«Tehetségtelen stylist vagy, és ráadásul neveletlen, ostoba nőszemély! Nem is lány már, hanem… inkább bele se megyek. Huszonöt évesen már illene gondolkodni! Bár mit várok, amikor a fejedben is csak egy masni van!» — vágta oda Júlia dühösen, majd kinyomta a hívást

Önző, manipuláló, megbízhatatlan — tönkretette a bizalmunkat.
Történetek

— László Kelemen! Meg tudnád mondani, ki volt nálunk itthon?! — csattant fel Júlia Mezei, amint belépett a lakásba, és szembesült a váratlan „meglepetéssel”.

Petra Kozma mindig is az elkényeztetés mintapéldája volt. A családban őt nevezték a legkisebbnek, a kicsi lánynak, a napsugárnak — így emlegették László rokonai ezt az „örök gyermeket”. Csakhogy ez a „kislány” már betöltötte a huszonötöt.

Petra nem ment férjhez, egyetemi diplomája sem volt. Tanulni sosem lelkesedett igazán, így egy művészeti jellegű főiskolán szerzett oklevelet, amit inkább hobbinak tekintett, mint valódi iránynak az életben.

Ezzel szemben a bátyja egészen más utat járt be. László huszonhét évesen már túl volt az egyetemen, megnősült, elhelyezkedett egy kifejezetten jól fizető állásban, és egy lakáshitel törlesztését is bevállalta.

— Lacikám, vegyetek inkább háromszobás lakást, a kétszobás szűk lesz — tanácsolta Petra, amikor a bátyja a lakásvásárlási terveikről mesélt.

— Az már nem fér bele a költségvetésünkbe — válaszolta László.

— Sebaj, vegyétek fel nem tízre, hanem húsz évre a hitelt. Legalább nekem is jutna egy saját szoba.

Ennél a beszélgetésnél jelen volt Júlia is, László menyasszonya. Pontosan látta, mennyire szoros a kapcsolat a testvérek között, és attól tartott, hogy ez később komoly feszültséget szülhet. Úgy döntött, nem halogatja tovább a határok kijelölését.

— Petra, drágám, a saját szobád a saját lakásodban lesz — mondta nyugodt, de határozott hangon. — Ha háromszobást akarsz vagy akár egy penthouse-t, vedd meg magadnak. Ami a mi otthonunkat illeti, arról mi döntünk. Ketten. Nélküled.

A leendő sógornő döbbenten meredt rájuk, láthatóan nem erre számított. A bátyjára pillantott megerősítésért, de László csak megvonta a vállát, ezzel is jelezve, hogy egyetért a feleségével.

— Jó, akkor majd a nappaliban alszom, ha jövök — adta be végül a derekát Petra, és természetesen ezután is gyakori vendég lett náluk, minden alkalmat megragadva, hogy közelebb kerüljön a bátyja fiatal feleségéhez.

Júliának azonban nem sok ideje maradt barátkozásra. A diplomamunkája a végéhez közeledett, dolgozott, és közben igyekezett helytállni feleségként is. Az estéket inkább Lászlóval töltötte volna, nem pedig Petra társaságában.

A sógornő viszont rendre rájuk telepedett, ráadásul az anyós is bátorította a lánya jelenlétét.

— László, vigyétek el Petrácskát magatokkal moziba, unatkozik szegény…

— Anya, huszonöt éves. Találjon magának elfoglaltságot! Júliával randink van — hárította el László, ám ha nem engedtek, Petra és az édesanyja mély sértettséggel reagált.

Ekkor Júlia elhatározta, hogy más megközelítést választ.

— Mondd csak, tényleg nincs semmilyen hobbija a húgodnak?

— Hát… vásárolni szeret. Ruhákat, cipőket…

— Értem…

— Gyerekkorában volt egy emlékezetes eset…

— Ó, a babás történet? Tudom. Az a családi legenda, amit minden ünnepen elővesztek. Még az esküvőnkön is sikerült felemlegetni — jegyezte meg Júlia gúnyos mosollyal.

— Igen… anya akkor napokig sírt a tönkretett ruhája miatt, és László már érezte, hogy ez az emlék hamarosan új megvilágításba kerül, ami előrevetítette a következő konfliktus kezdetét.

A cikk folytatása

Életidő