— Ne tedd — szóltam rá halkan.
— Ugyan már, ne játszd az ártatlant. Nem vagyok idegen — legyintett Ilona Török.
Előrébb lépett, egészen közel jött. Az ujjai a vállamra simultak: jegesek voltak és kemények, mintha nem is bőr érintette volna a ruhát. Megéreztem, ahogy hátul megmarkolja az anyagot.
— Marcell, fogd meg — vetette oda.
Ő azonnal lépett. A könyökeimet szorította le, nem durván, inkább határozottan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
— Mit csinálnak…? — kezdtem, de nem jutottam tovább.
Ilona Török hirtelen rántott egyet a szöveten. Aztán még egyet. A varrás panaszosan reccsent.
— Neked a felmosórongy jut, nem a céges vacsora! — csattant fel.
Teljes erejéből meghúzta. A kosztüm a hátamon felhasadt, az egyik ujján végigrepedt az anyag.
— Az a dolgod, hogy itthon maradj! Nem az, hogy a főnökeid előtt illegeted magad!
A hangjában diadal vibrált. Marcell elengedett, hátralépett, mintha már elvégezte volna a feladatát.
— Na tessék. Így már biztos nem mész sehová. Maradsz velünk, ahogy illik.
Ekkor megszólalt a csengő. Hosszasan, türelmetlenül.
Kiléptem a hálóból. Marcell utánam kapott, elkapta a csuklómat, de kirántottam magam. Kinyitottam az ajtót. A küszöbön Eszter Fülöp állt Boglárka Mezeivel és Sándor Kelemennel.
Eszter tekintete végigfutott a szétszakadt ruhámon, az arca megkeményedett.
— Mindent láttatok? — kérdeztem.
— Mindent — bólintott Sándor, és felemelte a telefonját. — Rögzítettük.
Visszafordultam. Ilona Török mozdulatlanná dermedt a konyhaajtóban. Marcell arca kifakult.
— Milyen felvételről beszélsz? — lépett felém idegesen. — Viki, miről van szó?
Elővettem a telefonomat, és kihangosítottam.
Ilona Török hangja töltötte be a lakást:
„Harmincegyedikén kell lépni. Közvetlen indulás előtt. Hadd boruljon ki, veszítse el a fejét. Tanúk előtt. Akkor a munkahelyén azt hiszik majd, hogy nem normális. A lakást meg utána sokkal könnyebb lesz átiratni…”
Feljebb vettem a hangerőt.
„És ha nem borul ki?”
„Ki fog. Ismerem az ilyen karrierista nőket. Egyetlen mozdulat, és már sikítanak.”
Sűrű, tapintható csend telepedett ránk.
— Ez félreértés… — kezdte Marcell.
— Tényleg? És az ügyvéd? Aki kifejezetten válásokra szakosodott? Megnéztem a helyadatokat, Marcell. Négyszer voltál ott. Az anyáddal együtt.
Ilona Török a fal felé hátrált.
— Csak tanácsot kértünk…
— Arról, hogyan vegyétek el a lakásomat? Hogyan nyilvánítsatok beszámíthatatlannak?
Eszter mellém lépett.
— A kamerák mindent felvettek. Ahogy lefogtad, és ahogy az anyád széttépte a ruháját. Hang, kép, tanúk. Minden megvan.
— Ezt nem tehetitek meg…
— De igen — néztem Ilona Török szemébe. — És meg is fogom tenni.
Marcell szólni akart, de felemeltem a kezem.
— Három napod van elköltözni. A lakást a házasság előtt vettem, a saját pénzemből. Te csak be vagy ide jelentve. Ha nem mész el magadtól, kénytelen leszek jogi útra terelni az ügyet.