— Önnek itt nincs maradása.
Renáta Németh két megpakolt táskával állt a saját házának küszöbén. Az ajtót Ilona Balog tárta ki, egy rózsaszín frottír köntösben — abban a darabban, amelyet Renáta még az előző tavasszal vett magának. Az anyós tekintete hideg volt, lekezelő, mintha Renáta alamizsnáért jött volna könyörögni.
— Tessék? — kérdezte Renáta döbbenten, mert először fel sem fogta a hallottakat.
— Azt mondtam, nincs itt helye — ismételte Ilona Balog nyomatékkal. — Mindent megszerveztünk, vendégeket hívtunk. Zsolt Kelemen engedélyezte. Menjen csak az édesanyjához.
A háttérből nevetés és poharak csilingelése szűrődött ki. A nappali felől előlépett Fruzsina Kertész, a férje húga, pezsgőspohárral a kezében. Renáta bézs ruháját viselte.
— Ugyan, Ilona néni, minek vele vitázni — húzta el a szót Fruzsina. — Menjen csak. Mi most a magunk társaságában lennénk.
A nyolcéves Lilla Székely óvatosan megrángatta Renáta kabátujját.
— Anya, miért nem enged be minket a nagyi?
Az ötéves Barnabás Szalai nem szólt semmit, csak Renáta lábához bújt, ujjai görcsösen kapaszkodtak.
Renáta letette a táskákat. A mellkasában forró indulat emelkedett, kiáltani tudott volna. Aztán a gyerekekre nézett, lassan beszívta a levegőt, és lenyelte a dühét.
— Menjetek vissza az autóba. Mindjárt jövök.
— Na, végre egy jó döntés! — kiáltotta utána Ilona Balog. — Takarodjanak innen!
Renáta betette a gyerekeket a hátsó ülésre, elindította a mesét, bezárta az ajtókat. Lilla értetlenül figyelte őt az üvegen át, Renáta pedig kézmozdulattal jelezte: minden rendben lesz.
Ezután elővette a telefonját, és felhívta a lakópark biztonsági szolgálatának vezetőjét, András Fehért.
— Jó estét, András. Idegenek tartózkodnak a házamban. Feltörték a zárat, jogtalanul hatoltak be, és agresszíven viselkednek. Nem engednek be minket. A gyerekek meg vannak ijedve. Segítségre van szükségem.
— Biztos benne, hogy szabálytalan a helyzet?
— A ház kizárólag az én tulajdonom. Senkinek nem adtam belépési jogot. Kérem, rögzítsék az esetet.
— Értettem. Indulunk.
Renáta zsebre tette a készüléket, és végignézett az épületen: kétszintes ház, hatalmas üvegfelületekkel. Ő választotta a burkolatot, a tapétát, a lámpákat. Zsolt legyintett anno: „csináld, ahogy akarod”, neki sosem volt ideje. Alig tartózkodott itt, nyaranta néhány napra ugrott be, aztán visszament Debrecenbe.
Renáta viszont hétvégéről hétvégére ezt az otthont építette. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem kellett magyarázkodnia, miért nem elég jó.
Három hónappal korábban véletlenül meglátta Zsolt és az anyja üzenetváltását: „Anya, megint a határokról beszél. Elegem van a követelőzéséből. Jó, hogy a ház az ő nevén van, különben már rég leléptem volna.”
Akkor értette meg. Nem botrányt akart. Csak rendesen, tisztán kilépni.
A terepjáró sziréna nélkül érkezett. Renáta indult el elsőként a bejárat felé, mögötte András Fehér és egy másik egyenruhás őr.
Ilona Balog a nappaliban ült az asztalnál. Mellette Fruzsina és három vendég poharakkal a kezükben. Az asztalon sült liba, saláták, hidegtálak sorakoztak. Az anyós megfordult, és amikor meglátta Renáta mögött a két egyenruhást, a mozdulat félúton megállt, a mosoly pedig egy pillanat alatt lefagyott az arcáról.