— Ennyi volt, megérkeztünk… — morrant a kamionsofőr, kiugrott a fülkéből, és a betonhoz taposta a csikket.
A motor még egyet fuldokolt, aztán végleg elhallgatott. A ponyvával fedett félpótkocsiban tizenkét tonna paradicsom lapult, amelynek legkésőbb négy órán belül egy nagy országos áruházlánc hűtőiben kellett volna landolnia Magyarországon. A kamion azonban pont az áruraktár rámpáján állt le, teljesen eltorlaszolva a kijáratot, így senki más nem tudott mozdulni.
Zoltán Simon, a telep tulajdonosa idegesen cikázott a nyitott motorháztető körül. Mellette álldogált a helyi szerelő, két sofőr, valamint egy külsős lakatos is — bőrdzsekiben, csuklóján feltűnő aranylánccal.
— Csaba Szilágyi, mondd már, mi a helyzet?! — csattant fel a direktor, és megragadta a szerelő vállát.
— A motor megszorult, az elektronika is elszállt. Itt már csak tréler segít, meg egy teljes szétszedés. Alsó hangon tíz óra.
— Egy szerződés lóg a levegőben! Egyetlen csúszás, és nekem végem!
A szerelő közömbösen vállat vont, és a dohányos zacskójához nyúlt. A sofőr közben a telefonját bámulta. Zoltán Simon ekkor elvesztette a türelmét: ordítani kezdett a szerelővel, a sofőrökkel, mindenkivel egyszerre, sorolva, ki mit nézett el, ki mire nem figyelt, és hogy végül mindig minden az ő nyakába szakad.
Ekkor tűnt fel Ernő Balázs a távoli raktár felől, seprűvel a kezében. Kopott vattakabát, gumicsizma, arcán mély barázdák. Egész nap ládákat cipelt és a területet tisztította — olyan munkát végzett, amin a fiatalabb sofőrök gyakran élcelődtek, „a seprű professzorának” csúfolva.
Megállt a csoport szélén, és némán végigmérte a nyitott motorháztetőt.
— Zoltán, hadd nézzek rá — szólalt meg halkan. — Öt perc az egész.
Mindenki egyszerre fordult felé. Csaba Szilágyi nevetett fel elsőként, majd a többiek is csatlakoztak.
— Mi lesz, öreg? A seprűvel javítod meg?
Zoltán Simon először elkomorult, aztán mintha átkattant volna benne valami: düh, kétségbeesés, és az a vágy, hogy valakin levezesse. Kihúzta magát, és hangosan, hogy mindenki hallja, kijelentette:
— Tudod mit, Ernő? Áll az alku. Ha öt perc alatt megcsinálod, a kamion a tiéd. Ez a fura. A nevedre íratom, esküszöm. Ha viszont nem sikerül, a leállás minden perce levonásra kerül a fizetésedből. Benne vagy?
A tömeg hahotázni kezdett. Valaki füttyentett, más már a telefonját készítette elő.
— Na, most lesz milliomos a nagyapó!
— Mutasd meg, professzor!
Ernő Balázs csak bólintott, tekintetét lesütve. Letámasztotta a seprűt a betonra, és nyugodt léptekkel közelebb indult a motorháztető felé, mintha pontosan tudná, mi következik.