A hangja ingerülten csengett, szinte pattogott a feszültségtől.
— Szerinted? — Fruzsina Váradi a férfi felé fordította a kijelzőt. — Magyarázd meg ezt nekem.
Miklós Balog nagyot sóhajtott, majd lehuppant a székre, mintha hirtelen elfogyott volna belőle minden erő.
— Mondtam már, anyának kabát kellett.
— Százötvenezer forintért? — vágott vissza Fruzsina. — A közös pénzünkből? Úgy, hogy még csak nem is szóltál róla?
— És akkor mi van? — Miklós ideges mozdulattal végigsimított az arcán. — Én is dolgozom. Vagy ezt már elfelejtetted?
Fruzsina hirtelen felpattant. A szék feldőlt mögötte, tompa csattanással ért padlót.
— Negyvenezer forintot keresel havonta, Miklós! Negyvenet! — a hangja éles volt, remegett az indulat. — Én fizetem a lakáshitelt, az autót, és még a barátaiddal való értelmetlen éjszakázásaidat is!
Miklós ökölbe szorította a kezét.
— Ne beszélj így velem.
— Akkor hogyan beszéljek? — kérdezte Fruzsina, miközben a hangja megbicsaklott. — Amikor a hátam mögött elszórod az utolsó fillérjeinket? Mondd, miből akarunk megélni ebben a hónapban?
Miklós elfordította a fejét, az ablak felé meredt.
— Anyának nehéz. Kicsi a nyugdíja.
— Háromszobás lakása van a belvárosban! — Fruzsina rácsapott az asztalra. — Kiadna két szobát, és vehetne magának tíz kabátot is, ha akar!
A csend súlyos takaróként nehezedett rájuk. Miklós továbbra sem nézett rá.
— Te sosem értetted az én családomat.
— Mert a te „családod” csak az anyád — csattant fel Fruzsina. — Én meg legfeljebb egy kiegészítő vagyok! — Felkapta a táskáját. — Elmegyek.
— Hova? — fordult meg hirtelen Miklós.
— A bankba. Letiltani a számlákat. Mielőtt mindent el nem költesz a telhetetlen anyádra.
Miklós felugrott, elállta az útját.
— Ezt nem teheted meg!
— Próbálj meg megállítani.
Alig pár centire álltak egymástól. Fruzsina látta, ahogy Miklós orrcimpái remegnek, az állkapcsa megfeszül. Öt év házasság után először érzett valódi félelmet tőle.
— Rendben — adta meg magát váratlanul. — Menj. De utána ne gyere hozzám könyörögni.
— Mégis miért könyörögnék? — sziszegte Fruzsina, miközben kikerülte. — Hogy engedjem, hogy még több pénzt lopj el?
A bejárati ajtó csapódása lövésként visszhangzott a lépcsőházban.
Az utcán megállt egy pillanatra, a szíve vadul kalapált. Elővette a telefonját, és tárcsázta a bankot; az ujjai remegtek, miközben beszélt.
Amikor bontotta a vonalat, azonnal üzenet érkezett Judit Orosztól: „A pénz nem jött meg. Mi ez a felháborító rendetlenség?”
Fruzsina aznap először elmosolyodott. Tudta, hogy háború következik, és most először érezte úgy, hogy készen áll rá.
A bankkal szembeni kávézóban ült, amikor a telefon újra rezegni kezdett. Ezúttal Miklós hívta. Mély levegőt vett, majd a füléhez emelte a készüléket.
— Teljesen megőrültél?! — ordította Miklós. — Anyám épp most hívott, teljesen kiborulva!
— Szép jó reggelt, drágám — felelte Fruzsina jéghidegen. — Kávézom. Nem hívnál vissza, ha megtanulsz normálisan beszélni?
A vonal másik végén nehéz lihegés hallatszott.
— Letiltottad a kártyákat. Mindet. Így hogyan éljünk?
— Pont úgy, ahogy eddig kellett volna — válaszolta nyugodtan. — A fizetésedből.
— Ez csak átmeneti volt! — emelte fel a hangját Miklós. — Jubileuma van!
Fruzsina lassan megkeverte a kávéját, figyelte, ahogy a cukor eltűnik a barna folyadékban, és halkan, kimérten megszólalt, mielőtt rátért volna a múlt havi átutalások kérdésére.