Erika tovább zsörtölődött, nem is titkolva a türelmetlenségét. Meddig akarnak még azon a rozoga, állandóan lerobbanó vason járni? Csongor Fodor bármelyik nap bejelentheti, hogy a barátnőjével beadja a papírokat az anyakönyvi hivatalba – huszonnégy éves, ideje már. És Attila Balog sem gyerek többé, ő is betöltötte a huszonegyet.
— Rendben van, rendben, beszélek velük — engedett végül Zoltán Kelemen.
— A fiúknak még ma szólok… sőt, inkább most azonnal felhívom őket, nehogy holnapra programot szervezzenek. Te pedig nézd át azt a roncsot, mielőtt megint félúton beadja a kulcsot — tette hozzá Erika, és már nyúlt is a telefonért.
Másnap hajnalban keltek. A település, ahol Zoltán édesanyja lakott, jó harminc kilométerre volt, és legkésőbb tíz órára oda kellett érniük, ha estig végezni akartak a krumpliszedéssel. Ez önmagában nem jelentett gondot: a fiúk erősek, felnőttek, bár a földmunka iránt sosem lelkesedtek. Az igazi kihívás nem is ez volt, hanem az, hogy nyugodt körülmények között lehessen beszélni a kényes ügyről.
Megérkeztek, és természetes magabiztossággal léptek be az udvarra. Odabent egy fiatal férfi hasogatott fát, kopott nadrágban, mezítelen felsőtesttel. Amikor észrevette őket, belevágta a fejszét a tuskóba, majd elmosolyodott.
— Csak nem rokonok? — kérdezte könnyedén.
— Barnabás? — nézett rá meglepetten Zoltán. — Te meg honnan kerülsz ide?
— Visszajöttem. Már három hónapja a nagyinál lakom.
— És erről miért nem szóltál?
— Hogyan is tehettem volna, Zoltán bácsi? Az a lakás, ahol anyával éltünk, idegenekhez került, a telefonszámaitokat nem tudtam. Vártam, hogy majd csak eljöttök a nagyihoz… végül kivártam.
— Hát akkor… szervusz, fiam!
— Szia! — biccentett Barnabás, majd Erika felé fordult. — Jó napot, Erika néni!
Ezután kezet nyújtott az unokatestvéreinek.
— Megnőttetek, magasabbak vagytok, mint én.
Bár mindenki udvariasan viszonozta a köszöntést, az arcokon inkább feszengés ült, mint valódi öröm. A váratlan találkozás senkit sem töltött el lelkesedéssel.
— Jaj, hát vendégeink vannak! — lépett ki a házból a házigazda.
— Szervusz, anya! — villant fel egy pillanatra Zoltán mosolya, amelyet rögtön el is nyomtak a gondolatai.
— Szervusz, Margit mama! — léptek oda vidáman a már felnőtt unokák.
— Jó napot, Margit mama — mondta Erika is, kimérten, miközben a levegőben ott maradt a ki nem mondott feszültség, amely előrevetítette, hogy ez a nap korántsem lesz egyszerű.