Azt akarták, hogy mindenki azt gondolja rólam: kibillentem. Így majd sokkal egyszerűbb lesz a lakást is átíratni, amikor „véletlenül” én rontok el mindent.
— És ha mégsem robban? — vetette fel valaki kétkedve.
— Fog — jött a magabiztos válasz. — Ismerem az ilyen karrieristákat. Elég egy apró pöccintés, és már sikítanak is.
Ekkor téptem ki a fülemből a fülhallgatót. A szobában állt a levegő, hiába volt tárva-nyitva az ablak. Marcell Dunai ásítva lépett ki a fürdőből, a hajáról még csöpögött a víz.
— Miért vagy ilyen sápadt? — kérdezte félvállról.
— Kimerültem — feleltem röviden.
Bólintott, majd eltűnt a konyhában, Ilona Törökhöz. Én elővettem a telefonomat, és Ernő Somogyinak írtam: „Holnap gyere át. Ne kérdezz semmit.”
Másnap Ernő két apró, szinte láthatatlan irodai mikrokamerával érkezett. Az egyiket a nappaliban a karnis mögé rögzítette, a másikat a folyosón. A kép azonnal a felhőbe ment.
— Viki, bármi történik, itt vagyok — mondta halkan.
Csak bólintottam. Ezután üzentem Eszter Fülöpnek, valamint Boglárka Mezeinek és Sándor Kelemennek: „Hat körül gyertek. Azt mondom, eljöttök értem. Valójában tanúk legyetek. Küldöm a stream linkjét, nézzétek és mentsétek.”
Eszter szinte azonnal válaszolt: „Úton vagyok.”
Sándor pedig: „Veled vagyunk.”
Elővettem a kosztümömet. Az ujjam végigsimított egy alig észrevehető folton a hajtókán, majd ollót vettem elő, és finoman bevágtam a kabátujj varrását. Épp csak annyira, hogy egy rántásnál engedjen.
Az ő szabályaik szerint készültem. Csak épp a saját lapjaimmal.
December harmincegyedikén fél hétkor ébredtem. Sütnivaló hagyma szaga lengte be a lakást. Ilona Török a pultnál szeletelte a felvágottat, Marcell az asztalt terítette.
— Jó reggelt.
Ilona felém fordult, mosolya hideg volt, csak az ajka mozdult.
— Vikikém, tényleg mész ma a céges bulira? Szilveszterkor?
— Igen. Fontos megbeszélésem van.
— Megbeszélés… — hümmögött. — Marci, tölts már nekem teát.
Marcell szó nélkül engedelmeskedett. Egy pillanatra összenéztek. Gyorsan. Jelentőségteljesen.
A nap vánszorgott. A hálóban „dolgoztam”, iratokat lapozgatva. Ilona háromszor is benyitott: salátarecept, eltűnt lábos, apró kifogások. Minden alkalommal megállt a tekintete a szekrény ajtaján lógó kosztümön.
Öt óra körül Marcell a gardróbnál állt, amikor kiléptem a zuhany alól.
— Mit keresel itt? — kérdeztem.
— Ing után néztem.
Az ő holmija a másik oldalon lógott.
Pontban hatkor felöltöztem. A mély színű bársony súlyosan simult a vállamra. A tükörből egy nő nézett vissza rám, aki húsz éve halad rendületlenül a célja felé.
Kopogtak a hálószoba ajtaján.
— Vikikém, bejöhetek? Segítsek begombolni?
Ilona Török hangja szokatlanul lágy volt, amikor az ajtóban megjelent, mögötte pedig ott állt Marcell Dunai, feszült csenddel a tekintetében.