Gergő egyre gyakrabban kezdett belekötni Vivienbe. Hol egy odavetett, bántó megjegyzést engedett meg magának, hol pedig azt hányta a szemére, hogy elhanyagolja a lakást, és már nem úgy vezeti a háztartást, ahogy „illene”.
— Vivien, mondd már meg, miért gyűrötten mentem ma dolgozni? Tegnap este külön kértelek, hogy vasald ki az ingemet! — támadt rá egy reggel ingerülten.
— Kivasaltam — felelte döbbenten Vivien. — Nem kellett volna gyűröttnek lennie.
— De az volt! — csattant fel Gergő. — Rád már egyáltalán nem lehet számítani. A főnököm szóvá is tette, hogy ha az ő helyettese ilyen állapotban jelenik meg, akkor mit várjon a többiektől. Mióta dolgozol, semmire nincs időd. A gyerekre sem figyelsz! Tegnap is Csongor kék-zöld foltokkal jött haza az óvodából!
— Gergő, gyerekek között ez előfordul — próbálta nyugodtan magyarázni Vivien. — Játszanak, lehet, hogy véletlenül fellökték.
— Vagy te nem figyeltél oda — mordult rá a férfi. — Neked mindig mindenre „nincs időd”. Folyton a telefonodat nyomkodod! Egyáltalán kivel beszélgetsz állandóan? Add ide azt a telefont!
A viták ettől kezdve szinte mindennapossá váltak. Vivien több alkalommal is fültanúja lett annak, hogy Gergő egy idegen nővel beszél telefonon — a hanghordozásából és a szavaiból teljesen egyértelmű volt a helyzet.
— Persze, értettem. Nekem is nagyon tetszett. Csodálatos voltál, mint mindig — hallotta egyszer a konyhából.
Amint Gergő észrevette, hogy Vivien ott van, azonnal bontotta a vonalat, majd rajta vezette le a feszültségét.
— Mit hallgatózol?! Nincs jobb dolgod? Inkább takarítanál egy kicsit! Már áll a por, levegőt sem lehet venni ebben a lakásban!
A férfi viselkedése Orsolyával szemben is gyökeresen megváltozott. Az addigi kedvességnek nyoma sem maradt, Gergő a legapróbb hibáért is rászólt a kislányra.
— Összepakoltad a játékaidat? Azonnal csináld meg! Gyorsan, mondtam! Ez nem egy szálloda, senki nem fog kiszolgálni. Mit ígértem? Kirakót? Nem emlékszem ilyesmire. Kiérdemelted egyáltalán? Nem figyelsz rám, nem azt csinálod, amit mondok. Akkor kirakó sincs!
Csongort ezzel szemben továbbra is kényeztette, mindent megengedett neki. Viviennek fájt ez az igazságtalanság: Orsolya ugyanúgy gyerek volt, mint az öccse — miért járt az egyiknek minden, a másiknak pedig semmi?
Amikor Gergő először ütötte meg Orsolyát, Vivienben végleg eltört valami. Abban a pillanatban világossá vált számára, hogy ez már nem javítható.
— Nem engedem, hogy így „neveld” a gyereket! — mondta remegő hangon. — Mi történt veled, Gergő? Teljesen megváltoztál. Már nem ismerlek rád!
— Én vagyok a ház ura — vágta rá a férfi. — És mindenkinek azt kell csinálnia, amit mondok. Az én lakásomban éltek. Orsolya kezelhetetlenné vált, tegnap is csak egy hármast hozott matematikából. Csak sajnálgasd tovább! Így majd lecsúszik, és mi lesz belőle később? Tizenöt évesen gyerekkel az ölében? Szigor kell neki, te pedig alkalmatlan vagy anyának.
Fél évnyi folyamatos veszekedés után Vivien számára kiderült az igazság: Gergőnek viszonya volt. Ezt maga a férfi közölte vele, mindenféle kertelés nélkül.
— Nem akarok tovább veled élni — jelentette ki hidegen. — Őszinte leszek, Vivien, elegem van belőled. Orsolya is az idegeimre megy, a kedves kislányból egy elviselhetetlen kamasz lesz. Nem ezt akarom. Te sem érdekelsz már, beszélgetni sem lehet veled. Azt akarom, hogy elköltözzetek.
— Hova? — kérdezte döbbenten Vivien. — Gergő, hova menjünk?
— Nem tudom — vont vállat. — Ahova akartok. Volt valami szobád régen, nem? Mielőtt megismerkedtünk. Menj oda vissza. A gyerekeket vidd magaddal, nekem nincs szükségem plusz gondokra. Csongornak majd segítek, ő a fiam, nem felejtem el.
— Szóval erről van szó — mosolyodott el keserűen Vivien. — És ki ő? Az a „csodálatos” nő?
— Semmi közöd hozzá — förmedt rá Gergő. — Ne üsd bele az orrod olyanba, ami nem rád tartozik. Elmondtam, mit várok, teljesítsd. Elég volt, évekig eltartottalak téged is, meg a neveletlen lányodat is. Anyámnak igaza volt: ki lehet vinni egy lányt a faluból, de a falut nem lehet kivenni belőle.
Vivien nem maradt tovább hallgatni a megaláztatást. Összepakolta a holmiját, magához vette a gyerekeket, és elment. Szerencséjük volt: Csongor óvodai díja már előre ki volt fizetve egy hónapra. Viviennek volt némi tartaléka is — amikor visszament dolgozni, azonnal kiadta a saját szobáját albérletbe, anélkül hogy erről Gergőnek egy szót is szólt volna, így volt miből elindulnia az új, bizonytalan időszak felé.