sok anya úgy érzi, a drága fia akár jobbat is választhatott volna. De valójában mi köze volt hozzá? Külön éltek, segítséget nem kértek tőle – ő pedig nem is törte magát. Anyagilag sem függtek tőle, nem kértek pénzt, sőt inkább fordítva: rendszeresen gondoskodtak a szükséges gyógyszereiről, az orvosi költségekről és az alapvető élelmiszerekről is, ami előrevetítette, hogy a családon belüli viszonyok a jövőben sem egyszerűsödnek majd.