A befolyó albérleti díjat Vivien következetesen félretette. Nem költekezett feleslegesen, inkább tartalékot képzett, így néhány hónapon át biztosítani tudta magának és a gyerekeknek a mindennapi megélhetést. Nem volt könnyű időszak, de legalább nem kellett attól rettegnie, hogy egyik napról a másikra elfogy a pénz.
Zsuzsanna Király eközben kifejezetten elemében volt. Szinte nem telt el nap anélkül, hogy fel ne hívta volna a volt menyét, és ne próbálta volna újabb és újabb megjegyzésekkel felidegesíteni.
– El sem tudod képzelni, milyen gyönyörű nő van most Gergő mellett! Olyan, mint egy magazin címlapjáról lépett volna le, nem úgy, mint te… teljesen elhagytad magad – gúnyolódott. – És az unokám hogy van? Ugye nem éhezik? Van mit ennetek egyáltalán?
– Talán hozni tetszik valamit? – kérdezett vissza Vivien fanyar éllel a hangjában.
– Na ne viccelj! Nem az én dolgom eltartani a te gyerekeidet – szipogta Zsuzsanna felháborodva. – Oldd meg, ahogy tudod!
Gergő közben egyetlen ígéretét sem váltotta valóra. Vivien és a gyerekek már három hónapja külön éltek, de ezalatt az idő alatt a férfi egyetlen forintot sem küldött Csongor után. Eleinte Vivien nem akart vitát, nem kereste a volt férjét, ám egy idő után feltette magának a kérdést: miért is szégyenkezik? Csongor az ő fia is, ugyanúgy kötelessége gondoskodni róla. Amikor végül felhívta Gergőt, a beszélgetés gyorsan zsákutcába futott: a férfi közölte, hogy jelenleg nincs pénze a gyerekre.
– Most más dolgok foglalnak le – jelentette ki. – Új kapcsolatom van, tudod jól, rengeteg kiadásom akad.
– Vagyis teljesen mindegy neked, hogyan él az egyetlen fiad? – kérdezte Vivien halkan, de keményen.
– Ne csinálj melodrámát! Mondtam, hogy segítek, amikor tudok. Most nem tudok!
Ez a hozzáállás nem hagyta nyugodni Vivient. Napokig forgatta magában a gondolatot, míg végül elhatározta: Gergőt szembesíteni kell a felelősségével. Összekészítette Csongor holmiját egy kisebb utazótáskába, majd elvitte a fiút az apjához. A lakás ajtajában letette a csomagot, elköszönt a gyerektől, és elment.
Negyedóra sem telt el, amikor a telefonja szinte felrobbant az értesítésektől. Gergő kétségbeesetten hívta és üzenetekkel bombázta.
– Halló – vette fel végül Vivien.
– Megőrültél?! – üvöltötte a férfi. – Mi ez az egész? Miért áll a fiam az ajtóm előtt, ráadásul csomagokkal? Mit művelsz?
– Úgy döntöttem, Gergő, hogy mostantól te neveled Csongort – felelte nyugodtan. – Orsolya nem a te gyereked, róla nem várom el, hogy gondoskodj. De Csongor a fiad. A törvény szerint is mindkét szülő felelős. Én egyedül nem bírom eltartani mindkettőt, te pedig nem segítesz. Akkor most rajtad a sor.
– Teljesen eszednél vagy?! – ordított Gergő. – Hogy érted, hogy én nevelem? Nem tudom! Nem értek hozzá! Nem fog menni!
– Ez már nem az én gondom – mosolyodott el Vivien keserűen. – Én majd hétvégi anya leszek: elviszem moziba, állatkertbe, ajándékot kap. A hétköznapok terhe viszont a tiéd. Ja, és ne felejtsd el: fél kilencre kell beérni az óvodába. Az óvónők tudnak róla, hogy mostantól te viszed.
Egy teljes héten át Vivien tartotta magát a döntéséhez. Borzasztóan hiányzott neki Csongor, de nem ment érte. Ezalatt Zsuzsanna Király legalább húszszor hívta fel, és követelte az „igazságot”.
– Milyen anya vagy te?! Hogy hagyhatod ott a saját gyereked?!
– Nem hagytam ott – válaszolta Vivien higgadtan. – Az apjánál van. Ő is ugyanúgy szülő.
– Azonnal vidd haza a fiút! Gergő nem bír vele! Miattad veszett össze Henrietta Vinczével is, a nő faképnél hagyta. Azt mondta, nem kell neki egy férfi gyerekkel együtt!
– Zsuzsanna, kérem, ne rám pakolja a gondjait – zárta le Vivien a beszélgetést, és bontotta a vonalat.
Két hét elteltével Gergő végül beadta a derekát. Elhozta Csongort Vivienhez, és kijelentette: hajlandó megállapodást kötni. A gyerektartás összegét Vivien határozta meg, Gergő pedig gondolkodás nélkül beleegyezett – csak ne kelljen még egyszer ilyen hosszú időt egyedül töltenie a kisfiával. A megállapodást közjegyző előtt hitelesítették, Csongor pedig végleg visszakerült az anyjához.
Gergő egyelőre betartja a szavát, havonta pontosan utalja az egyeztetett összeget. Vivien dolgozik, lakást bérel, mert egy szobában két gyerekkel már tarthatatlan volt az élet. A saját ingatlanát továbbra is kiadja. Összességében helytáll, viszi az életet. Magának pedig csendben megfogadta: többé nem megy férjhez. Két válás bőven elég volt egy életre.