— Drágám, szeretnék veled megbeszélni valamit — szólalt meg Domonkos Budai, miközben gyengéden magához vonta a feleségét.
— Persze, hallgatlak — felelte Renáta Fodor sejtelmes hangon. — Gondolom, valami kedves meglepetéssel készülsz. Talán ajándék, vagy egy utazás?
— Hát… — Domonkos elakadt egy pillanatra. Láthatóan kereste a megfelelő szavakat, mert tartott a reakciótól. — Valóban meglepetés, csak nem egészen olyan, amilyenekhez hozzászoktál. Három nap múlva megérkeznek hozzánk a szüleim Petra Erdélyivel együtt. Petra jelentkezni akar a történelem szakra, ezért feljönnek a fővárosba, körülnéznek egy kicsit. Nem maradnak sokáig, körülbelül egy hétig. Petra levizsgázik, aztán mindenki visszamegy Mezőkövesdre…
Domonkos nem tudta befejezni a mondatot.
— Tessék?! — csattant fel Renáta, mintha megégette volna magát.
Egyetlen mozdulattal kipattant az ágyból, és idegesen járkálni kezdett a szobában.
— Ugye ezt nem gondolod komolyan?! — fakadt ki.
Az arca kipirult a felháborodástól, a homlokán feszültség vibrált.
— Egész évben itthon ültem, sehova sem jutottunk el. Port és koszt szívok nap mint nap, már azt sem tudom, mikor mozdultunk ki utoljára. Ahelyett, hogy végre elvinnél pihenni, legalább a tengerhez, idehívod a szüleidet… és még ezt a gyereket is magaddal hozod!
— Ne beszélj így a húgomról! — csattant fel Domonkos. — Elutazunk majd, ahova csak szeretnél, amikor végre szabadságot kapok. A pénz viszont nem magától terem. Te döntöttél úgy, hogy felmondasz az irodában, én soha nem tiltottalak el a munkától. Most meg unatkozol, és rajtam vezeted le. Amíg én befejezem a munkahelyi hajrát, addig a szüleim itt lesznek. Csak fogadd őket rendesen. Tudom, hogy remek háziasszony vagy. Ne haragudj már.
Domonkos odahajolt, hogy megcsókolja Renáta arcát, de a nő hirtelen elhúzódott.
— Nem fogok utánuk takarítani, és nem fogok felszolgálni sem. Ne is kérj ilyet — vágta oda hidegen.
— Kicsim, senki nem vár el tőled nagytakarítást — próbálta nyugtatni Domonkos. — Csak annyit tegyél meg, amit amúgy is minden nap megteszel értem. A családom udvarias, művelt emberek.
Ebben a kérdésben Domonkos szinte emberfeletti türelemmel rendelkezett.
— Három éve nem jártak nálunk, és most sem jöttek volna, ha Petra felvételije nem lenne ilyen fontos.
— Tudod mit? Már itt is elegem van a főzésből meg a rendrakásból! — duzzogta Renáta, látványosan megsértődve. — Hányszor kértelek, hogy vegyünk fel egy takarítónőt, te pedig mindig elutasítottad. Nézd meg a körmeimet! Még egy rendes manikűrre sincs esélyem a mosogatás miatt.
Domonkos alig egy éve lett felsővezető egy nagyvállalatnál, és bár a lakást már megvásárolta, a háztartási személyzet rendszeres fizetésére egyelőre nem futotta.
Renáta ezzel szemben a házasságkötés óta nem dolgozott. Meggyőződése volt, hogy egy férfi legfőbb erénye a bankszámlája. Idejét vásárlással és önmagával töltötte, ám ez az életmód lassan levertségbe taszította, feszültségét pedig rendre a férjén vezette le.
— Elegem van abból, hogy könyörögjek — mondta Domonkos kemény hangon. — Három éve minden kívánságodat teljesítem. Remélem, most te is képes vagy egyetlen kérésemet elfogadni.
Ezzel felkapta az aktatáskáját, és szó nélkül kilépett a lakásból.
Renáta valójában nem akart komoly veszekedést. Tudta, hogy egy rossz lépéssel mindent elveszíthet. Ugyanakkor a gondolat, hogy vidéki rokonokat fogadjon, teát hordjon eléjük, leszedje utánuk az asztalt, számára elviselhetetlen volt.
Már a puszta elképzeléstől is kirázta a hideg. Hogy levezesse a feszültséget és egyben bosszút álljon Domonkoson, fogta a férje bankkártyáját, és elindult a bevásárlóközpontba, eltökélten, hogy az utolsó forintig elkölti.
Az este mozgalmasan telt. Amikor Renáta épp a vásárolt holmikat pakolgatta, Domonkos hazaért a munkából.
— Nem főztem, nem volt rá időm — vetette oda közömbösen.
— Semmi baj, Renátám — válaszolta Domonkos békülékenyen. — Sajnálom, hogy durva voltam. Nem fordul elő többé. De tényleg fontos, hogy a családom eljöjjön. Nézd, hoztam valamit, ami talán kárpótol azért a kis türelemért.
Gyengéden egy apró, bársonnyal bevont dobozt nyújtott át, benne újabb arany fülbevalóval.
Ez volt a bevált módszere: amikor Renátát rá kellett venni valamire, mindig működött.
— Hát jó… meg vagy bocsátva — dorombolta Renáta kacér mosollyal, miközben elégedetten szemlélte az ékszert.
Elérkezett a nap, amikor Domonkos családjának érkezését várták, és Renáta már reggel óta feszült izgalommal készült arra, ami hamarosan következik.