Zsuzsanna Király azonban itt nem állt meg. A következő hetekben és hónapokban minden alkalmat megragadott, hogy megalázza Vivient, nyíltan vagy burkoltan belerúgjon, és kétségeket ébresszen a fia fejében.
– Te szemtelen, nagyszájú nőszemély! – ordította egyszer minden előzmény nélkül. – Ne is álmodj róla, hogy bármi közöd lesz a fiam lakásához! Azt hitted, hogy feljössz a nagyvárosba a tanyáról, és egyetlen ugrással a semmiből úriasszony leszel? Majd én lerántom rólad a leplet, megmutatom Gergőnek, miféle ember is vagy valójában!
Vivien rengeteg keserűséget volt kénytelen lenyelni az anyósa miatt. Zsuzsanna Király szinte sportot űzött abból, hogy bomlassza Gergő és a felesége kapcsolatát. Nem egyszer annyira messzire ment, hogy „véletlennek” álcázott baleseteket is megpróbált megszervezni. Egy alkalommal például váratlanul megjelent a fiánál, és már az előszobából kijelentette, hogy békét szeretne kötni Viviennel. Ekkor Vivien már a negyedik hónapban járt.
– Gyere csak, aranyom, menjünk ki a konyhába – csicseregte mézes-mázos mosollyal Zsuzsanna. – Sütöttem egy gombás pitét. Megterítünk, aztán áthívjuk Orsolyát is Gergővel.
Vivien gyanútlanul követte. Az anyósa kipakolta a táskáját, dobozok kerültek elő, közben megállás nélkül beszélt. Vivien udvariasan bólogatott, amikor Zsuzsanna hirtelen megszólalt:
– Vivienkém, légy szíves, vedd le nekem a felső polcról azt a nagy tálat. Ott van, abban a szekrényben.
Vivien már nyúlt is a szekrényajtó felé, amikor az asszony rászólt:
– Jaj, mit csinálsz, csak nem akarsz felmászni egy székre? Hagyd csak, majd én! Te addig szedd ki a zöldségeket a hűtőből, és dobj össze gyorsan egy salátát.
Zsuzsanna Király fürgén felállt a kisszékre. Vivien a hűtőhöz fordult, kinyitotta az ajtót, amikor egy hangos puffanás hallatszott. Ijedten kapta fel a fejét: az anyósa a földön feküdt, a fejét szorongatva.
– Gergő! Gergőkém! Gyere gyorsan!
Gergő berohant a konyhába. Zsuzsanna, amint meglátta, azonnal Vivienre mutatott.
– Ő lökte le a székről! Odajött és meglökött! Beütöttem a fejemet, fiam!
Vivien dermedten állt a hűtő előtt, egyik kezében egy paradicsom, a másikban egy csokor zöldhagyma.
– Nézz csak rá! Nézd meg, mit művel! Meg akart ölni, el akart tenni láb alól! Mi lett volna, ha magasabb a szék?!
Gergő egy pillanat alatt átlátta a helyzetet. Felsegítette az anyját, majd szokatlanul kemény hangon megszólalt:
– Anya, fejezd be ezt a színjátékot. Tényleg azt gondoltad, hogy elhiszem? Mondd, miért nem hagy nyugodni a mi életünk? Mit ártott neked Vivien? Megkértelek már, hogy ne áskálódj ellene.
Zsuzsanna Király arca egy csapásra megváltozott, a fájdalomnak nyoma sem maradt. Felkapta a táskáját, és szó nélkül kiviharzott az előszobába. Gergő nem ment utána. Vivien lassan ocsúdott fel, majd csendesen megkérdezte:
– Gergő… mi volt ez az egész?
– Ne törődj vele – sóhajtott a férfi. – Anyám mindig kitalál valamit. Teljesen felesleges vele vitatkozni, csak a saját feje után megy.
Nem sokkal később megszületett a kisfiuk, egészségesen és erősen. Gergő az apja emlékére a Csongor Lengyel nevet adta neki. Zsuzsanna Király az unoka érkezése után feltűnően visszafogott lett; talán belátta, hogy a fia most már biztosan nem hagyja el a feleségét. Vivien őszintén boldog volt: egy olyan férfi állt mellette, aki felelősségteljes, gondoskodó és szerette őt. Az idő gyorsan elszaladt, két év szinte egy szempillantás alatt eltűnt.
Vivien egyre nehezebben viselte az otthonlétet, ezért óvatosan szóba hozta a munkába való visszatérést.
– Gergő, mit szólnál hozzá, ha Csongort beíratnánk bölcsődébe vagy óvodába? A munkahelyemen már várnak vissza.
Gergő eleinte tiltakozott.
– Ugyan már, Vivien! Még hároméves sincs. Miféle intézmény fogadna ilyen kicsit? És hogy lenne ott egyedül, idegenek között? Ez óriási megrázkódtatás egy gyereknek. Eddig mindig veled volt, most meg vadidegen nők vennék körül.
– Vannak helyek, ahová már kétéves kortól felveszik a gyerekeket – érvelt Vivien. – Jót tenne neki a környezetváltozás, más gyerekekkel lenne, hamarabb megtanulna beszélni, beilleszkedni. Én pedig lassan három éve itthon vagyok, szeretnék újra dolgozni, hasznosnak érezni magam.
Hosszas beszélgetések után Viviennek végül sikerült meggyőznie a férjét. Csongort egy magánintézménybe íratták be, Vivien pedig visszatért a munkába.
A családi béke azonban akkor kezdett megbillenni, amikor Csongor betöltötte a harmadik életévét. Vivien egyre gyakrabban vette észre, hogy Gergő megváltozott – és sajnos nem jó irányba. A férfi viselkedése apránként, szinte észrevétlenül lett más, és ez előrevetítette azokat a feszültségeket, amelyek hamarosan mindennapossá váltak a házasságukban.